Belső Forrás

Hazatérés

2011-06-28T15:31:00.001+02:00

Kedves Olvasó!

Blogom "hazaköltözött", mától itt, saját honlapomon áramlik:

http://www.belsoforras.hu/aramlasban/

Tarts velem Te is! Szeretettel várlak.

Eszter

Öröm

2011-06-23T16:10:00.004+02:00

Mérhetetlen öröm! Másra egész egyszerűen nem érdemes koncentrálni.

Mindig erre jutok, de soha nem felesleges ezt újra felismerni. Annyi hatás ér bennünket, annyi "gomb" van rajtunk, amit folyamatosan lehet "nyomkodni" és a minket tükröző külvilág meg is teszi rögtön. Ha nem, hát megtesszük mi magunk, no nem mintha "ők" nem "mi" lennénk! :)

Akadnak ismerős, épp ezért - s csak ezért! - komfortot, biztonságot adó gondolatok, érzések, amelyekre az elme azonnal ráugrik. Mindig adott a jól bejáratott útvonal, amely mentén szépen bepörgeti magát, s az ember meg megy lefelé a béka feneke alá...

Az égvilágon semmi baj nincs ezzel, csak őszintén meg kell nézni, mi is történik. A figyelgető, önismeret útján járó, tudatosságra törekvő ember legnagyobb csapdája pontosan ez: a keresés, a jövő felé kacsintgatás, a hajsza, az erőfeszítés. "Még ezt és ezt megoldom és minden rendben lesz. MAJD akkor eljön a nyugalom."

Ismerős? MINDEN ember ilyen! Ez csak egy ego-funkció, független attól, mivel foglalkozunk, annyi jelmezt ölthet, ahányan vagyunk. A lényeg, hogy ilyenkor túlságosan komolyan vesszük saját magunkat. A saját szerepünket. Irányítani akarunk. Nincs ebben semmi extra, ennyi az egész.

Hiú remény, hogy a "gombjainkat" el lehet vagy egyáltalán el kellene tüntetnünk! Hogy egyszer majd csak a kellemes, nekünk is tetsző részeink maradnak. Igaz ez a "kintre" és a "bentre" egyaránt! ;)

Van, amikor egyszerűen baromi nehéz színesben látni a világot, mondjuk amikor csak egy színre, mondjuk valamilyen sötét árnyalatra koncentrálunk, a képnek csak egyetlen, nem túl felemelő részletére.

Fontos őszintén meglátnunk, ami bennünk van, meglátnunk a gyökerét, a valódi, csakis bennünk lévő mozgatórugóját... utána azonban EL KELL ENGEDNÜNK. Egyszerűen nem foglalkozni vele. Mással foglalkozni.

Nagyon sok embert ismerek, aki valójában szerelmes a saját szomorúságába. Ragaszkodik hozzá. Én is ezt éltem egy időben és nagyon szép tapasztalat. A dráma, a szomorúság, az önmagunkban való kételkedés az egyik legerősebb "függés-program" a világban. Viszont soha nem fogja senki megoldani helyettünk a fókuszálást: hogy dagonyázunk és elsüllyedünk-e az érzelmeinkben és gondolatainkban vagy megvalósítjuk, megéljük a csodát, ami bennünk van, ami mi magunk vagyunk: ez mindenkor a mi dolgunk, a mi választásunk! A mi felelősségünk. S ehhez minden segítséget, támogatást megkapunk - ha hajlandóak vagyunk elfogadni! :)

Gondold végig csak az elmúlt pár napodat vagy csak a mait! Ezt az Életet, itt most, ezt a pillanatot.

Mi az, aminek örülni tudsz? Keress okokat az örömre, írd le őket bátran, s figyeld meg, mekkora öröm már önmagában az is, amikor le tudod tenni szorongó-aggódó, jövőre figyelő, jelen elöl elszaladó "kicsi éned" - azzal, hogy megvigasztalod, megszeretgeted a JELEN ajándékával! :)

S ez csak a kezdet! ;)

...és egy éjszakára

2011-06-21T22:22:00.006+02:00

József Attila: Rög a röghöz

Jöjj, testvérkém, atyánk, a bujdosó nap

a távol falujába ballagott.

Fönn már kigyujtják üvegét a holdnak,

a hamvas, égi templomablakot.

Fészkében ring a száz cikázó fecske,

szívemben minden mámoros szavad.

Reszket - mint ujjunk - mind a levelecske

és röghöz szorul a rög és tapad.

Egymás mellett mi is rögök vagyunk most,

minket a gyönge, friss vetés szeret.

Jöjj, kedvesem, tested lelkembe hullasd,

bennünk a föld barázdát rejteget.

Az est sötét báránya ballagóba,

feketébb hulló selyemgyapja már.

És szőke hajad mintha mező volna,

mit teljesen betölt a holdsugár.

1923. aug. / 1934

Cole Rise fotója

Egy nappalra...

2011-06-21T22:07:00.003+02:00

Két csodaszép nyári vers. Mindkettő megér egy külön bejegyzést. Boldog Nyári napfordulót mindenkinek! Én majdnem az egészet kinn töltöttem, nagyon jólesett! :)

Radnóti Miklós: Június

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derüs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testü nagy szitakötő.

Tina Manthorpe fotója

Leltár

2011-06-17T12:42:00.017+02:00

A leltározás, na az bizony tényleg segít, hogy egyről a kettőre juss! Megsúgom: én is ezt csinálom ezekben a napokban.

A Belső Művész-kurzusok egyik kedvelt gyakorlatát adom most közre. Szolgáljon Téged is, hogy tisztába jöhess magaddal és helyet teremthess az életedben mindannak, amit valóban szeretnél!

A gyakorlatot több részletben is elvégezheted, nagyjából egy órányi (de minimum fél óra) önmagadra való figyelem, papír és íróeszköz szükséges hozzá. Érdemes rá időt szánni, talán a hétvégén vagy ma délután könnyebben megteheted! ;) Egy nagy, tisztító lélegzetvétel.... és már kezdheted is! :)

LELTÁR - Avagy három egyszerű lépés, hogy helyet teremts az újnak

Első lépés:

Légy tisztában a közvetlen, fizikai valóságodhoz fűződő viszonyoddal!

Tedd fel magadnak a következő kérdéseket:

Az életem e pillanatában, itt és most hol szeretnék lenni leginkább?
Mi az, amit a legnagyobb örömmel tennék?
MI szólít most legjobban magához a valóságomban?

Figyeld meg a közvetlen környezeted, a teret, ahol élsz! A tárgyakat, dolgokat, melyek körülvesznek, a helyzeteket, az embereket, mindent! Elégedett vagy? Van olyasmi, amiről úgy érzed, már nem szolgál Téged? Találsz valamit, amire azt mondanád: "ebből elég volt"?

Őszintén írd le a válaszaid a fenti három, általános kérdésre, majd figyelj csak a közvetlen környezetedre, az otthonodra, s írd tovább a valódi érzéseidet! Menj tovább... nyugodtan szánj időt arra, hogy számba vedd a Téged körülvevő helyzeteket, mindazt, aminek a részese vagy, aminek energiát adsz! Majd írd le azokat a(z) - akár önmagadhoz, akár másokhoz kapcsolódó - gondolatokat, érzéseket is, amelyekről úgy érzed, már nem szolgálnak!

Legjobb, ha a humor számára mindig van helyed!. :)

Nincs más dolgod, mint hogy olyasmivel vedd körül magad, ami táplál Téged. Légy nyitott és elérhető - Önmagad számára! Rendezd át a környezeted, ha arra vágysz! Rakj rendet magad körül, csinálhatsz egy kiadós nagytakarítást is!

Szabadulj meg attól, ami már nem szolgál! Egyetlen apróság kicserélése is - akár egy falon függő képé, amely már nincs összhangban Veled - csodákat tesz! Merj változtatni!

A következő lépésekért kattints a folytatásra!

Második lépés:

Légy tisztában a saját testeddel való kapcsolatoddal!

Tedd fel magadnak a következő kérdéseket:

Vajon ez a test szolgál engem?

Elégedett vagyok a testemmel?

Képes vagyok elfogadni, hogy ez a test engem szolgál?

Képes vagyok SZERETNI ezt a testet, amely engem szolgál ?

Részletesen és őszintén válaszolj a kérdésekre!

TUDD: ha esetleg BÁRMILYEN kényelmetlenség-érzeted is van most, rendelkezel az erővel és képességgel ahhoz, hogy megváltoztasd!

ĺrd le őszintén a gondolataidat, hallgass a szívedre: tudni fogja a választ! Ha az a mondat jön: "ezt képtelen vagyok elfogadni magamon", akkor írd le azt! Fogadd el!

Tudd, hogy ez is csak egy pillanat, egy állapot, melyből tovább tudsz lépni - akkor, ha elfogadod! :)

Harmadik lépés:

Légy tisztában azzal, hogy mit akarsz!

(Ez a legjobb! Itt már nincs szükség az analitikus elménkre, ami egyébként nagyon jó szolgálatot is tud tenni, hogy átlássunk bizonyos dolgokat: akkor, ha nem "ő" vezet - ahogyan azt az első két lépésnél is tapasztalhattad! :) )

Most képzeletben vagy fizikailag - ahogy tetszik, ez Rád van bízva - ragadj egy ecsetet! (Lehet színes ceruza, akvarell ceruza, filctoll vagy zsírkréta is!)

Rajzolj, fess gondolataid vásznára vagy a levegőbe valamit, de akár egy darab papírra is megteheted.

Milyen színt választanál?

Mit formáz a kép, mi jön létre MOST?

Milyen érzés?

Figyeld magad szeretettel! Mosolyogj! :)

Ha van kedved, rögzítsd írásban vagy rajzban, ami a gyakorlat után még megjelenik! :)

Valahogy...

2011-06-16T20:51:00.005+02:00

...minden jó úgy, ahogy van.

Sosem lesz szentebb, szebb pillanat ennél, a mostaninál.

Hawaii-i hűsítő gyönyörűség

2011-06-16T14:36:00.005+02:00

Micah Camara fotóira a Manzárd Cafén bukkantam rá nemrég, s azóta még tovább nézelődtem a Hawaii-on élő 20 éves srác Flickr-oldalán... nem könnyű választani, annyira gyönyörűek a képei, de van itt néhány kedvenc.

Üdítőbb kezdet...

2011-06-13T09:50:00.013+02:00

...nem is kell ennél! Nina Simone. Mindig újra felfedezem.

Szép napot!

Esti központosító gyakorlat

2011-06-09T17:53:00.007+02:00

Ismét egy egyszerű, ám hatásosabb gyakorlat, hogy megélhesd a belső békédet, amely valójában Te magad vagy! Nem csak este, napközben is bármikor elvégezheted, lazít, megnyugtat, gyógyít és tisztít, s remekül fejleszti a vizualizációs készségedet is.

A gyakorlat a "felemelkedett szívközpont lehorgonyzásáról" szól, egyszerűbben fogalmazva: tudatosodunk afelől, hogy a szívünkben mindig otthon vagyunk és anélkül, hogy meg ne élnénk a szívünket, a benne lakozó szeretetet, nem is lehetünk igazán otthon.

Létezésünk mélyén itt a valódi alapunk, a gyökerünk - s innen szárnyalhatunk, teljesedhetünk ki örömben, szabadon!

Engedd, hogy a Szíved, a Benned lévő Szeretet vezessen! Ez a legfontosabb, amit tehetsz.

A gyakorlatban két, egymásba kapcsolódó végtelenített nyolcast kell majd elképzelned - ez a felemelkedett szívközpont szimbóluma.

The Divine Galactic Blueprint - A Felemelkedett Szív, mint a "gyújtópont" a tudati kiterjedéshez
Forrás: www.selfascension.com

A gyakorlat részletes leírásához kattints a folytatásra!

A Felemelkedett Szívközpont lehorgonyzása

(Esti gyakorlat)

Lépések

1. Helyezd a jobb kezed a szívedre! Amint a kezed a szíveden pihen, engedd meg magadnak, hogy megértsd a felemelkedett állapot gyökércsakrájának igazságát.

Hunyd le a szemed és képzelj el egy smaragdzöld színű végtelen nyolcas alakzatot. Érezd át vagy képzeld el az Isteni végtelenség-szimbólum energiájának áramlását, érezd át a szimbólumnak a kristályos smaragdzöldjét! Vedd észre, ahogyan áthalad rajtad.

2. Terjeszd ki az képzeted vagy érzésed annyira, hogy nagyobb legyen nálad, nagyobb a városnál, ahol élsz... és nagyobb ennél a bolygónál.

S most küldd szét ezt az energiát! Gondolj arra, hogy képes vagy megtenni, tudod, hogyan kell!

3. Amint ezt a tiszta szeretetenergiát szétküldöd és kiterjeszted, hívd be a végtelenség vibrálóan tiszta arany fényű szimbólumát, amely a szívedben összekapcsolódik az előzővel - tehát függőlegesen csatlakozik ehhez a smaragdzöld színű, vízszintes nyolcashoz.

4. S most gondolatban, képzeletben, érzésben tedd lehetővé, hogy ez a vibrálóan tiszta arany fény felfelé áramoljon egészen fel, és kilépjen a koronacsakrádon keresztül.

5. Most pedig küldd lefelé, ki a lábakon keresztül!

Váljon a kettő eggyé, engedd, hogy megtisztítsa és meggyógyítsa az érzelmi és a fizikai tested! Engedd, hogy megemelje a rezgésszintedet!

Ez ennek a gyakorlatnak az igazsága. Ez a kiterjedt energia helye.

6. Lazítsd el a karod, s most tedd a két kezedet a solar plexusra, a köldököd fölötti területre, hogy további tisztítást végezhess. A kezeiddel a solar plexuson (napfonaton) keresztül hívd be ugyanezt az egyesített, végtelen szív-szimbólumot! Az egymásba csatlakozó végtelen szív szimbólumot.

Engedd, hogy eggyé váljon mindennel, ami ott jelen volt... igen, lélegezz mélyen megint!
Hívd be a két végtelen nyolcas kapcsolódását, majd engedd el!

Ez hatalmas ajándék! Lélegezz még mélyebben…ki, ismét be, ki, be és ki. Lazítsd el a kezeidet, engedd le őket és köszönd meg ezt önmagadnak!

Köszönöm, köszönöm – és lazíthatsz! :)

A gyakorlatot Zadkiel arkangyal adta át. Forrás: Srí Ram Kaa - Kira Raa: 2012: Van választásod!, 2006., Mandala-Véda Kiadó, 2007., 168-169.o., Ford.: Fauszt Edina

Átdolgozás: Kupai Eszter

Nyitott szemmel

2011-06-08T09:30:00.004+02:00

Ti tudtátok, hogy a Gellért téri ivókút kupolájának belső oldalán Weöres Sándor: Ének a határtalanról című verse olvasható? 13 éve élek Budapesten, de csak most fedeztem fel - egy kedves barátomnak köszönhetően.
Ne menjetek el mellette! ;)

Weöres Sándor: Ének a határtalanról

Amikor még senkise voltam,
fény, tiszta fény,
a kígyózó patakokban
gyakran aludtam én.

Hogy majdnem valaki lettem,
kő, durva kő,
hegylejtőn, jég-erezetten
hömpölygetett nagy erő.

És végül élni derültem,
láng, pőre láng,
a szerte határtalan űrben
mutatom valódi hazánk.

Nyári Belső Művész-programok

2011-06-07T13:45:00.014+02:00

Június 20-ától 3 hetes Kreatív írás-kurzust, 21-étől szintén 3 hetes Belső Művész- tanfolyamot tartok. Július 6-án pedig indul a Kreatív írás "második felvonása".

Mindhárom alkalommal GYERMEKI ÉNÜNK és a JÁTÉKON és ALKOTÁSON keresztül megélt SZABADSÁG lesz a főszereplő...

Az első nyári Kreatív írás-tanfolyam, mely A képzelet útja címet kapta VALÓSÁG ÉS ÉLET, valóság és fikció, valóság és képzelet viszonyának összefüggéseivel játszik, s az intuitív megismerést középpontba helyezve arra sarkall, hogy merd egészen másként látni a világot és saját magad.

Alkotói forrásunkhoz elsősorban az álmainkon, érzelmeinken és képzeletünkön keresztül kapcsolódunk és fontos szerepet kapnak a különböző imaginációs technikák, valamint a - film és az irodalom határterületén kalandozva - a filmes formanyelv.

A képzés új koncepción alapul, ezért akár jártál már Kreatív írásra, akár nem, - sőt életkortól, tapasztalattól és önbizalomtól függetlenül is! - szeretettel ajánlom mindkét nyári írás-kurzust!

A programról - melyre június 19-éig jelentkezhetsz -
itt olvashatsz bővebben.

Idén nyáron kerül megrendezésre a harmadik Belső Művész-kurzus, a téma ezúttal a SZABADSÁG, az autentikus önkifejezés.

A Belső Művész-tanfolyamok összművészeti programok, egyben rendhagyó, "meditációs utak", melyeken kreativitásod új szintjét, minőségét élheted meg, s nem utolsó sorban, megörvendeztetheted a Benned élő, alkotó gyermeket.

A képzés mindenkinek ajánlott, kortól, önbizalomtól vagy az alkotás területén eddig szerzett tapasztalatoktól függetlenül!
A legkülönbözőbb művészeti ágakban próbálhatod ki magad a kézműveskedéstől a rajzon és festésen át a táncig, a drámajátéktól az íráson át a fotózásig és a filmkészítésig.

Az aktuális programról - melyre június 20-áig jelentkezhetsz
- itt olvashatsz bővebben.

Július 6-án aztán indul a második nyári Kreatív írás-tanfolyam,
A mesék útja

- a részletekért kattints ide!

Szeretettel várlak mindhárom nyári tanfolyamra!

Eszter

Eső után

2011-06-06T18:18:00.000+02:00

Csend

2011-06-06T16:16:00.003+02:00

Az elme hullámai
a Csend kapuját döngetik.
Ő azonban nem szól,
nem válaszol és nem vitázik.
Tőle indul minden gondolat,
minden érzés,
minden pillanat.

Csend.

Csupán egyetlen szót ismer,
Ez a szó maga a lét.
Megneveznéd,
de nem tudod
Megértenéd,
de fel nem foghatod.

És az elme nekimegy a Csendnek,
toporzékol, dörömböl.
Nem érti, hogy senki sem léphet be
a sugárzó Sötétbe,
a tiszta és mosolygó Semmibe.

Az elme erre
szent tanulmányokba kezd.
De a Csendet nem hatja meg
sem hiszti, sem imádság.
Ő egyetlen dolgot kér csupán:
semmit.

Semmit.

De nem adod meg neki,
Hiszen ez
zsebedben az utolsó cent,
és te inkább dolgozol, robotolsz,
mint hogy odaadd szent és üres tenyered

Minden ugrálva, ujjongva ünnepli a csodát,
de a szent forrást csak a semmi érheti el,
a némaság.
Csupán a semmi képes befogadni a csodát,
és felismerni igaz valóját,
rájönni, mi marad belőle,
ha eltűnnek a gondolatok.
A csend a titkom.
Láthatod.
Láthatod.

- Adyashanti

Forrás: Adyashanti: Az üresség tánca, Édesvíz Kiadó, Budapest, 2008., 71.o., Ford.: Cziczelszky Judit

Web: www.adyashanti.org

17 másodperc...

2011-06-05T11:42:00.006+02:00

...és a légzés fontosságáról.

Egy számomra kedves, egyszerű, rövid kis gyakorlat, melyet bárhol megcsinálhatsz. A TOSA Központ 2009. május 11-ei hírlevelében olvastam, s akkor nyáron, de azóta is sokszor leltem már benne örömöm.

Mindössze 17 másodpercnyi figyelem, 17 másodpercnyi tudatos légzés felbecsülhetetlen értékű! Ennél a gyakorlatnál az illat, a rózsa illata a katalizátor az egyszerű, ám annál hatalmasabb igazság a megtapasztalásához: mindegy Egy.

Az "Isteni" kifejezéssel többször fogsz találkozni a leírásban, de hidd el, a szavaknak nincs jelentőségük ebben a gyakorlatban (sem :))! Sri és Kira, akiktől - ez a gyakorlat származik - azt mondják egyébként Isten: a béke, szeretet és öröm állapota.
Isten, az Isteni, Forrás, Csend, Üresség, Fény, Az ami van - nyugodtan helyettesítsd be azzal a fogalommal, amely számodra legkönnyebben felidézi ezeket a minőségeket, még egyszer tehát: a békét, szeretetet és örömöt. De az is lehetsz, hogy mellőzöl minden fogalmat, s csak figyelsz. Befelé.

A kép forrása: Flickr

Valódi rózsával, kinn, a kertben,a szabad ég alatt vagy benn, a szobában, a rózsa illatát felidézve is gyakorolhatod, belső érzékelésedet, képzelőerődet is remekül fejleszti.

Ez a kis gyakorlat ajándék a számodra - saját magadtól saját magadnak -, amellyel felkínálhatod szívednek a belső csend, a kapcsolat, az emlékezés és az öröm pillanatait. Kívánom, hogy gyakorlásod minden egyes pillanata legyen Isteni pillanat!

A légzés az egyik legfontosabb kulcs, hogy harmóniában élhess! Erről is olvashatsz lejjebb néhány gondolatot.

Az Élet lélegzetének Isteni illata

A gyakorlat:

Ezt a kedves gyakorlatot Zadkiel arkangyal ajándékozta a világnak.

1. Kezdd azzal, hogy felidézed magadban a rózsa illatát. Hívd elő ezt az illatot minden egyes lélegzetvételeddel: … "ÉN VAGYOK a rózsa illata."

2. Lélegezz tovább a rózsa illatából! Engedd meg magadnak, hogy fogadd a vibráció és az energia érkező ajándékát! (Ha kívánod, és lehetőséged van rá, élő rózsát is használhatsz ehhez a meditációhoz ezzel is gazdagítva a tapasztalatást.)

3. Most már képes vagy rá, hogy magadba lélegezz BÁRMINEK, bármilyen létezőnek az Isteni esszenciáját, egyszerűen úgy, hogy a szívedben összpontosítod magad!
Először emeld mindkét kezed magad elé, a szívközpontod elé, nyitott tenyered fordítsd kifelé, úgy, hogy a két kisujjad összeérjen!

4. S most egyszerűen tartsd meg ezt az energiát 17 MÁSODPERCIG… csak tartsd az Isteni esszencia ajándékát, melyet az imént előhívtál, lehet rózsa-, tömjén- vagy mirhaillat, nem számít! Mindössze 17 másodpercnyi kapcsolódás az Istenivel, s érezheted, amint ez az energia növekedni kezd ebben a csodálatos, összetett eszközben, amelyet a "testednek" nevezel.

5. Ezután érezd, ahogyan a tenyereiden keresztül szó szerint beáramlik a sejtjeidbe, a szöveteidbe, a véredbe, egész testedbe. Szagold, érezd, ismerd, tudd, ÉLD ÁT! Ez TE MAGAD VAGY.

6. Szánj minden reggel 17 másodpercet az Isteni szeretettel, az Isteni esszencia illatával való kapcsolódásra! Hívd elő a szándékod és figyelmed, mondd ki magadban vagy hangosan:

„Megajándékozom magam ezzel a 17 másodperccel, hogy előhívjam az Isteni szeretet frekvenciáját, és a mai napon minden megnyilvánulásomban, minden cselekedetemben kiterjesztem ezt az esszenciát.”

Ezután tudni fogod, hogy nincs szükséged másra, mint, hogy naponta emlékezz:

MINDEN LÉLEGZETVÉTELED

ISTEN SZERETETE,

ISTEN CSÓKJA.

ISTEN ÜNNEPEL TÉGED,

ISTEN MEGBECSÜL TÉGED -

MINDEN EGYES ISTENI LÉLEGZETVÉTELLEL.

Szeretünk Téged.

Zadkiel többször tanít a légzés, a lélegzetvétel fontosságáról.
Az emberek többsége felszínesen lélegezik, rövid akár 1 másodperces szakaszokkal, nem engedve mélyre a levegőt, kihasználatlanul hagyva a tüdő kapacitását. Sokan küzdenek asztmatikus problémákkal, légzési rendellenességekkel, horkolással.

„A lélegzetvétel megállítása nem más, mint az Isteni Szeretet megállítása, és világotokban nagyon sokan küzdenek légzési problémákkal."

Mostanra még több ember számára jelent kihívást, hogy kapcsolódni tudjon a szeretethez, mint ezelőtt bármikor. Milyen ragyogó ajándék ez! Micsoda nagyszerű időket élünk, mert mindenki, aki kiesik a természetes légzés ritmusából, emlékezteti a körülötte élőket, milyen fontos LÉLEGEZNI!

És ez így van.

Forrás: TOSA Center for the Enlightened Living
Fordította, szerkesztette és megjegyzésekkel ellátta: Kupai Eszter - Belső Forrás

Azonosulás

2011-06-04T08:30:00.005+02:00

"Minden alkalommal, mikor újraazonosulunk a kondicionálással vagy a karmával, minden alkalommal, mikor elhiszünk egy gondolatot, energiát adunk az álom-állapotnak."

Adyashanti

Körkörös romok

2011-06-03T08:30:00.024+02:00

Kimondhatatlanul imádom ezt a novellát, amikor az álmokról vagy az álmokon keresztüli alkotásról tanítok a Kreatív írás- vagy Belső Művész-tanfolyamokon, rendszerint előkerül....

Jorge Luis Borges: KÖRKÖRÖS ROMOK

Senki sem látta partra szállni a sötét éjszakában, senki sem látta a szent mocsárban elmerülő bambuszcsónakot, néhány nap múlva azonban már mindenki tudta: a hallgatag férfi délről jött a folyón lefelé, és hazája a meredek hegyoldal számtalan falvainak egyike, ahol a zend (1) tájszólást nem fertőzte meg a görög, és ahol ritka a lepra. Annyi bizonyos, hogy a szürke férfi arcra bukott a sárban, felkapaszkodott a lejtős parton, félre se tolva (valószínűleg meg sem érezve) a húsába vágó sásleveleket, és émelyegve, véresen vonszolta magát a kör alakú térségig, amelynek közepén egy tigris vagy ló hajdan tűzpiros, most hamuszürke kőszobra állt.

A kör alakú építményt, az egykori templomot, régi tűzvészek emésztették el. Szentségétől megfosztotta a mocsaras erdő, és istenét az emberek nem tisztelik többé. Az idegen elnyúlt a talapzat mellett. Magasan állt a nap, mire felébredt. Csodálkozás nélkül vette tudomásul, hogy sebei behegedtek; lehunyta fakó szemét, és elaludt: nem a testi gyengeség, hanem akarata kényszerítette. Tudta, hogy e templom az a hely, amelyet legyőzhetetlen akarata keresett; tudta, hogy lejjebb a folyó mentén felgyújtott és holt istenek egy másik templomának romjai is túlélték a fák szüntelen fojtogatását; tudta, hogy halaszthatatlan kötelessége az álom. Éjféltájt egy madár vigasztalan rikoltozására ébredt. Meztelen lábnyomok, néhény szem füge és egy korsó figyelmeztette, hogy álmát a körnék tisztelettudó lakói meglesték: oltalmát kérték, vagy bűvös erejétől féltek. A félelem hidege járta át: az eltékozolt falban keresett magának egy sírfülkét, és ismeretlen levelekkel takarta be magát.

    A cél, amely ide vezette, nem volt lehetetlen, csak éppen természetfeletti. Meg akart álmodni egy embert: a legapróbb részletességgel megálmodni, és átvinni a valóságba. A mágikus terv egész lelkét betöltötte. Ha a nevét kérdi valaki vagy korábbi életének bármely mozzanatát, nem tudott volna válaszolni. A lakatlan, szétrombolt templom jól jött neki, mert csak egészen kis része volt a látható világnak; a parasztok közelsége is, mert gondoskodtak szerény étkezéséről. A tőlük kapott rizs és gyümölcs elegendő táplálék volt testének, amely csupán az alvás és az álom fáradalmainak volt kitéve.

    Álmai kezdetben kaotikusak voltak, de nemsokára dialektikussá váltak. Az idegen egy körkörös amfiteátrum közepére álmodta magát, amely valahogy a felgyújtott templom volt, és látta, hogy tanítványok hallgatag serege helyezkedik a lépcsőre; a leghátsó arcok sok évszázad távolában és csillagmagasságban álltak, mégis világosan kirajzolódtak. A férfi anatómia-, kozmográfia- és mágia-órát tartott nekik; az arcok mohó figyelemmel hallgatták, igyekeztek értelmes válaszokat adni, mintha rájöttek volna e vizsga jelentőségére: egyiküket talán kiszabadítja a puszta jelenés állapotából, és baiktatja a való világba. A férfi, álmában is éberen, figyelte kísérletei válaszait, átlátott az imposztorokon, és olykor egy-egy kétkedő szóban megérezte a növekvő értelmet. Egy lelket keresett, amely méltó rá, hogy helyet kapjon a világegyetemben.

    Kilenc vagy tíz éjszaka telt el, mire némi keserűséggel belátta, hogy a tanításait szenvtelenül fogadó tanítványoktól nem várhat semmit, se azoktól igen, akik néha megkockáztattak egy-egy ésszerű ellenvetést. Az előbbiek, bár érdemesek a szeretetre és jóindulatra, még sem válhattak személyiséggé; az utóbbiak valamivel közelebb álltak a léthez. Egy délután (már csupán hajnalban virrasztott néhány órát, délután is álmodott) örökre szélnek eresztette a képzeletbeli diákhadat, csak egyetlen tanítványt tartott magánál, hallgatag, mélabús, olykor akaratos fiú volt, arcán megálmodójának éles vonásai ismétlődtek meg. Hosszú ideig zavarba se hozta, hogy diáktársai hirtelen eltűntek; előrehaladása néhány magánóra után ámulatba ejtette a mestert. A katasztrófa ennek ellenére bekövetkezett. A férfi egy napon, mint valami ragacsos sivatagból, kievickélt álmából, belebámult a halovány alkonyi fénybe, amit első pillanatban összetévesztett a hajnallal, és rádöbbent, nem álmodott. Az estét és a rákövetkező napot az álmatlanság elviselhetetlen józanságában töltötte. Fel akarta derítenia vadont, hogy elfáradjon; de a bürökben csak kezdetleges víziókkal gyengén erezett, vékony álomszilánkokra lelt: semmi hasznukat se vette. Összehívja a kollégiumot, gondolta, ám alig mondott egy-két buzdító szót, az egész alaktalanná vált, elmosódott. A már-már örökösnek tűnő virrasztásban a harag könnyei égették öreg szemét.

    Be kellett látnia: az álmok összefüggéstelen és kavargó anyagának megformálása a legnehezebb dolog, amire ember vállalkozhat, még ha behatol is a felső és alsó régiók minden talányába; sokkal nehezebb, mint homokból kötelet sodorni vagy az arc nélküli szellővel pénzt verni. Be kellett látnia, hogy az első próbálkozás kudarccal járt. Megesküdött, hogy elfelejti azt az óriási káprázatot, amely kezdetben félrevezette, és más munkamódszert keresett. Mielőtt alkalmazta volna, rászánt egy hónapot, hogy visszanyerje delíriumában elfecsérelt erejét. Többé nem a megfontolás késztette alvásra, szinte azonnal álomba merült, és átaludta a nap jó részét. Ha néha álmodott is ezidőben, nem törődött vele. Hogy újra megkezdje feladatát, várt, amig teljes nem lesz a holdkorong. Aztán egy délután megfürdött a folyóban, imádkozott a bolygók isteneihez, kimondta egy hatalmas név kiejthető szótagait - és elaludt. Csakhamar egy lüktető szívről álmodott.
    Elevennek, forrónak, titokzatosnak, ökölnagyságúnak álmodta. Gránitszínűnek egy még arctalan és nem nélküli embertest félhomályában, tizennégy fénylő éjen át aprólékos szerelemmel álmodott róla, és minden éjszaka nagyobb bizonyossággal érzékelte. Nem érintette meg: csak szemtanú volt, megfigyelte, és talán tekintetével igazított rajta. Minden távolságból, minden szögből átélte, és érzékelte. A tizennegyedik éjszaka mutatóujjával végigsimított a tüdő artériáján, majd rögtön utána az egész szíven, kívül is és belül is. Megnyugtatta a viszgálat. Másnap éjszaka szándékosan nem álmodott: de utána tüstént megragadta a szívet, kimondta egy bolygó nevét, és belefogott egy másik nemes szerv elképzelésébe. Egy év sem telt el, és kész volt a csontváz, a szemhéj. A végtelen számú hajszál megalkotása volt talán a legnehezebb. Megálmodott egy egész embert, egy fiút, de az nem mozdult, nem beszélt, nem nyitotta ki a szemét. Éjszaka éjszakát követett, és a férfi csak alvónak álmodta.

    A gnosztikus (2) kozmogóniákban (3) a demiurguszok (4) összegyúrnak egy vörös Ádámot, aki nem képes lábra állni, akár a porból gyúrt Ádám, a mágus éjszakáinak gyümölcse, a megálmodott Ádám is ügyetlen volt, nyers és kezdetleges. Egy délután a férfi majdnem lerombolta a művét, de meggondolta magát (bár jobban járt volna, ha lerombolja). Miután minden fogadalmát megtette már a föld és a folyó isteneinek, leborult a szobor elé - amely talán tigris vagy csikó lehetett egykor -, és az ismeretlen segítségéért könyörgött. Aznap alkonyatkor a szoborral álmodott. A szobor élt, lüktetett, nem tigris és csikó szörnykeveréke, hanem egyszerre mindkét tüzes teremtmény, és még bika, rózsa és vihar is volt. A sokféle isten elárulta, hogy a földön Tűz a neve, hogy a körkörös templomban (és sok hasonlóban) áldozatokat mutattak be nemki, és imádták; és hogy mágikusan életre tudja keltenia megálmodott kísértetet, akit majd a Tűz és a megálmodó kivételével mindenki hús-vér embernek tekint. Megparancsolta a mágusnak, hogy ha bevezeti a fiút a ritusokba, küldje le a folyón a másik lerombolt templomhoz, amelynek piramisai (gúlái) fennmaradtak, hogy legyen, aki az elhagyatott épületben őt dicsőíti. És az álmodó ember álmában a megálmodott felébredt.
    A mágus végrehajtotta a parancsokat. Kitűzött egy időszakot (ami végül is két év lett), hogy feltárja számára az univerzum és a tűz-kultusz titkait. Lelke mélyén fájlalta, hogy el kell válnia a fiútól. A tanítás ürügyén naponta nyújtotta az álom idejét. Egyúttal újraalkotta a fiú véletlenül hibásra sikerült jobb vállát. Időnként az a nyugtalanító érzés kínozta, mintha mindez már megtörtént volna... De napjai általában boldogan teltek; lehunyta szemét, s arra gondolt: Most a fiammal leszek. Ritkábban pedig: A fiam, akit én nemzettem, vár rám, és ha nem megyek, nem létezhet.

    Fokozatosan hozzászoktatta a valósághoz. Egyszer megparancsolta neki, hogy tűzzön zászlót egy távoli hegycsúcsra. Másnap ott lobogott a zászló. Hasonló, mind merészebb kísérletekkel próbálkozott. Némi keserűséggel vette tudomásul: fia kész a születésre - és talán ezért nyugtalan. Aznap éjjel először, megcsókolta, és elküldte a másik templomhoz, amelynek romjai a folyó partján fehérlenek, sok mérföldnyi áthatolhatatlan őserdőn és mocsáron túl. De előbb még (hogy a többi emberhez hasonlónak higgye magát, és ne tudja, hogy kísértet) elfeledtette vele tanulóéveit.

    Győzelmét és békéjét beárnyékolta az undor. A délutáni és hajnali szürküleben leborult a kőalak elé, talán arra gondolva, hogy irreális fia lejjebb, a folyó mentén most ugyanezt a szertartást végzi, ugyanilyen körkörös romoknál; éjjel nem álmodott, vagy csak úgy, ahogy mindenki más. Elsápadta fogta fel az univerzum hangjait és formáit: fogyatkozó lelke táplálta távollévő fiát. Élete célja beteljesült; a férfi az elragadtatás állapotában maradt. Egy idő múlva, amely a történet egyes elbeszélői szerint néhány év volt, mások szerint néhány lusztrum (5), egy éjfélkor két evezős ébresztette fel: arcukat nem láthatta, de egy mágusról beszéltek, aki egy északi templomnál a tűzben lépked, és nem égeti meg magát. Hirtelen eszébe jutottak az isten szavai. Eszébe jutott: a földkerekség minden teremtménye közül csak a tűz tudja, hogy a fia kísértet. Ez a gondolat eleinte megnyugtatta, később gyötörte. Mi lesz, ha fia eltöpreng természetellenes kiváltságán, és valamilyen módon rájön, hogy ő maga csak jelenés, semmi más? Hogy nem ember, csak egy másik ember álmának kivetülése - páratlan megaláztatás, micsoda őrület! Minden apát érdekel a fia, akit puszta érzékzavarában vagy boldogságában nemzett (engedett a világra). Természetes hát, hogy a mágus aggódott, mi lesz a fiával, akit ezeregy titkos éjszakán gondolt ki vonásról vonásra, szervről szervre.

    Tépelődésének váratlanul szakadt vége, pedig már mutatta néhány előjel: először is (hosszú szárazság után) egy domb felett megjelenő távoli felhő, könnyű, mint egy madár; majd dél felől az ég, amely vörös volt, mint a leopárdok ínye; azután a füstoszlopok, amelyek rozsdával vonták be a fémes éjszakát; végül az állatok páni menekülése, mert megismétlődött, ami sok száz évszázada már megtörtént. A tűzisten szentélyének romjait elpusztította a tűz. Egy madártalan hajnalon a mágus látta, hogy gyűrűző tűzvész zúdul a falakra. Egy pillanatra arra gondolt, a vízbe menekül, de hamarosan megértette, hogy a halál jött el megkoszorúzni öregségét és megszabadítani gyötrelmeitől. Elindult a tűz lángjai felé. Nem haraptak húsába, inkább simogatták, perzselő forróság nélkül. És megkönnyebbülve, megalázva, elborzadva megértette: ő maga is csak jelenés, őt is álmodja valaki.

Boglár Lajos fordítása

(1) zend - félreértés folytán a Zoroaszter-vallás szent könyve, az Aveszta eredeti nyelvének tartották, ezért nevezték el Zend-Aveszának. A közép-perzsa zand (kommentár) szóból ered

(2) gnosztikus - gnoszticizmus: a korai kereszténység egyik valllási-filozófiai áramlata, követőinek az volt a törekvése, hogy minél mélyebbre hatoljanak a hitigazságba, azok tökéletes megismerése végett; gnosztikus: a gnoszticizmus követője

(3) kozmogónia - az égitestek és rendszerek eredetével és alakulásukkal foglalkozó tudomány

(4) demiurgosz (görög) - világteremtő szellem

(5) lusztrum (latin) - ötéves időszak. Eredetileg az ókori rómaiaknál ötévenként végrehajtott népszámlálást és az azt követő áldozati szertartásokat jelentette

A jegyzeteket Benczik Vilmos írta

Körkörös romok

A szöveg elektronikus átirata az alábbi kiadás alapján készült:

Borges, Jorge Luis: "Körkörös romok"; in: Körkörös romok; Koszmosz Könyvek, Bp., 1972; 14-21. o.

A szöveg forrása: Aurin fantázia-irodalmi és -művészeti honlap

Link a szöveghez: http://web.zone.ee/aurin/proza/jlbkorkorosromok.html

Áldott magányosság

2011-06-02T13:15:00.004+02:00

Ami ilyen dalokat szül!

Örök szerelmem, Eddie Vedder 46 évesen és egy szál ukulelével is maga a ROCK, sőt!

Az Into The Wild (Út a vadonba) c. filmhez készített első szólólemez zenei vonala folytatódik, csak még, még... sokkal letisztultabban!

Tessék, itt egy szabad szellem... én pedig beleszédülök ebbe a videóba. És közben újra meg újra hallgatom-nézem: mert tényleg "csak" a lényeg maradt!

Az Ukulele Songs (2011) teljes egészében és dalonként is meghallgatható ITT!

Update: ez a helyzet az egész lemezzel, gyönyörűséges! Időnként beleszakad a szívem, de ez a legleglegesnagyobb kedvencem most! :)

Nem sikerült beraknom ide ezt a klipet, de:

Daniel Clinch gyönyörű videója a Longing To Belong-hoz.

Friss kezdet (Reggeli légzőgyakorlat)

2011-06-01T07:52:00.072+02:00

Ma június 1. és Újhold van, azaz az új holdciklus első napja. Ez a nap különösen alkalmas a befelé figyelésre, a meditációra, az új célok kitűzésére és a haszontalan, bennünket már nem szolgáló szokásaink elhagyására. Testi-lelki-lelki energiánk ilyenkor megújulnak, sok betegséget előzhetünk meg, hatékonyan méregteleníthetünk és kezdhetünk bele valami újba célkitűzéseinknek, szándékainknak megfelelően.

A tegnapi képzelet-játék mellett nagy szeretettel ajánlom a következő energiagyakorlatot is - nem csupán erre a napra.

A gyakorlat elolvasásához kattints a folytatásra!

Reggeli légzőgyakorlat (Ankh-légzés)

Ezt az egyszerű, pár perces gyakorlatot akár minden reggel is elvégezheted. Arra mindenképp ügyelj, hogy reggel végezd, mert nagyon erősen energetizál!
Az Ankh-légzés csodálatos napindító gyakorlat, amely segítségedre válik a tiszta, belső kommunikáció, az ön-maga-addal való energetikai kapcsolat kialakításában. Még erőteljesebbé teheted az adott napra vonatkozó szándék kinyilvánításával.

A gyakorlatot állva és ülve is végezheted, arra ügyelj közben, hogy a gerinced egyenes legyen!

1. Kiinduló helyzet: Zárd le a jobb orrlyukad - használhatod hozzá a jobb kezed mutató- vagy mutató és középső ujját. Bal kezed helyezd a hasadra, ahová jól esik vagy a napfonat központodra / solar plexusodra (1), a köldököd fölé.

2. Lélegezz be a bal orrlyukadon keresztül, majd fújd ki a levegőt a szádon át!

Ügyelj arra, hogy mind a belégzés, mind a kilégzés mély és teljes legyen!

Ismételd meg még kétszer! Belégzés a bal orrlyukon keresztül - kilégzés a szádon át.

3. Cseréld meg a kezeket: most a bal orrlyukat zárod le, jobb kezed a hasadon.

A jobb orrlyukon keresztül lélegzel be - szájon át ki. Ismét mély, teljes kilégzés.

Ezen az oldalon szintén három alkalommal végezd a be- és kilégzéseket!

4. Most emeld fel mindkét kezed és tedd a szívközpontodra! Csukd be a szemed! Miközben mélyen lélegzel - most már egyszerre mindkét orrlyukadon át -, érezd, érzékeld, képzeld vagy gondold azt, hogy arany energiát "hozol le" magadba a fejtetődön, a koronacsakrádon keresztül - majd lassan, hosszan lélegezz ki a szádon át!

5. Ezután "irányítsd" az arany energiát a szívközpontodba, nyújtsd ki mindkét karod mellső középtartásba (vízszintes helyzetig), és most a tenyereken - tenyércsakrákon - keresztül áramoltasd ki az energiát, miközben ismét be- és kilélegzel!

Az energiát az aznapra szóló határozott szándékkal küldd ki!

A kép forrása: Self-Ascension Magazine

A 4. és 5. lépést elég egy-egy alkalommal végezni, de többször is megismételheted. Ha már begyakoroltad, a két lépés össze is vonható: belélegzel, azaz lehozod az arany energiát a koronacsakrádon keresztül a szívközpontodba, majd a kilégzésnél kiáramoltatod a két tenyéren keresztül.

Összpontosítsd a szándékod szíved valódi vágyaira! Önmagad és minden létezőt támogatsz és táplálsz azzal, ha a Szeretet bőséges és örökkévaló, áradó folyamára, a feltétel nélküliségre, a szolgálatra, a valódi kiterjedésre figyelsz. Biztos lehetsz benne, hogy ez az energia örömteli fogadtatásra lel mindazok szívében, akiknek szükségük van rá, s így azonnal újrahasznosul.

Ez egy egyszerű, ám rendkívül erőteljes és értékes gyakorlat, amely megnyitja az áramlást.
Annál jobb, minél több ember kezdi így a reggelét: ha megtanultad, bátran add át ezt a légzéstechnikát másoknak is!

A gyakorlat eredeti forrása: Sri Ram Kaa - Kira Raa: 2012: Atlantean Revelations - Becoming a Mystic in the 9 to 5 world, TOSA Publishing, 2007

Fordította és szerkesztette: Kupai Eszter

Sri és Kira a weben: Self-Ascension Magazine

JEGYZETEK

(1) A napfonatközpont vagy solar plexus a köldököd fölött elhelyezkedő energiaközpont, amely a fizikai testben a belső elválasztású mirigyrendszerből a hasnyálmiriggyel áll kapcsolatban. Önmagunk érzékelésével ('sense of self'), egyéni akaratunk kinyilvánításával, cselekvőképességünkkel függ össze, valamint az asszimiláció képességével: az élet befogadását, - átvitt értelemben is vett - megemésztését is ehhez a területhez társítjuk. A solar plexust "az egó kapujának" nevezik, vagyis ez a központ az érzelmi - és ehhez kapcsolódó - gondolati mintáink, gyakran tudattalan programokból felépített identitásunk kifejezésének a helye.

    Amikor erre a területre koncentrálsz, jusson eszedbe, hogy eredendő ÉLETERŐD lüktet itt. A napfonatközpontodra figyelve légy tudatában lényed sokoldalúságának, eredetiségednek, különlegességednek és a Benned lévő sokféle árnylat, fénytörés (refraction) EGY-ségének! Ünnepeld Magad!

     A napfonatközpontod energetikai állapotáról mindig tökéletes visszajelzést adnak számodra érzelmeid. Ne feledd: emelkedettebb, jobb érzést okozó gondolatok választásával minden pillanatban javíthatsz közérzeteden. Amikor összhangban vagy magaddal, a körülötted - valójában Benned! - lévő bőség befogadása, könnyűvé válik, cselekedeteid pedig ihletettek lesznek.

Jó gyakorlást kívánok! ;)

Szeretettel: Eszter

Alkotni örömben, bőségben

2011-05-31T12:05:00.005+02:00

Újra rábukkantam az egyik kedvenc idézetemre, így hangzik:

„Minden fűszálnak megvan a maga Angyala, aki föléje hajol, és azt súgja neki: - Nőj, nőj!”

Talmud

Mi lenne, ha...? (Képzeletgyakorlat)

2011-05-31T08:05:00.013+02:00

- avagy mit üzen a "belső forrásod"? :)

JÁTÉK!!! Egyszerű, ám rendkívül erőteljes gyakorlatot ajánlok Neked, amivel pillanatok alatt felpörgetheted, illetve emelkedett szinten tarthatod energiáid és motivációd.

Először is: teremts alkalmat arra, hogy kb. egy fél órára - de tapasztalataim szerint már 15 perc is elég! - zavartalanul csendben, nyugalomban lehess.

Tégy magad elé egy üres papírt! Csukd be a szemed pár pillanatra, ha jólesik, tedd a kezed a szívedre és végy egy mély, tisztító, lélegzetet!

Hagyd, hogy az elméd ellazuljon, gondolataid elcsendesedjenek.

...lassan nyisd ki a szemed, majd tedd föl magadnak a következő kérdést:

"Mi lenne, ha itt és most elengednék MINDEN önmagamban való kételkedést?"

Kezdj most el írni! Hagyd, hogy megjelenjen, ami Benned van!

A szíved tudja a választ, hagyd, hogy vezessen! Ha "megállna a tollad", csukd be ismét a szemed ismét, lélegezz, majd nyisd ki újra - és folytasd!

Ha végeztél, újra csukd be a szemed, végy ismét egy mély lélegzetet és figyeld magad nyugodtan, szeretettel.

...és most én is megcsinálom újra. :)

A tárgyak varázslatos élete

2011-05-30T09:09:00.004+02:00

Használaton kívül, a megszokottból "kiszabadulva" a tárgyak élni kezdenek! Vagy egyszerűen csak így könnyebb észrevennünk, meglátnunk őket? Ismét egy jó példa arra, milyen sokféleképpen lehet varázsolni.

Fotó, installáció, land art? Ez is, az is! A norvég Rune Guneriussen művészete valahol e három műfaj metszéspontján helyezkedik el. Hétköznapi tárgyakat helyez el szokatlan környezetben, többnyire a természetben, s éppen ezáltal, az oda nem illőségen keresztül mutatkozik meg igazi "arcuk", "lelkük". S eközben mégis olyan szerves egységbe kerülnek a nem ember alkotta közeggel, hogy az valami gyönyörűséges!

Engem nagyon megérintenek ezek a képek... íme néhány a sok kedvencből, lejjebb pedig link a többihez.

Rune Guneriussen portfólióját itt találod.

Egyszerűség

2011-05-30T08:30:00.001+02:00

Köszönet László barátomnak, aki megmutatta Szenge haikuit... és még annyi mindent! :)

A Vándorbot Szelleme

7.

Tusrajzot fest a
Hold. Vízparti fákat. A
szék reccsen alattam.

8.

A Vándor ágya
a rét, takarója az
Ég. Mosolyognak.

9.

Harmatos hajnal.
Bogár száll kezemre, s
megtörli bajszát.

18.

Rezdül a fűszál.
Végiggördül rajta a
reggeli harmat.

22.

Lustán ébred a
Nap. Még ébren találja
társát, a Holdat.

31.

Az úszó madár
a felszínt látja csak. A
mély rejtve marad.

42.

Zörren az ajtó.
Széldémon kér szállást? Vagy
macskám kaparja?

A Hely Szelleme

5.

Cifra tanokban
jeleskedsz s mire jutsz...?
Friss a pogácsa.

7.

Tört cserép tán az
ősök tudása? Szél kél
kósza felhők közt.

8.

Lelked csészéje
a Test. Tiszta edényben
jobb tea készül.

11.

Könyvek, gyakorlat
viták: kevés. Tenyered
tartja a kulcsot.

13.

Nem gyógyszer kell a
nyugtalan léleknek. Csak
Csend. Egy percnyi Csend.

14.

A cél űzése
a vágyat erősíti.
Ködbe vész az Út.

38.

Kutat s teremt
az Elme, ám a Titkot
felfedni kevés.

Ermesz Csaba ('Karmaa Gyurme Szenge') - MAGÁNYOS HARCOS

Amikor egy mondat is elég...

2011-05-29T16:06:00.002+02:00

Minden ÉLNI tanít.

Visszatérés - avagy vallomás a "spirituális egóról"

2011-05-28T15:42:00.018+02:00

Ez a szöveg csaknem két évvel ezelőtt született, mégis úgy érzem, fontos megosztanom, mert valamiképp időtlen és sokat adhat - talán elsősorban azoknak, akik "útkeresőknek" vagy "spirituális úton járóknak" vallják magukat, azonban bízom benne, hogy nem csak Nekik!
S természetesen ahogy máskor, úgy most sem a megnevezés, a címke a lényeg...

Ismét lezárulni látszik egy korszak az életemben, sok mindent engedek el (lassan hozzászokom, hogy egyfolytában ezt csinálom, itt, a blogon is említettem már párszor az elengedést és gyanítom, fogom is még! :) ), s persze, hogy nem véletlen, hogy épp most találtam rá e kis írásra. Eredetileg azoknak a barátaimnak készült, akikkel 2009 május-júniusában egy nagy szellemi kalandot éltünk át: közös gyakorlatok és egy hónapos felkészülés után 7 napot töltöttünk a Mátra egyik gyönyörű völgyében, egy igazán különleges helyszínen - néma CSENDBEN. Ez volt - A.J. Christian után szabadon - a mi kis privát Csend-táborunk.

Te töltöttél már ennyi időt beszéd nélkül? Akár többet is? Persze, hogy nem csupán a hangos szó hiányáról van itt szó, sokkal inkább a befelé figyelésről, az elmélyülésről. Ha mindössze napi 10 percen át gyakorlod: leülsz és csak FIGYELSZ befelé, magadra, hagyod, hogy a gondolatok ússzanak, áramoljanak, de Te "nem úszol velük", csak szemléled őket szeretettel, türelmesen - már ekkor is rengeteg energiád szabadul fel. S ha van alkalmad hosszabb időre elvonulni, nos: az eredmény valóban leírhatatlan!

Nagy élmény volt a Csend-tábor és a hazatérés után mintegy "útjelzőként" szerettem volna rögzíteni néhány fontos tapasztalatot, elsősorban saját magam számára, de aztán úgy gondoltam, érdemes másoknak is megmutatnom.

Ennyit tehát elöljáróban, amit még hozzáfűznék - így két év távlatából -, hogy valóban az egó a legtrükkösebb játékos, s az a bizonyos "spiri ego" - amit majd sokszor emlegetek a cikkben - a legmagasabb szintű, legkifinomultabb játékokra képes!
A következő két évem is számos, kiváló példát szolgáltatott erre, mára még jobban kiismertem a természetét (végső soron a saját természetemet! :) ) - de minderről majd később! ;)

Fogadd szeretettel az írásom, remélem, segít és táplál majd Téged is!

VISSZATÉRÉS

- avagy vallomás a Csend-táborról és a "spirituális egóról", Nektek, akik nyitottak vagytok rá

Elmentem messzire és itt vagyok,
magamból nem térhetek vissza soha.

(Weöres Sándor: Rongyszőnyeg I., 44.)

Egy nagyon személyes dologgal kezdeném, ami nem kapcsolódik közvetlenül a Csend-tábor tapasztalatához, mégis fontosnak tartom, hogy megosszam. Az írás számomra mindig azt jelentette: a bennem kavargó-ébredező gondolatok, érzések értelmet nyernek, a „puzzle-darabkák” mint egy varázsütésre összeállnak, és én egyre tisztábban látom a képet, egy kicsit mindig közelebb kerülök önmagamhoz.

Sokáig kifejezetten „grafomán” voltam: leírtam a rám törő kétségeket, a vergődéseimet, az „egy helyben forgásomat” és a „ragyogó” felismeréseimet. Bár ez ösztönösen jött, élvezetet, örömet találtam benne, és a szívem legmélyén hittem, hogy „van értelme” ennek az önelemző folyamatnak, valójában nagy nehézséget okozott számomra, hogy elfogadjam a saját írásaimat. Nem tudtam mást kifejezni, mint ami bennem volt, épp ezért – legyen szó naplóbejegyzésről vagy novelláról - a vágyott „tökéletes alkotások” helyett újra meg újra sötétséggel, kudarccal és szégyenérzettel kellett szembesülnöm. Úgy tűnt, ennek soha nem lesz vége.

Manapság azonban már más helyzet: időnként még mindig küzdök ugyan az önmagammal szembeni elvárásokkal, de már megéreztem az örömteli alkotás ízét és ez az, amire igazán vágyom! Ami pedig az önreflexiót vagy naplóírást illeti: jóval kevesebbet írok, mint régen, inkább csak amolyan „útjelzőket” rögzítek azokról az élményekről, amelyekre úgy érzem, fontos emlékeznem.

A Csend-tábor ideje alatt mindössze két oldalt írtam, ami tőlem meglepően kevés, de miután hazajöttem, úgy éreztem, papírra kell vetnem néhány dolgot, azért, hogy ezekhez bármikor visszatérhessek, amikor szükségem van rá. Végtelen hálát érzek azért, hogy megismertelek Titeket, hogy segítjük egymást és tanulunk egymástól, s azzal szeretném ezt megköszönni, hogy megosztom Veletek a saját tapasztalataimat. Bízom benne, hogy ezzel adni tudok valamit.

Minden, valóban MINDEN arra tanít, hogy megéljem önmagam. Hogy elengedjek minden előzetes elvárást és elképzelést és magamhoz öleljem a saját létezésem.

Egészen más volt ez a Csend-tábor, mint amire számítottam és ez az, aminek a legjobban örülök: felül tudtam emelkedni azon, hogy ennek „így és így kell történnie”, és sikerült meglepnem önmagam! Megkaptam, amire vágytam: mély és csodálatos tapasztalást, aminek a valósága milliószor erősebb, mint a sok rám tapadt illúzióé.

Első és talán legfelrázóbb szembesülésem mind közül a saját „spirituális egóm” felismerése volt. Az egó trükkös játékos, képes megbújni mindenhol! Az enyém leginkább egy jó öreg, de kíméletlen rabszolgahajcsárhoz hasonlít, aki még mindig meg tud döbbenteni, sőt: meg tud félemlíteni a kegyetlenségével. Ezzel eddig is tisztában voltam, sokszor rajta is kaptam már, de itt, a táborban valami nagyon különös dolog történt. Velem volt ugyanis másik hat ember, akikben ugyanaz a vágy égett és ég, mint bennem: fejlődni, fejlődni, fejlődni!

Más hasonlóságot is láttam közöttünk, mégis inkább az az érzés erősödött bennem, hogy én vagyok itt a „leggyengébb láncszem”. Annyi mindent megtapasztaltam már, annyit dolgoztam magamon, annyi félelemmel szembesültem és tényleg: bátran rájuk is néztem. Végigéltem a feltörő érzelmeket, megtettem, ami tőlem telt, szinte a végtelenség óta megy már ez, és mégis: sehol sem tartok, ahhoz képest, ahol lenni szeretnék!

„Nem ott vagyok, ahol hittem”: ez a félelem ismerős a számomra, de a Csend-táborban jóval hangosabban és kétségbeesettebben nyomta az „egó-rádió”, mint eddig bármikor. Bizonyos pillanatokban ez egészen a paranoiáig fokozódott, és azt éreztem, mindenki látja a „defektjeimet”, mindenki tudja, hogy valaki itt „nem elég tudatos, nem elég stabil, nem tud figyelni, nem megfelelően végzi a gyakorlatokat” és így tovább…

Ó, a gyakorlatokat nagyon szerettem volna „jól” csinálni, de a többségüknél azt éreztem, nekem egyszerűen nem mennek. Tudtam, hogy „gyakorolnom KELL”, ez dübörgött bennem, és egyre dühösebb lettem magamra egyrészt amiatt, mert nem sikerül azt teljesítenem, amit elvárok magamtól, másrészt pedig azért, mert nem élvezem, azt, amit csinálok, pedig „így kellene éreznem”.

Aztán feladtam. Azt mondtam: nem érdekel, én abbahagyom ezt az egészet, itt maradok ugyan a táborban, figyelek továbbra is, végigélem, hiszen ezért jöttem, de nem sanyargatom magam tovább, állandóan emelve a lécet a saját fejem felett, folyton újrateremtve magamban az elégedetlenséget és a hiányérzetet. Belül sírtam a kudarctól és a haragtól, attól, hogy "nekem ez tényleg nem megy", de aztán történt valami.

A tó partján ültem a nagy hőségben, kora délután volt, a békák őrülten brekegtek, bennem a düh, a fájdalom és az apátia váltakozott a lehető legkülönlegesebb ritmusban, az elmém összevissza cikázott, én pedig egyre unottabban vártam, hogy magától összeessen és kiszenvedjen végre. Biztos voltam benne, hogy erre úgy sem kerül sor, de nem tehettem mást, mert már nem bírtam: hagytam, történjen, aminek történnie kell. Egyszer csak, nem tudom, hogyan, mintha legalább ezer méteres magasságba reppentem volna: megláttam kívülről magamat és megláttalak Titeket is. És annyira vicces volt ez a látvány, hogy nem is tudom a megfelelő szavakba önteni! Ebből a nézőpontból hihetetlenül groteszknek tűnt ez a szenvedés! Mit csinálok én itt?! Mit csinálunk mi együtt? Miért kínlódunk – mert igenis, kínlódunk? Mi történik?

David Jubert fotója

A tábor ideje alatt most először tudtam szívből nevetni magamon, az egómon és mindenen, és ez a nevetés olyan volt, mint egy tisztító eső, ami átjárta minden porcikámat. Igen: A HUMOR, ez a fajta nézőpontváltás és a belül magától megszülető vidámság, játék és felszabadult nevetés volt az egyik dolog, ami nekem a legtöbbet segített a táborban, és ez így van a hétköznapokban is.

Azt érzem, látnunk kell mindannyiunknak, akik a tudatosság útján haladunk: annyira akarunk fejlődni, hogy a könnyedségről és az örömről megfeledkezünk. Pedig ha valami, hát ez az "Isteni minőség" - nemde? :) Nem tudjuk kinevetni magunkat, mert félünk attól, hogy ez kudarcot jelent, félünk, hogy „nem itt kellene tartanunk”, ahol éppen tartunk. Kifelé nevetünk, kifelé mosolygunk, "szeretünk", "befogadunk", sokszor talán azért mert „így kell”, de önmagunkon és egymáson, akár a saját, megveszekedett fejlődésvágyunkon, akár az egész „figyelem-tudatosság-befogadás-és minden, ami ezzel jár” kérdéskörön tudunk-e szívből nevetni?

A „spirituális egó” azért veszélyes, mert elkezded hajszolni a megvilágosodottság és kiterjedtség ideáját és egy bizonyos ponton túl egyszerűen már félsz beismerni, ha nem éled a vágyott állapotot. Tudod, hogy mi az „üdvös”, mi az, ami „emelkedett” és ha más bukkan fel, magad előtt is nehéz elismerned, hogy „nem ott tartasz, ahol kellene”.

„Kellene”?! Egyik nagy döntésem, amely ott született, a Csend-táborban – és amelyre szeretném újra és újra emlékeztetni magam -, hogy legyen szó fizikai, szellemi vagy bármilyen gyakorlásról, nem fogom úgy csinálni, hogy az ne okozzon nekem ÖRÖMET! Ha boldog és teljes akarok lenni, lehetetlen nem szeretnem és szeretettel táplálnom magam, minden létező értelemben! És a legfontosabb, legalapvetőbb, hogy ez a testemhez való viszonyulásommal kezdődik! Szeretetteljesen kell mozgatnom, edzenem magam és türelmesen, mert enélkül kiszolgáltatom magam az egómnak és ez egyszerűen megöl ENGEM. Nem szabad megfeledkeznem az örömről és a szabadságról, amit a mozgás jelent, amit a mozgás ad! Ha ez nincs jelen, akkor inkább nem csinálom, vagy csinálok valami mást: szabadon, azt, ami jön. Ez nem „lustaság”, ahogyan az egó-rádióban mondják, hanem egyszerűen csak figyelem: arra, ami belülről vezet. Ami VALÓBAN meg akar nyilvánulni – lehet, hogy éppen nem azon az adott gyakorlaton keresztül vagy egészen másként, mint azt elvárnám.

MINDEN a szándék, minden az attitűd: szeretve, elfogadóan, örömmel viszonyulni a gyakorláshoz, kezdve a testtel, folytatva mindennel – enélkül tényleg nem megy! S még egyszer, mert ez nagyon fontos: a holtponton átlendít, ha képzeletben magasra mész és onnan nézel rá önmagadra és ezzel együtt, mindenre és mindenki másra is. Ez magától megtörténik, feltárul.

Megteheted szó szerint is: engem mindig hihetetlenül feltöltött, ha megmásztam a környező dombok valamelyikét. Megmásztam hajnalban, este és napközben is sokszor, és nagyon jót tett. A táj magába ölelt, a látvány bennem volt és én benne, a még mindig cikázó gondolataimról pedig az estébe belerondító szúnyogok jutottak eszembe, ettől máris nevethetnékem támadt.

Aztán egyszer csak láttam magam kívülről, ahogyan a 40 fokban éppen pilates-gyakorlatokat végzek, később bosszankodom egy sort, mert megint nekimentem egy fának, és a tér egészen más pontján vagyok, mint elképzeltem – bekötött szemmel és bedugott füllel ugyan, de nekem ugye ezt már éreznem kellene -, s ma még az öt elemet is eggyé kell olvasztanom párszor, de úgy, hogy sikerüljön, na és stabilan földelni, mert anélkül aztán nagy baj lesz… És láttalak Titeket is, ahogyan ugyanezt csináljátok (de mondjuk harcművészettel, féltéglával, ugrókötéllel, futással és egyébbel kiegészítve-helyettesítve, vagy éppen meditációval, figyeléssel, mindegy, de ki-ki már egészen becsavarodva), és azt éreztem, legalábbis abban a pillanatban, hogy arányaiban jóval több ebben a „kifelé”, a valami külső dolognak való megfelelés, mint a szívbéli öröm.

Annyira abszurd volt az egész és valójában annyira vicces! Nevetni jó, én sokkal jobban szeretek már nevetni, mint sírni és mindig meg akarom őrizni azt, hogy nevetni tudjak magamon.

Van nekem egy drága barátnőm, akiben ugyanaz munkál, mint bennem: a tudatosság útján jár, a szíve telve szeretettel, a különbség mindössze annyi, hogy hidegen hagyja, sőt időnként bosszantja minden spirituális okfejtés és magyarázat. Ő „racionálisnak” tartja magát emiatt, nekem viszont végtelenül nagy ajándék, amikor helyre rak és megnevettet egy-egy ilyen mondatával: „Ciao Bella, hogy vagy, és mi újság a rezgésszintekkel?” Azt hiszem, a „földelés” nem annyira az energiagyakorlatok függvénye, hanem azon múlik, képesek vagyunk-e valóban ítélezésmentesen, sőt szeretettel figyelni, és időnként – olykor egészen profánul - megkérdőjelezni magunkat. Akkor „szállunk el”, ha ezt elmulasztjuk, legalábbis én ezt tapasztalom.

Sokat tanultam és tanulok Tőletek, meg sem kísérlem felsorolni, mi mindent. Az „egó-rádió” például Anna találó kifejezése – ezen mindig nevetnem kell, Viki pedig arra hívta fel a figyelmem, milyen sokféle hang szólal meg benne. Igen! Nálam ott a bizonytalan, állandóan kételkedő („nekem ez nem megy, nem tudok figyelni”), a félős, a magányos és elszigetelt („egyedül vagyok, csak én vagyok ilyen szerencsétlen, mindenki más előrébb tart”, „még mindig nem tudom szeretni magam”), a bűntudatos („már megint elcsesztem, nem teszek meg minden tőlem telhetőt, lusta vagyok”), az áldozat („mit tegyek még? meddig kínzom még magam?”), a beképzelt („én, ÉN tartom itt az energiát, mindjárt megvilágosodom, azta’mindenit!”), a magát szabadnak képzelő („végtelen vagyok, mindent értek, mindent látok”)… és még folytathatnám tovább. A „dj-ről” nem is beszélek, aki a kommentálások közötti szünetben a legváltozatosabb, ki tudja, honnan előkerülő popslágereket nyomja, csak hogy ne legyen szünet.

De a legveszélyesebb valóban az, amikor a spirituális fejlődés iránti hajszában bújik meg az egód! Ott ugyanis nincs mentség és kifogás: "tudod", hogyan kellene érezned, viszonyulnod magadhoz és a világhoz. Nem hiszem, hogy létezik nehezebb dolog annál, hogy őszintén szeresd magad. Ezt pedig nem lehet erőfeszítés árán elérni, mert az erőfeszítés az egót erősíti. Sokszor megéltem már az Egység állapotát, azt, amikor üres az elmém, amikor valóban átélem a létezés örömét és teljességét – és annál nehezebb volt azzal szembesülnöm, amikor nem abban voltam, amikor „visszaestem”. Ilyenkor mindig egy végeláthatatlan, állandó, életre-halálra szóló küzdelemnek érzem a létemet, és félek, nem múlik el ez a szenvedés soha.
Azt hiszem, mindannyiunknak, akik megtapasztaltuk az Istenit, könnyebb elfogadnunk magunkat fénnyel teli, szellemi lényekként, mint esendő emberként – pedig enélkül nem léphetünk be önmagunk teljességébe. Minél tudatosabb vagy, ez annál nehezebb, az igazán vicces azonban az, hogy annál könnyebb is, egyszerre!

A humor elvezet a belső örömödhöz, de nem spórolhatod meg, hogy teljes egészében és feltétel nélkül megszeresd önmagad! Minden egyes részed, minden aspektusod, a személyiséged minden vetületét – minden személyiséged minden vetületét, azt is, amit most éppen nem élsz, de ott van benned. Nálam ez akkor működik, ha bekövetkezik az az állapot, amikor egyszerűen „megesik a szívem” önmagamon. Ekkor egy szeretetre éhes gyerekként vagy esendő emberként látom ezt a részem. A táborban többször előfordult, hogy elfáradtam az erőfeszítésekben és előlépett a kérdés: miért magammal vagyok a legkeményebb, legkíméletlenebb? Adni szeretnék, segíteni az embereknek, hogy mindenki meglássa magában a csodálatos lényt, meglássa fényt, miért nem tudom hát a magam számára is felajánlani a lehető legörömtelibb életet?

Egyedül az képes felülírni a szenvedést, a kudarcot, amikor az együttérzés szemével nézel önmagadra. Ez túl van a részvéten és az önsajnálaton, és talán úgy a legegyszerűbb, ha kívülről, felülről vagy magad mögül (mindegy is, hogy nevezzük) tekintesz rá ezekre a „nehezen elfogadható” részeidre, ha úgy tetszik: a személyiségeidre. És ha ezt az élményt állandósítod önmagadban, olyan biztos alapként, mint az „üres elme” állapotának megtapasztalását – mert arrról is tudod, hogy VAN, ez a valóság!

Ember vagyok, olykor „fejben” élek, kicsinyes gondolatok, félelmek szorítanak, sokszor „nem tartok ott, ahol szerintem kellene”. Apróság, de szeretek például meginni egy sört és elszívni hozzá akár több szál cigit is, pedig már „rég’ nem kellene” (a Csend-táborban persze ez eszembe se jutott, de azóta már újra előjött, ez is), időnként ítélkezem, magamon és másokon is, elvárok dolgokat, magamtól és másoktól is… és? A kérdés, hogy hogyan fogadom mindezt, legbelül? Tudom-e valóban szeretni minden egyes oldalamat, azt is, amelyik még nem boldogul bizonyos dolgokkal, amelyik nem tud, nem ért mindent? El tudom-e fogadni, ha „visszaesek”? Vagy ha a belső csendet csak egy pillanatra tudom megélni, és máris bekapcsol a fej…? Úgy érzem, egyre jobban.

A táborban az önmagam iránti, valódi szeretetnek ezek a pillanatai mérhetetlen boldogsággal töltöttek el. Sokszor futnom, szaladnom kellett, annyira nem bírtam ezzel az örömmel: hatalmasra nőttem és minden egyes lélegzetvételem maga volt az ünneplés!

Fontos, hogy lássuk: ez a természetes állapotunk, de egy pillanatra sem szabad elítélnünk magunkat akkor, amikor nem ez a helyzet! Könnyű felismerni egy „nem tudatos ember” korlátait. Amíg a Földön vagyunk, újra és újra belekerülhetünk az anyagi világ és a kollektív illúziók csapdájába, de ezeket sem túl nehéz látni, amikor erre már odafigyelünk. Meglátjuk a fátylakat, hazugságokat, amiket annyi ember oszt, tiszta pillanatainkban a minket olykor még befolyásoló családi mintákat is. Valamivel nehezebb a „tudatos emberek” korlátaival, egó-csapdáival szembesülnünk, különösen, ha bizonytalanok vagyunk magunkban és válaszokat szeretnénk kapni valahonnan.

De mennyire, mennyire nehéz a sajátjainkat meglátni és valóban őszintén, szeretettel elfogadni! Figyelünk arra, mi jön kívülről, de figyelünk-e arra, hogy mire figyelünk és miért? Figyelünk a szavainkra és arra, ami mögöttük van? És milyen szándékkal tesszük ezt? Nincs-e ott az ítélkezés önmagunk és mások felett? Pedig a korlátaink elengedése csak úgy lehetséges, ha valóban meglátjuk azt a lényt, aki vagyunk, és mindenestől, és őszintén beleszeretünk a létünkbe.

Sokat segítettek és itthon is segítenek a gyakorlatok, kedvenceim a hajnali átlényegülés, a gömbfutás, a vashíd és vasrúd, a faállás, a szívtánc (a tóval való egyesülés különösen csodálatos volt!), meg az öt elem eggyé olvasztása, de ami nekem a legtöbbet és mindenekfelett segített, az az ima. Az imádkozás technikája is, de alapvetően az, amikor őszintén bevallok magamnak mindent, amikor segítséget kérek saját magamtól. Egyszerűen tudom, hogy minden válasz ott van bennem!

Barátok, alkotótársak kellenek, de szellemi vezetőm már VAN: belülről irányít és én bízom benne, mindennél, mindenkinél jobban! Ha merem megkérdezni magam, ha merek bízni a saját szívemben, a saját erőmben mindig mindenre választ megkapok. Ez az, ami soha nem hagy cserben, felülír minden gyötrődést, minden kételkedést és valódi békével tölt el.

Cole Rise fotója

Nehéz lenne választani, melyik volt a Csend-tábor legszebb megélése, szívesen írnék még Szentkútról, a közös élményünkről az első és utolsó napon vagy az éjszakai kirándulásról. Mégis egy egyéni élményt osztok meg utoljára.

A hajnal volt a tábor egyik legszebb ajándéka, különösen az egyik hajnal, amikor nagyon korán érkeztem. Egy darabig gyakoroltam, mégpedig rendíthetetlenül, földeltem, lélegeztem, átszellemültem. Tökéletesen nyugodtnak tűnt minden, jól ismert állapotot öleltem magamhoz, aztán egyszercsak megint elfogott a kétely. Miért ilyen nehéz? Imádkozni kezdtem, hosszan, kétségbeesetten. Sokáig nem akart feljönni a nap, tényleg nagyon korán érkezhettem. Tehetetlennek éreztem magam és jól esett hagyni, hogy folyjanak a könnyeim. A végtelenségig úgy sem tudnak folyni, ez biztos – hagyni akartam, hogy kitisztítsanak.

Egészen valószerűtlen, elképesztően erőteljes narancs-rózsaszínben tűnt fel a nap a horizonton, lassan, de megállíthatatlanul. Azt éreztem, hogy ha valami megszületik bennem, nincs visszaút: egyszerűen, természetesen megvalósul. Már nem voltam egyedül, fizikailag sem. A mondat, ami ezután megtöltötte minden sejtemet, egész lényemet, így hangzott: feltétel nélküli szeretet vagyok, minden más csak illúzió és játék.

Ez az életöröm igazsága, ez az a szabadság, ami mindenen túl van és amit már képes vagyok elfogadni és megosztani Veletek. Ha ez nem sikerül, - és bizonyára sokszor lesz ilyen, amíg testben vagyok -, akkor sem keseredem el, hiszen a fény mindig megtalálja az útját.

Magától, egyszerűen.

Köszönöm magamnak is és Nektek is, hogy ott lehettem, és köszönöm, hogy itt lehetek!

Szerettettel:

Eszter

2009. július 4-én, Budapesten

Újra-köszöntő

2011-05-27T23:58:00.006+02:00

Napra pontosan egy évvel ezelőtt indítottam a blogot és most újraélesztem, ezzel a verssel.

Érezd magad otthon nálam és leld Te is örömed a felfedezésben!

Szeretettel:

Eszter

Weöres Sándor: Ima

Köszöntelek a folyók zúgásával,

a felhõ-arcú hegyekkel, a hegy-forma

fellegekkel,

a gond-alakú csillagokkal,

köszöntelek a szivárvánnyal, az éj minden

tüzével,

és végül az ámulatos nap-ragyogással:

mind a tiéd! valamennyiben itt vagy,

akkor is, ha szenderegsz, és úgy is, ha

leszállsz hozzánk váratlanúl

s a teremtmények seregének megvilágítod újra meg újra

kerek pajzsaidat, eleven mezõn és rideg

mérföldköveken heverõket,

egyszerûségük örök titkában, nyíltságuk

rejtelmében,

miket állandó ittlétük miatt oly könnyen, szûntelenûl feledünk.

Három szó...

2011-05-14T10:28:00.004+02:00

Megélés.

Megértés.

Megérés.

Ezeket ízlelgettem a minap! Mily' csodás a magyar nyelv! :)

Én pedig olyan boldog vagyok!

Belső Forrás-születésnap

2011-03-21T09:03:00.003+01:00

Hosszú és koncentrált munka eredményeként jött létre, s - talán nem véletlenül - épp a Tavaszi Napfordulóra készült el (ráadásul nemsoká' itt a "valódi" születésnapom is! :)): nagyon nagy örömmel mutatom be Neked Belső Forrásomat, melynek jelentős része már a neten ragyog!

Az Együtt Utazók Alapítványban barátaimmal közösen végzett közhasznú munkám tovább folytatódik, a Belső Forrás pedig egyéni eszközeimnek ad teret: annak a kiterjedt tanítói-tanári tevékenységnek, melyet nap mint nap végzek.

Két "világot", azaz tevékenységi területet már most is teljes egészében megtalálsz - az EMF Kiegyenlítő Technika és a Belső Művész "virágszirmok alatt" -, s hamarosan a többit is, hiszen a honlap folyamatosan frissül!

www.belsoforras.hu

Két fontos kérésem van számodra:

- Amennyiben szeretnél tőlem rendszeresen információt kapni - a Belső Forrás eseményeiről, az általam tartott programokról, tanfolyamokról és egyéb lehetőségekről, akciókról -, illetve gondolatokat, írásokat olvasni, iratkozz fel a - több témában is választható - Hírlevélre!

- Ha szeretnél hozzájutni a Belső Forrás jelszóval védett tartalmaihoz (többek között az egyre bővülő kép-, videó és zenegalériákhoz, cikkekhez, fordításokhoz, egyéb írásokhoz, alkotásokhoz), ha a Belső Művész alkotóközösségének tagja kívánsz lenni (ennek része, hogy megoszthatod műveidet és olvasni-nézni tudod a többiekét), illetve ha érdekelnek azok a további lehetőségek, melyeket nyilvánosan nem hirdetek meg, regisztrálj az oldalon!

Regisztrált tagoknak szól többek között a Forráspont-kártya, amely állandó kedvezményekre jogosít a Belső Forrás eseményein.

Köszönöm a figyelmed és gyönyörű tavaszt kívánok! :)

Szeretettel: Eszter

www.belsoforras.hu

Belső Művész - Összművészeti meditációs út novemberben!

2010-11-05T13:23:00.019+01:00

2010. november 20. - december 10.

Fogadd el az érzelmeid és nyerj erőt belőlük!

Alkoss a saját belső forrásodból!

Miért jön létre ez a program?

Ez az belső utazás abban segít Neked, hogy képes légy Teljes Jelenléttel megélni az érzelmeidet, és az így felszabaduló erőből alkothass, teremthess - saját igazságod és vágyaid szerint.

A programról röviden

Ez a meditációs út egyszer kerül megrendezésre, november közepétől december elejéig és összesen három hétig tart. Egy rendkívül nagy erejű folyamat, amelyben segítségünkre lesznek az idei év vége energiái. A Skorpió havában alászállunk saját világunk mélységeibe és felfedezzük "belső vizeinket", hogy a mélyben újjászülető Tüzet felszínre hozzuk, felemeljük és itt, a Földön hasznosítsuk. :)

Belső világunkban a legkülönbözőbb művészeti ágak és technikák bevonásával kalandozunk, mégpedig a teljesség igényével: lesz tánc és mozgásművészet, rajz és festészet, szobrászat és kézművesség, drámajáték, írás és költészet, film és fotó és természetesen zene! S hogy mi történik? Engedjük, hogy a segítségükkel megjelenjen mindaz, ami bennünk van.

A folyamat alatt egyensúlyba kerül a befogadás és alkotás, a cselekvés és a nem-cselekvés, a figyelem és a megnyilvánulás, hogy ily’ módon Te is egyensúlyba kerülj a saját életedben és innen, ebből a tartásból valósítsd meg azt, amit szeretnél.

További információért kattints ide!

Tedd meg az első lépést... merülj alá!

A színfalak mögött

2010-10-26T22:00:00.020+02:00

Végre, végre!!! :)

Az én "nagy továbblépésem" éppen most zajlik: hatalmas munkában vagyunk, ami számomra végtelen öröm és izgalom: készül saját világom tükre, azaz weboldalam, amit a www.belsoforras.hu alatt hamarosan elérhetsz!

Mint a patak vize: állandó áramlásban

A honlap elkészültéig - vagy az éppen aktuális személyes találkozásig :) - továbbra is szeretettel ajánlom blogom, melyet igyekszem azért frissíteni is. Türelmed és megértésed kérem a bejegyzések csökkenéséért, illetve rapszodikusságáért, de ami épp most jön létre, ígérem, mindenért kárpótol majd! ;)

Szeretettel:
Eszter

Továbblépés

2010-10-23T21:02:00.054+02:00

Kedves Fejlődni Vágyó! :)

Örömmel értesítelek, hogy októberben az EMF Kiegyenlítő Technika I-VIII. Fázisának nemzetközileg akkreditált kezelőjévé váltam. Rendkívül nagy lépés ez számomra, ami azt is jelenti, hogy az energiamunkát immáron minden tekintetben professzionálisan, foglalkozásomként végzem. Egy teljes év tanulás és több mint 100 kezelés van mögöttem, melynek során gyakorlatilag az egész életem megváltozott, s így most már ezzel a tapasztalattal és lendülettel hívlak, lépj Te is tovább fejlődésed újabb szintjére!

Hol tartasz most az életutadon?

Mindenekelőtt remélem, jól érzed magad bőrödben, sőt mi több egyre inkább JELEN tudsz lenni a hétköznapokban. :) Célom továbbra is az, hogy segítselek a teljes harmónia megélésében: abban, hogy kapcsolatba kerülj és stabilan kapcsolatban is maradj saját belső forrásoddal, tisztán kommunikálj önmagaddal, s ebből az energetikai tartásból megvalósítsd mindazt, amire igazán vágysz.

Mit nyújthat Neked az EMF Kiegyenlítő Technika® I-IV. Fázisa?

Az első négy Fázis egy igen intenzív - ám gyengéden ható - energetikai tisztítást és kiegyenlítést visz véghez. Gyakorlatilag egy energetikai "nagytakarítást" kapsz, amelynek során még a port is letöröljük :), az egész energetikai hálódat (Univerzális Kalibrációs Hálódat), "újrahuzalozzuk".

Ennek a folyamatnak a hatását hamarosan a mindennapjaidban is érezheted: szó szerint - és a szó több értelmében - egy új kiegyensúlyozottság állapotát élheted meg és hordozhatod, testi, lelki és szellemi szinten egyaránt.

Tekintsd meg az UCL-hálót bemutató animációt!

Az I-IV. Fázis mintázatai

Az első négy Fázisban ún. energetikai mintázatokat, azaz fényből és energiából álló oktaédereket aktiválunk, "hangolunk be", melyek segítségével nagyobb rálátást kaphatsz személyes életutadra, életfeladatodra. A mintázatok életutad következő lépésére, újabb szintjére igazítanak, vagyis képessé tesznek arra, hogy hordozd és használd saját erődet - belső bölcsességednek megfelelően.

Az egyes fázisok mintázatai és témái:

I. Fázis - A bölcsesség és szeretet, azaz "a fej és a szív", az elme és az érzelmek egyensúlya, hogy e kettő összhangba kerüljön és együtt erősítsen, ahelyett, hogy ellentmondanának egymásnak.

II. Fázis - Öntámogatás és önirányítás, azaz a múltad átfordítása és integrálása, hogy ezentúl ne visszahúzzon, hanem felismert bölcsességével, megtanult leckéivel támogasson az utadon.

III. Fázis - A tudatos JELEN-LÉT, azaz a magenergiád sugárzásának felerősítése. Az adok-kapok folyamatok (akarat és befogadás) egyensúlyának helyreállítása, középpontba helyezés az "itt és most"-ban.

IV. Fázis - A jövőbeli lehetőségeid kiválasztása és azok felerősítése, azaz tudatos valóságteremtés a teljességed energiájából. Energetikai beteljesülés.

Az EMF I-VIII. Fázisának energiamintázatai

Mit nyújt Neked az EMF Balancing Technique V-VIII. Fázisa?

Az EMF I-IV. Fázisának hatására megerősödött az Univerzális Kalibrációs Hálód, s ennek eredményeképpen most itt a lehetőség, hogy megtapasztald a Mesterré gyakorló V-VIII. Fázisokat, hogy ezáltal még több energetikai töltés hordozására legyél képes.

A mesterré gyakorlás egy valódi transzformáció, mély belső átalakulás, az energetikai "nagytakarítás" után ez a tulajdonképpeni "finomhangolás". Gyémántot csiszolunk, finom anyagot szövünk, alkotunk tehát, mégpedig együtt. :) Az első négy Fázisban legfőképpen a passzív rezonancia (azonosulás) jelenségével dolgoztunk, most azonban jóval hangsúlyosabbá válik a tudatos választás, s előlép még egy egészen új és hatalmas eszköz: lényed fizikailag is megnyilvánuló, holografikus természete. A rész magában hordja az egészet, egyetlen darabka a teljességet, egy vízcsepp, egy falevél, egy tyúktojás vagy egy emberi sejt mind-mind tökéletes példa erre. Az V-VIII. Fázisban végig platina energiával dolgozunk, mely katalizáló elemként közvetlenül a DNS-re hat, annak ún. mesterkódjait tárja fel.

E Fázisok során teljesen személyre szabott, fantasztikus kezelésben részesülsz, melynek első felében Te magad választod ki a számodra éppen fontos és erősíteni kívánt ún.mestertulajdonságokat, s a mindennapokban történő gyakorláshoz, azaz saját, új stabilitásod tudatos megéléséhez is komoly és praktikus segítséget kapsz.

Az V-VIII. Fázis mintázatai

Ahogyan az első négy Fázisban, úgy a Mesterré gyakorló Fázisokban is aktiválunk különböző energiamintázatokat, azaz fényből és energiából álló oktaédereket, ezek a következők:

V. Fázis - A Végtelen Szeretet Mintázata

VI. Fázis - A Végtelen Együttérzés Mintázatai

VII. Fázis - A Végtelen Jelenlét Mintázatai

VIII. Fázis - A Végtelen Bölcsesség Mintázata - Energetikai beteljesülés

További információkért kattints ide!

Az Univerzális Kalibrációs Háló - Forrás: http://www.emfbalancingtechnique.com

Egész az Ott és egész az Itt...

2010-10-17T20:13:00.010+02:00

...Teljesből Teljes keletkezik.

Egésztől Egész, ha elszakad,

Teljesnek mégis megmarad.

Ezt a mantrát dúdolgatom magamban az Együtt-Lét óta - ezt a fantasztikus rendezvényt a barátaimmal hoztuk létre, mindössze egyetlen hónap alatt, hihetetlen munkával és - ebben biztos vagyok - felbecsülhetetlen értékű égi és földi segítséggel, támogatással, mindannyiunk örömére. A mantrát Fehérholló Ösküvel énekeltük október 9-én, szombaton este; egyike volt a felejthetetlen, lélekemlő pillanatoknak.

Az Együtt-Lét több, mint egy két napos fesztivál, erről meggyőződhetett mindenki, aki részt vett rajta! S én tulajdonképpen még fel sem fogtam egészen, mennyi minden változott meg bennem e két nap és az ezt megelőző egy hónapos folyamat hatására.

Nem győzök hálát adni az életemért, azért, hogy itt lehetek és alkothatok! Hálás vagyok mindenért, amit adok és kapok. KÖSZÖNÖM!

Decemberben pedig ismét Együtt-Lét! :)

A Fővárosi Orczy Park 2010. október 10-én, vasárnap kora délután :-)

EMF Kiegyenlítő Technika® - Előadás és gyakorlat szeptember 16-án!

2010-09-08T17:05:00.029+02:00

Kedves Látogatóm!

Nos, ez is eljött: szeptember 16-án, csütörtökön, a Moszkva téri Káma Púra Jógaközpontban sor kerül a Belső Forrás Klub első programjára, melyre Téged is nagy szeretettel várlak!

Ha érdekel az energiamunka és meg is szeretnéd tapasztalni, ha szeretnél változni és változtatni az életeden, ha továbblépnél és szívesen kapnál impulzust ehhez, mindenképp gyere el!

Kezdés: 18: 30-kor!

Mire számíthatsz?

Mindenekelőtt egy különleges élményre: izgalmas előadásra és gyakorlati lehetőségre - mindezt jó hangulatban, kötetlen beszélgetéssel.

Bővebben:

Megismerheted saját energiarendszered, energetikai anatómiád, sőt ha szeretnéd, még fel is frissítheted azt!:)

Kipróbálhatod az UCL tai ji-t - vagyis olyan tai-chi gyakorlatokat, egyszerű energiagyakorlatokat, melyek bármikor segítenek abban, hogy középpontodba kerülj.

Megértheted, mit jelent a "tudatos valóságteremtés", illetve előre léphetsz ennek folyamatában.

Konkrét segítséget kapsz ahhoz, hogy a mindennapokban hogyan "menedzseld", azaz hogyan fektesd be és fókuszáld a saját energiádat.

Megismerkedhetsz az ún. "mestertulajdonságokkal" és beszélgetünk arról is, kinek mit jelent ezek gyakorlása a mindennapokban.

Lehetőséged nyílik továbbá egy 15 perces, ingyenes EMF-kezelésre. Kérlek, hogy a mini kezelésen való részvételi szándékod legkésőbb szeptember 14-éig jelezd! Amennyiben a helyszínen kapnál kedvet hozzá, de időnk már nem engedi, a következő alkalomig kell várnod.

Az alkalom időpontja:

2010. szeptember 16., csütörtök, 18: 00 - 20: 30

Helyszín:

Káma Púra

1024 Budapest, Moszkva tér 3. II.em/2.

Anyagi hozzájárulás:

1500 Ft

Javaslom, hogy kényelmes ruhában gyere és hozz magaddal vizet - más egyébre nem lesz szükséged! :)

Jelentkezés és további információ

A szeretet és öröm energiájában várlak:
Eszter :)

A tisztánlátás mantrája I.

2010-09-07T10:11:00.023+02:00

Reflexiók a 2013: Mayan Sunrise című könyv alapján.

A TISZTÁNLÁTÁS MANTRÁJA

I claim love and light in all-ways as I recognize the infinite and trust myself

Szó szerinti, elsőre kissé nyers fordítás:

"Kinyilvánítom a szeretetet és a fényt minden úton és módon, azáltal, hogy felismerem a végtelent és bízom önmagamban."

ELSŐ LÉPÉS:

KINYILVÁNÌTÁS

(To Claim)

Kinyilvánítom, kifejezem, kérem, igénylem a tisztánlátást. Kérem - önmagamtól.

"A valódi tisztánlátás esszenciája azon az erős bázison alapul, hogy kinyilvánítod önmagad ajándékát és megtapasztalod azt, azon az egyszerű, ám időnként mégis kihívásokkal teli felismerésen keresztül, hogy ELÉG VAGY ÚGY, AHOGY VAGY. Ismerd fel szeretettel hogy ennek a világnak a tapasztalata AJÁNDÉK a számodra, melyet bármikor kibonthatsz, s amely független azoktól a nehézségektől, melyeket esetleg a külvilágban tapasztalsz a mindennapjaidban.
Ma felébredtél! Ez tehát egy jó nap. Hajlandó vagy elfogadni ezt az igazságot?"

(Sri Ram Kaa és Kira Raa: 2013: Mayan Sunrise, Ulysses Press, 2010, 27. o. - The Clarity Mantra from the Esse-Nah, fordítás és kiemelés tőlem)

Ezt az élményt sok tanítás az "ÉN VAGYOK" állapotaként írja le. Minden azzal kezdődik, hogy hajlandó vagy felismerni saját fényed, saját erőd. Reggel, miután felébredsz, végy egy mély lélegzetet és hívd elő ezt az ajándékot: a csodát, amely Te magad vagy. Itt vagy, a Földön, ÉLSZ, s ma egy új nap kezdődik! JELEN kívánsz-e lenni Önmagad számára? Gyakorolj! Ha nem megy, mosolyogj és gyakorolj tovább! :)

Ez maga a mester-energia! Számtalanszor hallottuk már a tézist, hogy "önmagunk mesterei vagyunk". Mit is jelent ez valójában? Szeretem a magaslatot, szeretek felmenni egy hegy- vagy akár egy dombtetőre vagy ha éppen nem tehetem, csak valahová magasra, s onnan élvezni a megújult perspektívát. Csodálatos, felemelő érzés. A kinyilvánítás nagyszerű gyakorlata - s nem kell hozzá hegyet mászni, bár remek dolog mindezt egy kirándulás során, kinn a természetben is rendszeresen megismételni, de ha nincs rá módunk, gondolatban is mehet -, ha bármikor a nap folyamán magad elé képzeled a következőt: egy magas hegy tetején állsz, lábad erősen megveted az alattad lévő sziklatömbön, mélyen lélegzel a friss levegőből, s ott - magadban vagy hangosan - erővel kijelented: "ÉN VAGYOK!"

Na, milyen érzés? ;)

Nyilvánítsd ki magad!

Maja napfelkelte

2010-09-05T10:54:00.021+02:00

Néhány hete olvastam el Sri Ram Kaa és Kira Raa nemrég megjelent, ötödik könyvét, melynek címe 2013: Mayan Sunrise. Itt, a blogon már többször kifejtettem, mennyire "együtt rezgek" Sri és Kira műveivel, elmondom, hogy ezúttal sem okoztak csalódást, sőt! Ez a könyv engem - a 2007-es Atlantean Revelations-hoz hasonlóan - egy csodálatos és igencsak intenzív belső utazásra vitt, s a legfontosabb: továbblépni segített.

Annyi minden történt a nyáron! Augusztus második felére azt éreztem: a változás bizonyos, egy új forma, új minőség alakítja már a mindennapjaimat, amit még nem tudok értelmezni, talán felfogni sem. Értelmezni magyarázni azt hiszem, nem is kell, mert megélni szeretném, ám a megélés kuszaságán azért könnyíthetne valami. :) A kép, amely eszembe jutott egy nagy fazék forráspontig hevült víz volt: tudjátok, ez az állapot, amikor mindjárt magától leveti, ledobja a fedőt, tulajdonképpen már gőzzé-párává alakult, mindjárt, mindjárt... S ahogy az lenni szokott, a legjobbkor talált meg a könyv.

Sri Ram Kaa és Kira Raa legújabb könyve

Néhány szó a könyvről...

Konkrét élmények szövik előttünk az utat: Sri és Kira elmúlt három évének tapasztalatai. Elsősorban Guatemalában kalandozunk, de Peruba, Indiába és Új-Mexikóba is ellátogatunk, megismerkedünk a mai maja közösség életével, a nehézségek ellenére megmaradt és továbbvitt tradíciókkal, a külvilág számára rejtett, most mégis feltáruló, gyönyörű bölcsességgel. Maja főpapokkal, "nagy öregekkel", műkincs gyűjtő-kutató mai "Indiana Jones-szal" és hétköznapi figurákkal egyaránt találkozunk - lényeges gondolat azonban, hogy ezek az alakok valójában mindannyian "egyszerű emberek": teljesen egyértelmű, természetes módon teszik a dolgukat. A Sri és Kira által elmesélt megélések cseppet sem mindennapiak, "hőseinket" is komoly kihívások elé állítják, nyitottságukat és bizalmukat kell új szintre emelniük. Minderről szokás szerint egyszerűen, közvetlenül, megkapó őszinteséggel és - nem utolsó sorban - humorral írnak, számomra egyébként éppen ezzel válnak hitelessé. A könyv tehát könnyed, vagy inkább könnyednek tűnik, ugyanis az itt megfogalmazott gondolatoknak és reflexióknak komoly súlyuk van: minden eddiginél erőteljesebb elkötelezettségre szólítják a változni és változtatni kívánó, a saját életükért és a Földért felelősséget vállaló, tudatosság útján járó embereket.

A Mayan Sunrise ereje maga az új perspektíva, melyet felkínál: egyszerre néz a 2012-ről szóló eddigi diskurzus mögé és haladja meg azt. Az új paradigma valódi, tudatos választást, DÖNTÉST kíván - ez az, ami a leglényegesebb mondanivaló: DÖNTS! Minden út, minden választás tökéletes, nincs ítélkezés efölött, ám a döntés ideje most van, ebben a pillanatban! És persze tovább, tovább, minden pillanatban... :)

A könyv egyik legfontosabb helyszíne, a Lake Atitlán Guatemalában

Az alábbiak tanácsok, meglehetősen erőteljes, ám úgy gondolom megfontolandó javaslatok arra, hogyan élhetünk harmóniában.

Hét lépés, mellyel megkönnyítheted saját fejlődésedet:

1. Ismerd fel, hogy a szabadságod belülről érkezik! Senki sem fog engedélyt adni Neked, hogy kövesd a saját, magasabb igazságod és aszerint élj. Ezt az ajándékot csak Te adhatod Önmagadnak!

2. Cselekedj - Döntéseid hangold össze saját igazságoddal és lépj! Fejezd be, hogy azt játszod, kevesebb vagy annál, aki valójában vagy!

3. A kompromisszum a kreativitás halála. Soha nem köss kompromisszumot az örömöd rovására! Ha egy olyan helyzetben találod magad, mely úgy tűnik, kompromisszumot követel Tőled, lépj egyet hátra, végy egy mély lélegzetet és nézd meg a dolgot mélyebben! Engedd, hogy a kreativitásod megtalálja az utat, mely tiszteletben tartja a lelked igazságát, s közben ugyanezt a tiszteletet a többiek számára is felajánlja. Lásd, hogy ez lehetséges: tudsz úgy cselekedni, hogy tiszteled önmagad és tiszteled e helyzet valamennyi szereplőjét!

4. Lépj ki a sűrűség-tudatosságból! Kapcsold ki magad, húzd ki a dugót! Mit jelent ez? Figyelj! Tudatosan kerüld a "sűrű helyzeteket", eseményeket (ebbe beletartozik a média által kreált szituációk sora is), a sűrű, lehúzó ételeket és az alvó embereket. A sűrűség energiája arra ösztönözz, hogy elaludj, ez a dolga. :) Ha akár a legjobb barátaid az elé a kihívás elé állítanak, hogy megkérdőjelezd azt, aki vagy és ennél kevesebbnek érezd magad, készen állsz arra, hogy megköszönd nekik az ajándékot és elengedd őket? Ne feledd: szeretnek Téged, s az ajándékuk nem kevesebb, mint hogy segítenek felismerned: itt az ideje továbblépned!

5. Bízz az észrevétlen lehetőségben! Csak a MOST van és a "majdnem most", a legközelebbi jövő... ...engedd el a múltat! Légy JELEN annak a számára, amely ebben a pillanatban ÉL és kövesd az örömöd!

6. Énekelj, ereszd ki a hangod, mozogj és kapcsolódj a teremtés hatalmas áramlatához! A művészet, a beszélgetés, a zene, az írás - mind nyitott lehetőségek, hogy ellazulj az alkotásban, a kreativitás áramában.

7. Mosolyogj és lélegezz mélyen! CSAK A SZERETET VAN. Lásd meg a szépséget mindenütt. LÉGY örömben! :)

Forrás: Sri Ram Kaa and Kira Raa: 2013: Mayan Sunrise - Your Guide to Spiritual Awekening Beyond 2012, Ulysses Press, 2010.

Összefoglalás, kiemelések és fordítás tőlem - Kupai Eszter)

A könyv itt rendelhető.

Ajánlott honlapok:

http://www.selfascension.com

http://www. sriandkira.com
http://www.kvantumlovaglas.hu/

Ajánlott bejegyzések a Belső Forrás Blogon:

Kattints a Sri és Kira címkére!

EMF-animáció

2010-08-21T23:04:00.006+02:00

Kattints a videóra és tekintsd meg nagyobb méretben a DVD-részletet!

Forrás: ReFraming Your Reality - Peggy Phoenix Dubro

Látásmód-váltás

2010-08-19T20:06:00.005+02:00

Mennyire egyszerű és milyen nagyon igaz! Vannak dolgok, amelyeken lehetetlen túllépni, ha ugyanahhoz a nézőponthoz, látásmódhoz ragaszkodunk. Az igazi reveláció és a valódi változás: ha vagyunk elég bátrak teljesen elengedni korábbi látásmódunkat. Amit így nyerhetünk, elképzelni sem tudjuk, de hisz' korábbi nézőpontunkkal hogyan is lehetne?! :)

Mindenki figyelmébe ajánlom ezt a kis részletet, amely a Mi a csudát tudunk a világról? (2003) című ismeretterjesztő filmből való. A linket, emlékeztetőt Ákosnak köszönöm sok szeretettel! A teljes filmet egyébként itt nézhetitek meg - én még anno moziban láttam, s azt kell mondjam, számomra kicsit túlzottan "amerikaias", mondhatni szájbarágós ez a fajta közlésmód, ami a film egészére jellemző, azonban nagyon sok olyan igazság van benne, amely kulcsot adhat a mindennapok valóságához. Sok mindent összefog, beemel, s teszi ezt közérthető, játékos, sokszor kifejezetten izgalmas és kreatív módon, mint például itt.

Az Utazó

2010-07-07T08:57:00.011+02:00

AZ EGYSÉG MESÉI

ELSŐ MESE

AZ UTAZÓ*

A mese kezdete nagyon messzire nyúlik vissza, azokba a réges-régi időkbe, amikor még csak a zene létezett. Ez a zene olyan csodálatos, olyan nagyszerű, hogy aligha foghatja fel emberi fül, legfeljebb néhány pillanatra alkothat róla valami csekélyke fogalmat. A földi zene – legyen bármilyen szépséges is -, ennek visszfénye, emléke csupán.

A zene szólt tehát, emelkedetten, áradóan, hiszen maga volt a színtiszta életöröm, maga volt a szárnyalás, maga volt a szerelem…

Történt egyszer, hogy a fenséges dallam egyik gyönyörű hangja, egy a sok-sok millióból, úgy döntött, szeretne egy kicsit kitűnni. Nem akart ő különválni, csak egy kis önállóságra vágyott. Talán azt kérded: hogyan lehetséges ez? De hisz’ tudod: a mesében minden lehetséges!
Egy szempillantás alatt történt, vagy évezredek múltak el, nem tudnám megmondani, de nemsokára egy csodás, fényes angyal vált a hangocskából. Boldog volt és teljes, és még mindig énekelt, folyton csak énekelt, és nevetett. Szerette ezt az új formáját is, nagyon meg volt vele elégedve.

Valamivel később aztán megszületett benne egy másik érzés, mely egyre csak erősödött. „Annyira szép ez az élet! Teljes szívvel rajongok érte! Úgy szeretném minden zegét-zugát megismerni!” – mondta magában. Igen, most már biztos volt benne: ő bizony szeretné felkutatni a létezés minden részletét, minden apró titkát! Milyen jó lenne felfedezni a világot, amit oly’ régóta ünnepel már! Kíváncsi angyalka volt, s mivel angyal volt, megtehette, hogy bárhová elutazzon, ahová csak a kedve viszi. Belevetette hát magát a Mindenség csodálatos birodalmába, s hosszú-hosszú, elképesztően hosszú utat járt be ott.

A létezés maga volt az izgalom, a kaland, az extázis! Nagyszerűnek találta a kirándulást, s az élet újabb és újabb tereit akarta bebarangolni. Sosem tudott megfeledkezni arról a harmóniáról és egyszerű boldogságról, amit akkor élt meg, amikor még hang volt és fény (mert a kettő valójában egy és ugyanaz), s együtt énekelt a Mindenséggel, ám eközben élvezte az utazást is. Tudta, hogy bármikor visszatérhet, hiszen hogyan is szakadhatna el egy hang a zenétől? Hogyan szakadhatna el a fény a forrástól, amelyből született?
„Hát sehogy!” Az angyalka csak nevetett ezen, s tovább utazgatott. Tudta jól, hogy ő mindig ott van, a Forrás szívében, hogy ő nem más, mint egy hang a legcsodálatosabb zenében, amit valaha megalkottak, csak egyszerűen kiterjed és kalandozik. Ünnepelte az életet, s amikor az élményekkel feltöltődött, boldogan tért haza lelke otthonába. Talán különösnek tartod, de ehhez a visszatéréshez valójában nem kellett sehová se mennie: egy gondolatra, egy érzésre volt szüksége csupán. Aztán kimondta magában a varázsszavakat - „Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok! Legyek most otthon!” –, s már ott is volt: végtelen örömben egyesülve a többi hangocskával, énekelve, s feloldódva a zenében.

Az angyalka sokszor nagyon messzire elkóborolt, s mivel a Mindenség hatalmas és valóban magában rejt MINDEN lehetőséget, egyszer úgy döntött, kipróbálja, milyen, ha sokáig nem megy haza. Ahogy említettem már, igazán kíváncsi természetű volt. S hogy-hogy nem, hamarosan megtörtént az, ami annyira izgatta őt: egyre több időt töltött egy olyan vidéken, amelyet különösen érdekesnek talált, mert itt valahogy sűrűbb volt minden: sokkal tapinthatóbb, szagolhatóbb, ízlelhetőbb. Igen erős érzéseket keltett benne ez a szinte kézzel fogható világ, s roppant mód szórakoztatták azok a kalandok, amiket itt élhetett át. Mintha különös mesékbe csöppent volna, melyeket azonban - a többi szereplővel együtt - ő maga írt. Hamarosan annyira megkedvelte ezeket a történeteket, hogy egyre többet akart belőlük.

Az angyalka – ahogy mondtam -, nagyon vágyott rá, hogy egészen megismerje a létezést, s tudta, ez csak úgy lehetséges, ha önmagát, a saját lelkét fedezi fel. Azt is tudta, hogy ehhez előbb-utóbb egészen emberré kell válnia, de annyira örült, hogy ezt is megteheti! Még mindig működött a varázsereje, egészen addig a pontig, amíg biztos volt benne, hogy bármikor otthon lehet. De eljött az a pillanat – s valójában ő akarta így! –, amikor a kaland érdekében, meg kellett feledkeznie erről is. Miközben a többiekkel a tervéről beszélgettek, ő kacagott: „Jó móka lesz, játszani akarok, még, még, még!” Angyaltársai is nevettek, mert tudták: a létezés egy csoda, és játszhatunk bármit, amit csak akarunk. És ünnepelték az angyalkát a bátorságáért, az erejéért, a nagyszerűségéért. Mert valóban egy csodálatos lény volt ő, akit csak tisztelni, szeretni lehetett, úgy, ahogyan ő is végtelenül szerette és tisztelte Istent, s benne saját magát és a többieket.

Sok-sok évvel – vagy csak egy szempillantással? – később az angyalka már ember volt, nagyon-nagyon régóta ember. Éppen női testben élte a sokadik – elfelejtette már, hányadik – életét, a Föld nevű, csodálatos, zöld bolygón, annak is a szívében, Magyarországon, Budapesten. De az igazság az volt, hogy már nem találta olyan jó mókának ezt az egészet. Nem emlékezett rá, pedig akkor, amikor legutoljára megszületett, és úgy döntött, éppen ide jön, akkor, amikor elhatározta, hogy ezúttal ebbe a törékeny kis testbe költözik, nagyon is tisztában volt vele, hogy belül hatalmas erőt hordoz, ami nagyszerű dolgokra teszi képessé őt.

Ó, hát ami azt illeti, az életei között mindig jól tudta, ki is ő valójában, ahogyan azt is, hová tart: utazik, felfedezi önmagát, s emiatt valóban megéri minden egyes tapasztalás, minden kockázat. Még akkor is, ha – sokszor bosszantó módon – a születései után olyan sok mindent elfelejt megint. „Így van ez jól. Kísérletezem, haladok, és közben egyre többet tudok meg magamról” – gondolta hálás szívvel.

Egy ideje azonban valami más is foglalkoztatta: a lelke mélyén megfogant benne a gondolat, hogy ideje lenne hazatérni. Úgy érezte, nagyon-nagyon sokat tapasztalt már, s arra vágyott, hogy újra azzá váljon, aki régen volt. Szeretett volna megint emlékezni saját magára, szerette volna magához ölelni összes eddigi élményét, s a régi, jól bevált módszert működtetni, de már megújult, meghatalmasodott erejével és bölcsességével, embertestben létezve. Ez aztán a csodálatos tapasztalás! Érezte, ez fogja betetőzni összes eddigi kalandját. Arra vágyott, hogy megszülessen ugyan, de újra megtehesse, hogy amikor kimondja, „Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok! Legyek most otthon!”, bármikor újra otthon lehessen. Tudta, hol tart, mi mindent fedezett már fel, és azt is: meg fogja találni a hazafelé vezető utat.
Valójában nagyon régóta készült erre az életre. A kísérlete – legalábbis annak a legnehezebb és legizgalmasabb része, vagyis a sűrűségbe és a felejtésbe való nagy és bátor ugrása – a vége felé közeledett.

Azonban miután felcseperedett itt, a Földön, az anyag világában, már megint sikerült megfeledkeznie önmagáról és a vállalásáról! Valójában az lett volna a csoda, ha nem felejti el, hisz’ erről az eshetőségről éppen ő döntött, amikor a földi létet újra elvállalta. Ám arról is: megadja magának a lehetőséget, hogy eszébe jussanak a dolgok! Igazság szerint ez mindig is benne volt a Mindenség paklijában, s az angyalka - az anyagban való hosszú utazása során talán most először-, lassan, bizonytalanul, de mégis csak elkezdte hinni, hogy a lapjárás nem a vak szerencse dolga. Mi lenne, ha a lehetőségekből saját magának is oszthatna? Talán hamarosan még az is tisztázódna előtte, amit olyan nagyon szeretne megtudni: hogy mi is az ő terve és feladata, mert valaminek lennie kell, ha ide jött! Még gyenge volt ez a hit, csak pislákolt úgymond, de már megszületett és minden ízében élt.
Az angyalkát most éppen Annuskának hívták, és őszintén szólva a legtöbbször egyáltalán nem érezte jól magát a saját bőrében. Ebbe az érzésbe, s legfőképpen az érzelmeknek egyfajta különös játékába annyira bele tudta lovallni magát, hogy gyakran minden más elhalványult, csak ez a játék tűnt valódinak a számára. Egy ideje azt játszotta, hogy az elméjének jobban hisz, mint a szívének. Félt, hogy ha nem így tesz, minden szétesik körülötte. Nagyon-nagyon régóta játszotta már ezt, hát ismerős volt neki, de szerencsére már éppen annyira régóta, hogy egy szép, májusi estén rájöjjön: hiába kapaszkodik az elméjébe minduntalan, ettől a szétesettség-érzéstől nem menekülhet.

Az utóbbi időben egyre többször szervezett magának kis, elmélkedő kirándulásokat. Ma ráadásul a születésnapja volt, s - életében először – ezt egyedül akarta megünnepelni. Így is tett, s a számára talán legkedvesebb ünneplést választotta: reggeltől estig sétált, kicsit üldögélt, aztán megint csak sétált kinn, a zöldben. Már épp hazafelé tartott az erdőből, egy Pilis széli falucska utcáit rótta, és nagyokat szagolt az orgonaillatú alkonyatból. A nap lassan eltűnt a horizonton, ő pedig szokása szerint gondolataiba mélyedve haladt tovább. Egyszer csak egy igen érdekes dolog jutott eszébe, de olyan hirtelen, mintha villám hasította volna ketté a föléje boruló, most már tintakék eget. Éppen azért esik szét minden, mert folyton a gondolataiba és az érzelmeibe kapaszkodik! El is felejtette már, mégis, valahonnét tudja, hogy másképpen is lehet élni! Talán most jött el az ideje, hogy tényleg megpróbálja! A legkülönösebb az volt, hogy ez az érzés nem gyomrából, hanem valahonnan a mellkasa közepéből eredt, méghozzá úgy, hogy közben egy mély, sosem tapasztalt, mégis ismerős nyugalom ígéretét visszhangozta. Igen, meg kell próbálnia! Változni akar! Kiáltozni lett volna kedve, mert még homályosan ugyan, mintha tejüveg takarná a fény lámpását, valami nagy-nagy öröm emléke kezdett felsejleni előtte, s ez egészen izgalomba hozta.

De hogyan kell változni, hogyan kell változtatni? Nem tudta, mi tévő legyen, nem tudta, mi legyen a következő lépése, s azt gondolta, jó lenne, ha valaki segítene neki ebben. Megint kezdett kétségbe esni. Az égen villámok cikáztak, elképesztő gyorsasággal. Kisvártatva kitört az első igazi májusi zivatar, s mire angyalkánk hazaért, bőrig ázott.

Az angyalka - bár ekkor még vajmi keveset sejtett erről-, rendkívül bátor volt, s nagyon erős, és ösztönösen ment előre a saját útján. A környezete csodálta és tisztelte emiatt, ő azonban sokáig szinte semmit sem vett észre ebből. Sokszor egészen sötéten látta a világot, azt hitte, teljesen egyedül van, mégis egyre mélyülő, őszinte érdeklődéssel figyelte önmagát, ahogyan a körülötte lévő világot is szenvedélyesen tanulmányozta. Ez az eltökéltsége pedig nemsokára meghozta az eredményét. Nem említettem még, de Annuska egészen kicsi kora óta úgy érezte, segíteni szeretne az embereken. Miközben az útján haladt, egyre több és több emberen segített, akik örökre hálásak voltak neki, még akkor is, ha ő maga kevésre értékelte a saját tetteit. Némi idő elteltével aztán furcsa dolog történt: egy bátor pillanatában kinyitotta a szemét, és amikor körbe nézett, azt látta, nem is egyedül megy az úton! Igazi barátai voltak, akikkel jól esett szívből összemosolyognia, akikkel valóban megértették egymást.

Azonban a szokások – természetüknél fogva - szívósak, s még így is gyakran érezte magát elhagyatottnak a mi angyalkánk. Ilyenkor csak a fejét fogta és sírdogált, hogy nem halad semerre, nem látja, merre is kellene mennie. Emlékezett már a fényre, ám az a kényszerképzet kezdte el kínozni, hogy ő nem is érdemes rá, hiszen képes volt elhagyni, mégpedig nem is egyszer!
Ám az útról nem tudott volna letérni, visszafordulnia pedig képtelenség lett volna, hisz’ a szíve már rég’ lehagyta az elméjét: ő vezette! Nem tudta, hogyan, de Annuska egyszer csak azon kapta magát, hogy minden megváltozott benne és körülötte is! Boldog volt és zavart, remegett és kavargott, s úgy érezte, mintha egy hatalmas örvény nyílt volna meg benne.
Legbelül tudta: így van ez jól! Nem akart már megérteni semmit sem, nem volt szüksége több magyarázatra, csak hát a régi jó megszokás miatt ezt nem volt könnyű elhinnie.

Az angyalka egy új korszak hajnalán találta magát. Most már, hogy figyelt rájuk, s még jobban oda figyelt önmagára, szinte minden egyes napon újabb és újabb jeleket kapott arról, hogy ki is ő, ahogyan arról is, hogy egyáltalán nincs egyedül. Sőt: olyan mértékű, tiszta szeretet veszi körül – és vette körül mindig is! -, amit el sem tudott képzelni azokban a földi életeiben, amikor még egészen ráborult a feledés fátyla. Egy ideje ébredezett már, és egyre több tárult fel a számára ebből a végtelen szeretetből. Tudta hogy ez itt van, benne és körülötte, itt van, mindenhol, és egy csoda, hogy ezt képes újra észrevenni, egy csoda, hogy ezt megélheti!

Mégis: ismét az jutott az eszébe, hogy ő bizony még mindig egy viharos tengeren hánykolódik, teljesen egyedül. Ezelőtt sokszor támadt ez a képzete, s most is visszatért hozzá, csak már azzal a különbséggel, hogy úgy tűnt, nincs ott többé az a kapaszkodó, az a törött árboc, amihez kötözte magát. Mert egyszer régen, nagyon régen, - fogalma sem volt róla, mikor -, odakötözte magát ehhez a fadarabhoz, s aztán egy időre meg is feledkezett róla, hogy ezt ő csinálta, saját magával, s nem valaki más, ővele. Nagyon rossz volt ott neki: úgy érezte, a gerenda horzsolja a bőrét, a kötelek mélyen belemarnak, sokszor nem kap levegőt, és a szívére mintha ráfeküdt volna a rettegés. De aztán valahogy, valamikor - maga sem tudta, hogyan és mikor -, hozzászokott a dologhoz. Egyszerűen elhitte, hogy ez így van rendjén. Mi több: abba az illúzióba sodródott, hogy ez valamiféle biztonságot nyújt a számára! A sok ismétlődő és „balul elsült” kaland után, már úgy gondolt magára, hogy ő bizony egy „bűnös lélek”, aki nem érdemes egy teljes és boldog életre, s nem is képes többre, mint a túlélés, a felszínen maradás. Mintha a léte igazolása, bizonyítása vált volna az egyetlen, valódi életfeladatává és céljává!
Az a furcsa dolog történt, hogy minél jobban sajnálta magát, annál jobban hibáztatta is, mert nagyon halványan ugyan, de rémlett előtte, hogy ő mégis több lehetne ennél…

Ebből az ördögi körből nehéz volt kikerülni, de mégis megtörtént! A dolgok valóban megváltoztak. Saját, csodás erőfeszítéseinek - és még sok-sok láthatatlan és látható segítő kéz ténykedésének hála-, lekerültek Róla a kötelek, és a sebek egy ideje már egyre kevésbé sajogtak. Lassan begyógyultak, miközben Ő maga is elkezdett másokat gyógyítani. Mostanra már egészen úgy tűnt, mintha csak valamiféle fantomfájdalom lenne. „Olyan ez, mint a visszhang” - gondolta, - „s talán soha nem is volt több annál.”

De még nem érezte magát egészen gyógyultnak, mert nem tudta teljesen elfogadni a saját változását. Félt. A legjobban az rettentette meg, hogy a kötelekkel együtt az árboc is eltűnt, sőt még a hajó is összeroppant: előbb hatalmasakat reccsent, aztán végleg elnyelte a víz. „Nincs többé semmiféle kapaszkodóm!” – sírt az angyalka. - Mi lesz velem?!”

Egyik nap kedvenc dombocskáján ült, ahová elvonult, hogy egyedül lehessen és elmélkedhessen kicsit. Szokatlanul meleg téli délután volt, hófoltok tarkították a réteket, de lágyan, álmosan sütött a nap, s bár semmi dolguk nem lett volna ott, néhány bokron kis rügyek pattantak ki. „Mintha csak összegabalyodott volna a négy évszak!”- gondolta Annuska. Egy padon üldögélt, azon az erdei tisztáson, ahonnan talán a legszebb kilátás nyílt a tájra, különösen az alant hömpölygő Duna kanyarulatára. Egy darabig gyönyörködött a látványban, aztán becsukta a szemét és imádkozni kezdett. Szívből kérte az angyalokat, hogy tanítsák meg úszni őt a viharos tengeren, amin hánykolódik.
Az angyalok nevettek. Nem rajta nevettek, hanem egyrészt viccesnek találták, hogy ezt kéri tőlük, éppen ő, másrészt pedig boldogok voltak, hogy kérést intézett hozzájuk és hogy készen áll meghallani a választ. Azt suttogták: „Emlékezz, Ananiel!” És hozzá csilingelően kacagtak. Annuska elképedt: mintha jobban ismernék őt, mint ő saját magát.
„Már tudnék úszni?”- kérdezte. S aztán csak jöttek a gondolatok, az érzések… Mintha egyszerre mondta és érezte volna őket ő, s valami Nála nagyobb erő… „De hisz’ valójában mindenki tud úszni! És egyébként is: ebben az óceánban (mert nem is tenger ez, hanem egy végtelen óceán), talán erőfeszítés nélkül is lehet siklani! Visz az áramlat, ha engeded. Ilyenkor lebegsz és ez a legboldogabb, legkönnyedebb érzés az egész világon.”
„Biztonságos itt lenned” – súgták az angyalok, s bár ő kételkedett még, de tovább figyelt.

Ebben a pillanatban megjelent előtte maga az óceán! Akkora volt, amit korábban elképzelni se tudott, és a kékje olyan mély, a szépsége olyan tökéletes, a vize olyan hűsítő, s az egész annyira otthonos, hogy az angyalka megrendülten könnyezni kezdett. A többiek most azt mondták Neki, hogy ő olyan hatalmas és nagyszerű lény, aki képes hatni a viharra is, befolyásolni tudja, mekkorák és milyenek legyenek körülötte a hullámok. Képes dönteni arról, mit kezdjen velük! „Na ne! Az nem lehet” – mondta erre Annuska. Ám valamivel később, miután kicsit belefeledkezett a látványba, így folytatta: „Szóval, jól értem? Ha akarom, meglovagolhatom azt, amelyiket kiválasztom, ha pihenni szeretnék, akkor pedig csendesen ringatózhatok. Velük mehetek, oda, ahová visznek, miközben hagyom, hogy meglepjenek, és elfelejtem azt a szándékomat, hogy tudni akarjam, pontosan mi is vár rám ott.”
Az angyalka most beleálmodta magát a gyönyörű, tökéletes és végtelen óceán képébe, s amit érzett, szavakkal szinte leírhatatlan volt! Szívében túlcsordult az öröm és olyan nyugalom járta át, mint talán még soha ezelőtt. Egészen elengedte magát… Tudta, bátran számíthat erre a békére, és magukra a csodákra is, hisz’ tényleg biztonságban van, nem érheti semmi baj.

Az angyalka most már egészen összehangolódott az óceánnal, s mintha annak harmóniája, szépsége a sajátja lett volna! Már tudta, hogy soha, de soha többé nem tévedhet el, nem veszhet el. Körülnézett, s azt mondta: „Ha akarom, delfinekkel játszhatom, ha akarom, alámerülök egészen, a mélységben pedig kincseket találok és távoli varázsbirodalmakat. Úszás vagy lebegés közben társakra lelhetek, akikkel együtt lubickolhatok, és akár a kezüket megfogva is felfedezhetem a víz alatti világot. S ha akarom, azt is megtanulhatom, hogyan váljak egészen EGGYÉ a vízzel, hogy az legyek, ami Ő….”
„…hiszen még a testem is nagyrészt víz: azt mondják, az emberi szervezet 78%-ban vízből áll, nem lehet hát olyan nehéz…” – folytatta az angyalka, már halkabban, s kicsit tétovábban, miközben a látomás lassan oszlani kezdett. Az öröm azonban még mindig ott csilingelt benne, és a legérdekesebb és a legnagyszerűbb az, hogy már soha többé nem múlt el!

Megtalálta a hazavezető utat, úgy, hogy itt volt, a Földön, emberi testében, s már tudta: mindig képes lesz rá, hogy otthon érezze magát. Jöhet bármilyen nehézség, ezt már nem veheti el tőle soha senki, hogyan is vehetné el, hogyan is hihette azt, hogy elvehetik, amikor ez őbenne van! Csak nevetett, sőt kacagott, és ebben a kacagásban ott csengett minden eddigi tapasztalásának a megértése!
„A mélykék óceán befogad, mesél nekem, a csillagok benne és bennem ragyognak és BÁRHOVÁ eljuthatok, ha engedem. EGY vagyok Vele, s már nincs határ többé, csak az örömteli létezés, a korlátok nélküli szeretet, s a kiterjedés! Visszanyertem a békém, visszanyertem a szabadságom, visszanyertem a valóságom, egyszerűen azért, mert sikerült újra észre vennem!”

Mosolyogva lépdelt tovább, miközben a Földön nagy pelyhekben esni kezdett a hó.

* Ajándék Annának, 2008. Karácsonyán

Három egyszerű lépés

2010-07-06T07:30:00.008+02:00

Egyszerű központosító gyakorlat

a biztonságos belső kommunikáció megteremtéséért

Íme egy nagyon hatékony és könnyen alkalmazható gyakorlat, amelynek segítségével bármikor kapcsolatba léphetünk saját magunkkal és átélhetjük a belső nyugalom állapotát. A gyakorlat eredetijét Sri Ram Kaa és Kira Raa 2007-ben megjelent Atlantean Revalations című könyvében olvastam. A megkülönböztető képességről, illetve a megkülönböztetés fontosságáról szóló fejezetben Zadkiel a telefonhívások metaforáját használja. A tanítás alapjául szolgáló példa az, hogy csörög a telefonod, Te felkapod, s kiderül, ez egy téves hívás. Nem Neked szólt, Te mégis meg voltál győződve arról, hogy igen, s már gondolatban formáltad is a válaszodat! Hétköznapi, mégis elég vicces helyzet a téves hívás esete, hiszen tényleg azt gondoljuk, ha a mi telefonunk csörög, akkor csakis minket kereshetnek. :)

Fizikai valóságunkban, környezetünkben (amely egyben - és lényegében - energetikai környezet is!) nap mint nap ilyen "hívásoknak" vagyunk kitéve: folyamatosan anyagi, mentális és érzelmi hívásokat kapunk, melyekre legtöbbször még azelőtt reagálunk, hogy meggyőződtünk volna arról, valóban dolgunk van-e velük.

Valószínűleg mindannyiunkkal történt már olyasmi, hogy eleve feszülten ébredtünk vagy valami nyugtalan és kényelmetlen érzés telepedett ránk már kora reggel. Amikor egyszer csak, mintegy "a semmiből érkezik" egy ilyen "telefonhívás", az egy remek lehetőség arra, hogy DÖNTSÜNK, még azelőtt, hogy reagálnánk. Az egó mindig "tudja", minek tekintse a beérkező hívást: megjelenik az első adrenalinlöket, s mi szépen belelavírozzuk magunkat a már bevált - hisz' annyiszor megerősített, igazolást nyert - gondolati és érzelmi mintákba. Mit is jelent ez? Azt, hogy előbb-utóbb találunk is rá okot, hogy feszültek, nyugtalanok, netán dühösek, szomorúak vagy elkeseredettek legyünk. Vannak "jól bejáratott útvonalaink", hogy ezeket megéljük, s a napunk folyamán nyilvánvalóan vonzani is fogjuk azokat az élményeket, helyzeteket, tevékenységeket, amelyek megerősítenek bennünket abban, hogy így érezzük magunkat. Aztán lehet, hogy valamikor a nap folyamán egyszer csak felkapjuk a telefont és nevetve konstatáljuk, hogy ez a hívás nem is nekünk szólt, mi csak reagáltunk rá, anélkül, hogy meggyőződtünk volna, akarunk-e egyáltalán ezzel foglalkozni.

Mindig megvan a lehetőségünk arra, hogy válasszunk, hogy ELDÖNTSÜK, mi az, ami összhangban van velünk!

A gyakorlat leírását a kattintás után olvashatod!

3 egyszerű lépés: Szünet-Légzés-Megengedés!

1. Állítsd meg a reakcióid körforgását, azaz szüneteltesd az ismétlődő gondolatra, érzelemre vagy tevékenységre való irányultságodat egy igen egyszerű lépéssel: tedd a szívedre a kezed! Ez segít az elmédnek, hogy ellazuljon, és jelet küld a lelkednek, arról, hogy most rá figyelsz.

2. Lélegezz mélyen - ezzel jelzést adsz a testednek, hogy ellazuljon. A tudatos légzés segít a testednek, hogy biztonságban érezze magát.

3. S végül: engedd meg magadnak, hogy most megjelenjen bármilyen gondolat vagy érzés, amely a figyelmedet kéri! Ne ítélkezz magad felett, engedd, hogy felszínre jöjjön, aminek kell- még azelőtt, hogy reagálnál a Téged ért hatásra -, s engedd, hogy eloszoljon! Talán szükséged van többszöri mély lélegzetvételre, hogy elérd a jelenlétnek ezt az állapotát - de légy nyugodt: ez magától megtörténik!

Mosolyogj és lépj tovább abba az irányba, amely a leginkább szolgál Téged!

Ne feledd, három egyszerű lépés: Szünet-Légzés-Megengedés!

A szöveg alapja Sri Ram Kaa - Kira Raa: 2012: Atlantean Revalations - Becoming a mystic in a 9-5 world című könyve (TOSA Publishing, 2007., a fenti gyakorlatról: 36. o. és 211-216. o.)

Epilógus

2010-07-05T15:22:00.016+02:00

Itt a vége, fuss el véle! Semmi sem bizonyosabb dolog az életben, mint az örök mozgás és az állandó változás. Ó, micsoda közhely, s mégis mekkora kihívást jelent ezt valóban elfogadni! Most ismét elengedek valamit, sőt jóval több dolgot, mint amiről azt gondoltam, képes leszek valaha is elengedni. És ez így van jól...

Még ha nem is értem most egészen, elhatároztam, nem állok ellen a változásnak, hiszen az valójában belülről jön és hív új utakra! A látásmódom változik, ahogy én magam is. Ez pedig itt A folyó című elbeszélés utolsó részlete, ami - micsoda véletlen! :) - , pontosan ide tartozik most.

A FOLYÓ

Epilógus

It’s good to leave each day behind, like flowing water, free of sadness Yesterday is gone and its tale told. Today new seeds are growing.

(Dzsalál ad-Dín Rúmí, ford. Maryam Mafi)

Ez a reggel valahogy más, mint a többi. Magamtól kelek fel, jóval azelőtt, hogy megszólalna az ébresztőóra. Mintha valami gyönyörűt álmot láttam volna és nem érne véget, egyre folytatódna: nyugalom és öröm van a szívemben. A gondolatok, színes fénylabdákként könnyedén pattognak az orrom előtt, még lassúak, játékosak; kíváncsian várom, mi lesz belőlük. Mélyen ismerős, mégis szokatlan ez az állapot, s ekkor döbbenek rá: nem is emlékszem, mikor ébredtem utoljára szorongás nélkül. Talán nincs rá különösebb okom, de úgy érzem, ma ünnepelni szeretnék! Az ajkam mosolyra húzódik erre az ötletre.

Mindennél jobban vágyom már a friss levegőre, az erdőre és legfőképpen: a víz közelségére, úgy döntök hát, felkeresem az egyik kedvenc helyem. Izgatott vagyok, mintha legalábbis csodát várnék ettől a naptól.

Magam is meglepődöm, milyen gyorsan megérkezem: a két óra úgy elrepült, mintha csak egy szempillantásnyi idő telt volna el. A Pilis fáiról hiányoznak még az igazi lombok, éppen most bont rügyet a tavasz, s én boldog vagyok, hogy itt lehetek, közöttük. Kedvem támad megmászni a közelben lévő, egyik magasabb dombot, amit már korábban kinéztem magamnak. Odafenn aztán a lélegzetem is eláll: nem tudtam, hogy ilyen fenséges kilátás nyílik a Dunára itt, Zebegény felett! A folyó lustán kanyarog, fölötte könnyű párafüggöny lebeg. A márciusi nap ugyan még nem süt olyan erősen, de már bőkezűen szórja szikráit.

Réges-régen, egy másik, ennél jóval kisebb folyó partján papírhajókat hajtogattunk, a legtökéletesebb hajócskákat, amelyeket valaha láttam. Napokig készülődtünk, s aztán, amikor elérkezett az idő, óvatosan, féltő gonddal vízre bocsátottuk őket. Kissé szomorúan bámultuk, ahogy távolodnak tőlünk a horizonton, mégis, ahogy sodródásukat figyeltük, valami egészen felszabadító érzés járt át bennünket. Örültünk, hogy útjukra engedhetjük őket.

Most képzeletben hajtogatom a kis, hófehér papírcsónakokat, s aztán áttetsző drágakövekkel rakom meg őket: az érzéseimmel, amelyekhez többé már nem ragaszkodom. Sokkal több hajó van, mint gondoltam, eltart egy ideig, míg teljes díszben szemügyre vehetem az egész flottát. Hálás szívvel helyezem őket a szelíd hullámokra.

Hagyom, ússzanak, menjenek útjukra, hogy most már én is mehessek.

Amióta az eszemet tudom, ismerem a folyót, talán épp ezért: időre volt szükségem, hogy észrevegyem.

Rábízom magam.

2007-2009

Mi várható az EMF-kezelések után?

2010-07-04T08:49:00.006+02:00

Gyakori kérdések az EMF-fel kapcsolatban - X. rész

13.) Mi várható az EMF-kezelések után?

Minden megváltozik! :) Itt most személyes leszek, hiszen saját magamról tudok leghitelesebben nyilatkozni. Az én életemben konkrétan valóban ez történt: hatalmasat fordult velem minden. Igazából én fordultam, a körülöttem lévő események pedig ezt gyönyörű rendben tükrözték, s ez azóta is így van (rendben - vagy éppen káoszban, mikor miben :) ) A látásmódom megváltozott, az erőm tudatába kerültem, döntöttem és léptem egy nagyot, s azóta is döntök-lépek-lépegetek. Ez az, amit nem lehet megspórolni! Nem mindig könnyű, mert bizalom kell hozzá: az ÉLETBE és Önmagunkba vette bizalom, ami viszont - mint minden - a gyakorlással erősödik.

Ha szándékodban állni változni, fejlődni, egyensúlyba kerülni, az megtörténik. Az EMF egy mélyreható, ámde gyengéd változást idéz elő, amely jelenlegi állapotodnak, illetve belső bölcsességednek legmegfelelőbb módon és tempóban történik.

Talán ez a legkedvesebb mestertulajdonság-kártyám.
Ilan Dubro-Cohen illusztrációja az EMF V-VIII. Fázisához önmagáért beszél.

Gyakorlatilag egy új energetikai tartást, "tabula rasát", "tiszta lapot" kapsz. Az egyensúlyt többféleképpen érzékelheted: energiafelhasználásod módja javul, illetve tudatába kerülsz, minek is szentelsz gondolati, érzelmi stb. energiát. Javul a közérzeted, egészségügyi problémáid megoldódhatnak, nyugodtabb leszel, egyszerűen több az energiád, az erőd. Jobban alszol, nappal éberebb vagy, kényelmesebben érzed magad a testedben, s egyáltalán: tudatosodik a számodra, hogy a testedben vagy - például van lábad :), erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.

A kezelés alatt és utána tudatosulhatnak Benned bizonyos felismerések, ám például az esetleges blokkokat okozó régi események és minták feloldásához nem szükséges újraélni az ezekkel kapcsolatos érzelmeket! Az elengedett mintákat, energetikai töltéseket természetesen bármikor "újrateremtheted" - de ha tudatosul Benned a saját magad iránti tisztelet és a saját életed feletti felelősségérzet, akkor az Önmagaddal, valódi lényeddel, önvalóddal való kapcsolat válik "alapvetéseddé", s ha "kizökkensz", akkor is egyre könnyebb lesz "kezelned" ezeket a helyzeteket. Egyszerűen felismered őket és képessé válsz arra, hogy egyre gyorsabban visszatalálj a középpontodhoz, belső békédhez, egyensúlyodhoz.

Az EMF kulcsszava a gyakorlás, hiszen a fejlődés és az önismereti út egy egész életre szóló kaland! :)

A folyó VII.

2010-07-02T08:05:00.006+02:00

HÉT / Születésnap

Az előbb még oly’ zavaró ordibálás már egyáltalán nem érdekel. Tompán bámulok bele a tűzbe. Az se zavar most már, ami nemrég annyira rosszul esett, sőt, igaza volt Akácnak: itt van huszonöt ember, de egyikhez sincs semmi közöm. Ha gondolok egyáltalán valamire, az az, hogy nem így képzeltem el a tizenhetedik születésnapomat. És még valamire: haza akarok menni, jobban, mint valaha. Nem arra a helyre, amit most az otthonomnak kell neveznem, hanem oda, ahová tartozom. Bár tudnám, merre van.

Életem első igazi szülinapi bulija nem kis izgalmak árán jött össze. Az utolsó előtti pillanatban apám rájött, mégsem szeretne elmenni itthonról, úgyhogy biztosnak tűnt, nem teljesül az egyetlen dolog, amit kértem. Aztán csoda történt, mégis meggondolta magát, olyan hirtelen történt minden, hogy fel sem tudtam fogni – és most itt vagyunk, a saját házibulimon.

A családom nincs itthon, az egész ház a miénk, mi most mégis kijöttünk, a szabadba. Eljött a fél osztályom, meg még páran az évfolyamról, és néhányuk idősebb barátai, akiket végképp nem ismerek. Az a helyzet, hogy a vendégeim többsége egyáltalán nem szimpatikus, legalábbis a mostani viselkedésük alapján. Lehet persze, hogy csak nagyapám házi bora és – főleg – pálinkája tette meg a hatását, de az is igaz, hogy már a megérkezésükkor is majdnem ugyanilyenek voltak. Most csak, mintha feltekerték volna rajtuk a hangerőt és egy gyorsítás effektet raktak volna rájuk. Én is része vagyok a filmnek – egyedül én vagyok lelassítva. A többiek vadul pörögnek, épp most találták ki, hogy ha már tüzet raktak, poén lenne át is ugrani. Valaki gitározik, és vannak, akik csókolóznak, pedig pár napja még masszívan utálták egymást a suliban.

Én meg legszívesebben megszűnnék, de hát a magam részéről talán meg is szűntem már, nincs is hová tovább tűnni.

Tudom, hogy velem van a baj. Miért nem vagyok képes felszabadultan viselkedni, úgy, mint mindenki más? Nemrég mintha sikerült volna néhány pillanatra, de most már annyira sem. Talán, ha rájönnék, mikor lett ez ilyen szar, talán ha meglenne az a pont, valahogy, képzeletben visszamennék az időben és kijavítanám… talán akkor sikerülne!

Egy darabig még jó volt. Valaki berakta a Cure-tól a Wish-t, ezen meg is lepődtem, nem tudtam, hogy ennyien szeretik, ott még táncoltunk is, de nem sokkal később az egész elkezdett végzetesen félrecsúszni. Spacecake-et ettünk, amit szülinapi ajándékként kaptam – persze csak egy sima süti volt, marihuánával, de így jobban hangzott. Bele se merek gondolni, a fiú, aki hozta, mit csinál most a fürdőkádban. Rám nem hatott, most sem, sajnos egyáltalán nem. De mivel a többiek színes fénybuborékokat meg fehér tigriseket láttak, én sem akartam kimaradni, úgyhogy próbáltam úgy csinálni, mintha… Talán itt kezdődött, de az is lehet, hogy már korábban. Smashing Pumpkins-t hallgattunk és tudom, akkor még Akác is ott volt velem, mert egymásra néztünk, amikor a társaságból páran lehurrogták. Dühös voltam és szomorú, de nem csak emiatt, Billy Corgan meg éppen azt énekelte, „love is suicide”.

Ez a buli az én fejemben egészen másképp élt. És egészen más is lenne, ha Akác itt lenne, de valójában nincs velem. Fáj, hogy megint összevesztünk, az meg még egy lapáttal rátesz, hogy az egyik jelenet a többiek előtt zajlott. Egyre többször érzem úgy, hogy megsemmisülök, ha így néz rám és ezért még jobban rám tör a pánik.

Ő meg hátat fordít, megint.

Úgy tűnik, órák óta nem láttam már, egy darabig idegesen kerestem, aztán elhatároztam, hogy jól fogom érezni magam a többiekkel. Ha már „seggfej” vagyok, legalább itt van nekem a többi seggfej. Jobb, hogy kijöttünk, mert így legalább nem kell izgulnom, hogy szétszedik a lakást, csak egy kicsit, a szomszédok miatt. Valaki kitalálta, hogy menjünk le a folyóhoz, aztán mindenki szanaszét széledt. Végül a társaság nagy része itt kötött ki, a réten, ahová tőlünk vagy negyed órányi sétával lehet eljutni. A part közelében vagyunk, de már magunk mögött hagytuk a kerteket. Valakik tüzet gyújtottak, én meg próbáltam arra gondolni, hogy nem nem lesz baj.

Nem tudom, mennyi idő telik el, de valami azt súgja, hagyjam abba a bambulást és menjek tovább. Felállok, hogy otthagyjam a társaságot. Az egyik fiú ölelget, aztán elém térdel – nevetséges. Az még szánalmasabb, hogy pár pillanattal előbb még komolyan eljátszottam a gondolattal, hogy smárolni fogok ezzel a gyerekkel. Elindulok a folyóparton, itt már koromsötét van, és folyton megbotlom az egyenetlen ösvényen, amelyet néhány helyen egészen benőtt a csalán és a gyom. Azt kívánom, bár lenne egy machetém, mint régen, és mindent összevissza kaszabolnék.

Már majdnem a szomszéd kertjénél járok, amikor nagyot dobban a szívem, mert meglátom őket. Itt már van valami gyér, szürkéskék fény, tisztább a levegő és a bár a hold lámpása olyan, mintha letakarták volna valamilyen homályból szőtt anyaggal, nagyon tompán, de mégis világít. Ők meg azon a kis deszkapallón ülnek, ami a régi hídból megmaradt, szorosan összeölelkezve, a lány a nyaka köré fonja a karját. Nem ismerem, csak látásból, de szép lány, van benne valami, még ha eddig azt is mondogattam magamnak, hogy olyan üres az arca. Ordítani tudnék, de még a sírás se megy. Inkább visszafordulok.

Mintha kicsi darabokra törne mindenem, zuhanok és török, tovább, még apróbb, egyre apróbb darabkákra. Nem is fáj, csak az elején, aztán már csak várom, mikor lesz por belőlem, vagy mikor lesz a „semmi se”. De nem! Különös, mintha valami visszatartana, pontosan abban a pillanatban, mielőtt egészen földet érnék. Nincs meg az a pont, amikor leesem, mert amikor végleg elérném, egyszer csak magamtól emelkedni kezdek. Valami nálam nagyobb erő emel, és azt hiszem, én is emelem magam, a kettő egyszerre történik: nincs különbség most.

Semmit sem értek, csak azt érzem, mintha egy új bőröm növekedne, és rajta a jövő érintése.

Hajnalban mindenki hazatámolyog, többen taxit hívnak, de van, aki úgy dönt, inkább gyalogol. Akác vár rám a kapu előtt és egy darabig nem néz rám. Most döntöm el, hogy nem fogok sírni. Bambán álldogálunk, én meg legszívesebben felpofoznám őt is, magamat is.

- Azt tudnod kell, hogy nem őmiatta van. Ő nem számít. Hülyeség volt ezt itt csinálni, de neki tényleg semmi köze hozzá. – mondja, amikor végre megszólal.

- Szerelmes vagy belé?

- Mondom, hogy nem számít.

- Igen vagy nem?

- Nem. Nem hiszem.

- Ez mennyire jó válasz! – próbálok cinikus lenni.

- Nem tudom, mit mondjak

- Én mindent megpróbáltam, de teljesen feleslegesen.

Nem, most nem mondok igazat. Úgy érzem, valójában semmit sem próbáltam tenni ezért a kapcsolatért. Az utóbbi időben magammal voltam elfoglalva, meg a félelmeimmel.

- Szóval? – ez megint én vagyok – Mondd már ki, amit akarsz, mert még takarítanom kell. Elegem van ebből, menjünk a fenébe innen! Te is, én is.

- Sajnálom. Semmi sem olyan, mint régen.

- Tudom.

Azt is tudom, hogy ezt a tekintetet soha nem fogom elfelejteni. Mélyen a szemembe néz, és már bőg. Most már bőgök én is, mint a záporeső.

- A cuccaimat dobd be a postaládába. Köszi. Szia.

- Szia.

Most én fordítok hátat, pedig mindig ő tette, én meg szaladtam utána, vagy csak álltam és vártam, hogy visszaforduljon.

Most megyek, de nem jó érzés.

Azért a teraszról még visszanézek, ő már nem.

Próbálok arra a pillanatra gondolni: arra, amikor nem estem le.

A hitelesség evolúciója - II. rész

2010-07-01T08:47:00.007+02:00

Sri Ram Kaa és Kira Raa: A hitelesség evolúciója

Avagy a spirituális táplálás és az egó-táplálás közötti különbség

A cikk első részét itt találod.

A cikk eredetije: Authentic Evolution: Soul Nourishment vs. Ego Nourishment by Sri Ram Kaa & Kira Raa
Forrás: A TOSA Szellemi Központ 2009. április 20-ai és 27-ei hírlevelei, http://www. selfascension.com
Fordította: Kupai Eszter
Kiemelések tőlem - A ford.

Második rész

Miközben a globális újrarendeződés tovább folytatódik, számos földi változásnak lehetünk tanúi. A megtört fényenergia által létrehozott rendszereken belül társadalmi konfliktusok lángolnak fel és erősödik fájdalom. Azok, akik belső bizalmukat nem a lélek-energiában horgonyozzák le, egyre inkább ennek pótlékaiba fognak kapaszkodni. A lélek belső biztonságának helyettesítői a különböző külső tekintélyek, például a politikai és vallási vezetők. Ezek a „vezetők” mind a voksodat akarják.

A külső valóság nem fog számodra térképpel szolgálni az utadhoz. Az egységbe vezető ösvény a szeretet, nem pedig az ellenállás útja! A lelked tudja, merre menj. Az egó, a belső gyermek és az elme azok, akik eltévedtek, de TE nem vesztél el! TE nem rettegsz. Itt az ideje, hogy elővedd a bizalmad, és önazonosságodat Autentikus Énedhez kapcsold. Mi, emberek, mint kollektíva éppen elég hosszú ideig szolgáltunk Az "Egó Templomában", éppen elég sokáig fogadtuk az egó ajándékait - itt van hát az ideje az autentikusabb, hitelesebb tanításoknak.

A választás természetesen a Tied. Azokkal a tanításokkal és emberekkel kívánsz összehangolódni, akik átmenetileg jó szórakozást kínálnak "belső gyermeked"számára? Ha így van, a világ a lehetőségek széles skáláját nyújtja a Neked - és mindegyik jó úgy, ahogy van! Csak az a fontos, hogy felismerd: ez a fajta kikapcsolódás pillanatnyi felüdülést jelent csupán. Átmeneti oldódást kínál arra az általában belső feszültségként leírható állapotra, amely nem más, mint a tisztasággal, a lélekkel való kapcsolódás utáni belső vágyakozás.

A hitelességed evolúciójára és a magasabb szintű összehangolódás tapasztalatára vágysz? Akkor megvan rá az esély, hogy fel kell hagynod valamivel. Hívást fogsz kapni, hogy feladd a kevésbé tápláló tevékenységekhez, emberekhez és hitrendszerekhez való ragaszkodásodat, még akkor is, ha ezeket a dolgokat körülötted oly' sokan szeretik, oly' sokan helyeslik. A kérdés ez: készen állsz-e elengedni a többiek jóváhagyása iránti szükségletedet?

E cikket emlékeztetőül szántuk, hogy tisztában légy vele: egész egyszerűen nem létezik könnyű megoldás addig, amíg hagyod, hogy az egó "csinálja a műsort". Amíg ez így van, minden egyes döntésed dilemma lesz és minden kapcsolatod kompromisszum. Ez a sűrűség iskolája. S amikor elérkezik az idő, hogy azt mondd, „elég”, az egó, mint egy mágnes fogja Hozzád vonzani azokat az embereket és körülményeket, akik próbára teszik az elhatározásodat. Olyanná válsz majd, mint a két éves kisgyerek, aki egy lépést tesz előre, egyet pedig hátra, hogy megtanulja megvetni a lábát a valóság formálódó – rázkódó talaján.

Az egyetlen kiút az, ha állhatatos vagy spirituális elkötelezettségeddel kapcsolatban, ha kitartasz. Ha jobban bízol az Isteniben, mint bármiben ezen a világon. Ha képes vagy meghalni azért, hogy úgy élhess, ahogyan szeretnél. … s ekkor valóban szabaddá válsz!

Ez az, amit senki más nem tehet meg helyetted. Egyetlen csoport, vallási közösség, egyetlen tanítás sem. Csak Te magad sétálhatsz keresztül azokon a - teremtett - korlátokon, amelyek hatalommal bírnak feletted. A tanítások emlékeztethetnek Téged az igazságra. Stratégiákat, módszereket kínálhatnak arra, hogyan kormányozd magad ebben a világban.
Elsődleges és legnagyobb tanítód azonban a Lelked. A Lélek a Te valódi Templomod.

Szándékodban áll-e, hogy átadd mindazt az aggodalmat és kötöttséget, amibe belefeledkeztél és engeded-e, hogy a Lelked vezessen?
S ha nem most, hát mikor állsz készen?

Energiaérzékelés

2010-06-30T08:46:00.002+02:00

Gyakori kérdések az EMF-fel kapcsolatban - IX. rész

11.) "Szükséges-e, hogy érezzem az energiát a kezelések során?"

Az energiát többféleképpen érzékelheted: hőérzet, bizsergés, mágnesesség vagy elnehezedés formájában, azonban nem kell érezned ahhoz, hogy a kezelés eredményes legyen!

Sokaknak az energiaérzet bizonyosságot vagy megerősítést ad, azonban semmi nem múlik ezen.

Az energiaérzékelés kinek-kinek eddig megélt (energetikai) tapasztalatától is függ, egyébként pedig egyre erősödik, finomodik és mélyül a kezelések során.

Ha kíváncsi vagy és szeretnéd érezni az energiát, azt javaslom, egyszerűen csak JÁTSSZ! Légy nyitott a Benned felmerülő ötletekre, képekre, gondolatokra és érzésekre - képzeleted segítségével, vizualizációval és egyéb technikákkal segítheted az érzékelésed fejlődését.

Az energetikai tudatosság alapjaival kapcsolatban szeretettel ajánlom e blog vonatkozó bejegyzéseit.

12.) "Hinnem kell benne, hogy hasson a kezelés?"

Az az igazság, hogy még csak hinned sem kell benne, akkor is megtörténik a kalibráció, azaz az energetikai töltések átrendeződése, kiegyenlítődése. Ha szeretnéd ezt a folyamatot érzékelni, tudatosítani, engedd meg magadnak, hogy nyitott légy. Nyitottságoddal, az önmagad megismerésére irányuló őszinte szándékoddal és figyelmeddel adhatod magadnak a legtöbbet - s ez természetesen nem csak az EMF-kezelésekre vonatkozik! És még egy fontos dologgal - a legtöbb ember számára talán ez a legnehezebb - : ha szereted és becsülöd saját magad.

Kedvelem Peggy mondását, amely valahogy így szól: ha változásra vágyunk és közben mindent ugyanúgy csinálunk vagy ugyanúgy gondolunk, mint eddig, miért számítanánk arra, hogy bármi megváltozik vagy könnyebb lesz?

Ha megengeded magadnak, hogy a nézőpontod változzon, másként tekints önmagadra és a világra és másként cselekedj benne, mint eddig, akkor egy felbecsülhetetlenül értékes ajándékot adsz önmagadnak.

Szóval csak azt javaslom: engedd el magad és figyelj! :)

A folyó VI.

2010-06-29T15:04:00.006+02:00

HAT / Hosszú tél

25…23…20…17… Hihetetlen, milyen lassan telik az idő! Az apró számok, amiket a füzetem szélére írogatok, a hátralévő perceket jelentik. Próbálom azt hinni, hogy ezzel siettetni tudom az idő múlását, de sajnos ettől mintha még inkább beleragadnék a meddő várakozásba. Még mindig több mint tizenöt perc van hátra az óra végéig.

Ez így ment egész álló nap és tudom, hogy holnap ugyanígy fog folytatódni. De nézzük inkább most a dolgok jó oldalát! Túl vagyok a hét egyik mélypontján, kémia legalább az elkövetkezendő négy napban nem lesz, a többit meg már fél lábon állva is kibírom valahogy. A hétvége is eljön hamar, persze éppen büntetés alatt vagyok, – nem mehetek sehová, és a gyomrom összeugrik, ha az otthonlétre gondolok -, de…

De mindjárt történni fog valami! Elvánszorog ez a tizenöt kicsi perc, lassan már csak tíz lesz, azután még kevesebb. Majd alig fél perc alatt összepakolok mindent, el sem köszönök senkitől, legfeljebb biccentek egyet feléjük, és csak kiviharzok a teremből. Lerohanok a lépcsőn és tudom, a suli előtt, ott, a templom okkersárga falánál vár rám Valaki. A nyüzsgő tömegtől távol áll, egészen oldalt, de ahogy kilépek, rögtön észreveszem, mert ösztönösen jobbra fordítom a tekintetem. Ő az, akivel az egész, kerek világon a legjobban érzem magam. Ez ilyen egyszerű. Lehet, hogy ma délután több óra hosszat beszélgetünk, az is lehet, hogy csak én beszélek, de folyamatosan – ő meg hallgat és közben nagyon komoly arcot vág. Vagy egyikünk se beszél, csak megyünk-megyünk, egymás mellett. Bárhogy is lesz, mindegyik ugyanolyan jó. Azonban hiába szaladnék ennyire előre: még várnom kell.

Úgy döntök, megengedek magamnak némi álmodozást. Ügyesen meg tudom osztani a figyelmem, az évek során egészen kifinomult technikát dolgoztam ki az ilyen helyzetekre. A tudatom nagyobbik része most épp a múlt heti koncerten tartózkodik, ezt a filmecskét játszom le egy ideje, „repeat” üzemmódban.

Emlékszem, mennyire óvtak az ismerőseim a helytől, ahol most vagyunk. Mintha legalábbis „a pokol bugyraiba” kellene alászállnia annak, aki lemerészkedik ide. Első ránézésre valóban nem túl bizalomgerjesztő a lerobbant pincekocsma a várost övező dombok alján, ráadásul pont azon a környéken, amit Tetemvárnak neveznek. A lakóteleptől elég távol esik, a buszállomástól viszont mindössze húszpercnyi séta. Nagy hidegben ez sem kevés, de kit érdekel? A kocsmába úgy lehet bejutni, ha csengetünk, a gomb megnyomása után azonban nem éles csengőhang, hanem egy villanykörte stroboszkóp szerű villanása jelzi az új vendég érkeztét. Benn, a sárgás-barnás színű falakról mállik a vakolat és még valami, számomra ismeretlen eredetű nedvesség is csöpög, a dohszag és a cigifüst pedig mindent áthat. Utóbbiaktól eltekintve én szeretem azt képzelni, hogy egy cseppkőbarlangban vagyok. Akácék koncertjén jártam itt először, pár hónappal ezelőtt, még ősz volt, de már nagyon hideg. A koncert végén a basszusgitáros hangszere egész egyszerűen bepenészedett. Ezen csak röhögni tudtunk, és megállapítani, hogy azért siralmas, mennyire nincs lehetőség arra, hogy a helyi alternatív zenekarok normális körülmények között játsszanak. Aztán belegondoltam, hogy ha én egyszer fellépnék, a saját bandámmal (ami szintén csak gondolatban létezik), valószínűleg csak azért is itt tenném. A múlt heti koncerten történt valami, egy egészen apró esemény, még az is lehet, hogy mindössze egy másodpernyi villanás volt, mégis folyton eszembe jut. Minden ott kezdődik, hogy…

…Az Eső játszik, és ha ők lépnek fel, az számomra valódi ünnep, ami előtt napokkal, sőt hetekkel nem bírok magammal. A pillangók most is hasamban mocorogtak, már attól a pillanattól fogva, hogy megláttam az első plakátokat az unott, hosszú kígyóként tekergő főutcán. Néha olyan nehéz ezt a nagy örömöt összeegyeztetni azzal a szürke festménnyel, amiben élek. De ma éjjel itt vagyok, és már nem érdekel se a szürke festmény, se a szürke város, semmi, mert csak táncolok, táncolok és táncolok és ugrálok. Ez az a hely, ez az az idő, ez az a pillanat, amikor a legfelszabadultabban, igazán bátran tudom ezt tenni. Nem érdekel, ki mit gondol, ki lát vagy ki nem, nem érdekel, hogy is nézhet ez ki kívülről. Most tényleg csak az számít, hogy itt lehetek!

S ekkor történik… azt hiszem, egy pillanatra katapultálhattam, megint. Furcsa, mert ilyet már nagyon régen csináltam, egy ideje már nem akarom, de most valóban ez történhetett. Egészen megfeledkeztem a testemről, s megint az a különös, nem evilági érzés fogott el, mint gyerekkoromban: kiesett az idő, vagyis én estem ki belőle. Most már csak azt érzem, mennyire valószerűtlen minden és, hogy zuhanok, zuhanok, zuhanok hátrafelé….

És akkor… valaki elkap! Elkap, hátulról; fogalmam sincs, hogy került mögém, de ott van és megfog. Talán egy másodperc töredékéig tart, de érzem, ahogy átölel, szorosan magához ölel, aztán elenged és látom, hogy Ő az. Abban a pillanatban is tudtam, de most már látom az arcát és meg tudom neki köszönni. Rámosolygok.

Később, a koncert után, amikor sokan ülünk a hosszú asztalnál, már egészen természetes, hogy az ölébe ültet. Csak ott van hely, és mindkettőnknek nagyon jó, hogy ilyen közel vagyunk egymáshoz. Vele találkozom most is.

Csengetés után minden úgy történik, ahogy kigondoltam. A különbség annyi, hogy egyrészt mihelyt megszólal a csengő, valami remegés lesz rajtam úrrá és félek, nem tudom kezelni. Másrészt pedig, hogy amikor leérek, látom, hogy Akác már nincs egyedül: egy srác meg két lány veszi körül, akik buzgón bólogatnak, és biztos vagyok benne, hogy az egyikük titokban szerelmes belé. Persze Akác hátán ott a gitárja, mert ma délután még próbálnak, most is erről, meg a következő buliról szól a társalgás. Kicsit feszélyezve érzem magam, miközben feléjük haladok, de puszit kapok az arcomra, és Akác hamarosan közli a többiekkel, hogy mennünk kell. Úgy tűnik, tényleg velem akar lenni. Megfogja a kezem, és nyílegyenesen áthaladunk a suli előtt álló tömegen. Fura, hozzá sem érünk senkihez és semmihez, mintha csak átsuhannánk rajtuk.

- Szellemek vagyunk. – mondja.

Nevetek. Ő nem, valahogy túl komoly az arca, ettől egy pillanatra megijedek. Aztán vág egy grimaszt és már mindketten felszabadultan nevetünk. Miközben átvágunk a városon, érzem a talpamban a könnyű bizsergést. Lefoszlik rólam ez a nap, az iskola és minden, ami pár perce még úgy tűnt, korlátoz. Nemsokára már egyáltalán nem is emlékszem rájuk.

Sokáig sétálunk. Néhányszor meghallgatjuk az új számot, amit írt – még félkész, de nagyon tetszik. Alig merem, de megmutatom neki én is a novellámat, amit a hétvégén írtam. Valahogy kényelmes ez a tempó, úgyhogy ezt is menet közben olvassuk el. Olyan jól esik, amit mondd, hogy megérinti, hogy őszintén tetszik neki, hogy bátorít. Aztán beszélek, beszélek, olyasmikről is, amik nem annyira érdekesek, idővel viszont egyre többet hallgatunk mind a ketten.Az is jó, amikor csak a leheletünket nézzük, ahogy újra meg újra kirajzolódik, eltűnik, majd ismét megjelenik, mint valami fújtatóból a gőz. Néha a sajátunkét nézzük, de leginkább a másikét. Akác nem visel kesztyűt, inkább lehúzza a hosszú, kötött pulcsiját az ujjai végéig, fázik, de a világért sem mondaná. Megint zenét hallgatunk: azt, amit a legjobban szeretünk, az egész világon, ő is, én: a Siamese Dream-et a Smashing Pumpkins-tól. Egyszerűen nem lehet megunni, soha! Becsukom a szemem.

- Arany ragyogás és végtelen búzamezők. – suttogom.

Hirtelen megállít, én pedig csak mosolygok, még mindig csukott szemmel, mintha egy álomban lennék. Érzem, ahogy megsimogatja a hajam, ami most éppen sötétlila, és mindkettőnknek nagyon tetszik így. Egy pillanatra az arcomhoz ér: önkéntelenül visszatartom a lélegzetem. Aztán tovább sétálunk. Gyümölcsízű gömbrágót eszünk, olyat, mint kiskorunkban és nevetünk, mert párpercenként új kell, olyan hamar elmegy az íze. Nem baj, mert van bőven. Akác vagy mélyen és szinte komoran hallgat, vagy fontoskodva és nagyon elmerülten magyaráz valamit, ilyenkor egészen lelkes és izgága lesz. Nála a kettő között sosincs átmenet. Ugyanolyan, mint gyerekként, és ettől a felismeréstől még jobban nevetnem kell. A folyóparton haladunk, észre se vettük, hogy megint itt kötöttünk ki. Ma különösen hideg van, úgy tűnik, végleg beköszöntött a tél. A víz felszínén vékony jéghártya. Izeg-mozog az új bőre alatt, de a felülete már egyenletes.

- Reggelre megfagy. – mondja.

- Hihetetlen, hogy ez ugyanaz a folyó, mint ami a kertünk alatt folyik.

- Tudom. Itt már egészen más.

Nem mondjuk ki, de biztos vagyok benne, hogy neki is eszébe jut az, ami nekem. Nyár végén a szomszédok lelocsolták benzinnel és elégették a fűzfánkat. Árnyékolta a kertjüket, azt mondták. Szomorúak voltunk, de az igazság az, hogy már régen nem játszottunk a túlparton. Mostanra a híd is foghíjas, lehet még közlekedni rajta, de sokáig nem fogja így kibírni. Talán tavasszal kijavítjuk.

Itt, a városban a folyó jóval keskenyebb és valahogy seszínű, a partjára pedig betonjárdát építettek, azon sétálunk most. Sápadt fény-nyaláb tör elő a szürkés-fehér fellegek alól, mintha a nap mára elbúcsúzna.

- Esni fog a hó, nagyon hideg van.

Rám néz, aztán egyszer csak megcsókol. Amilyen gyorsan történik, olyan sokáig tart és valahogy annyira természetes, mint ahogy levegőt veszünk. Nem is olyan vészes, pedig korábban, amikor erre gondoltam, attól tartottam, kellemetlen lesz. A nyelvünk kifejezetten forrónak tűnik most és ez nagyon jó érzés. Persze kicsit sok a hosszú haj, a nyál, meg a málnaízű rágó. Mindet kicseréljük, és minden rendben van így.

Szeretnék téli álmot aludni és már azt is tudom, hogy kivel.

Az EMF és más energetikai kezelések

2010-06-28T16:34:00.002+02:00

Gyakori kérdések az EMF-fel kapcsolatban - VIII. rész

10.) Miben különbözik az EMF más energetikai kezelésektől és miben hasonlít azokra?

Az EMF-kezelő is tiszta, univerzális energiával dolgozik, hasonlóan például a reikihez, a prána nadihoz, a ma-uri masszázshoz vagy egyéb nagyszerű energetikai eljárásokhoz. Ugyanazon az ősi tudáson alapul, mely sokféle formában volt és van jelen a Földön és melyet jelen korunk most fedez fel újra. Az energia EGY. Itt akár pontot is tehetnék, de jöjjön még néhány gondolat.

Az EMF, mint rendszer különlegessége, hogy nem egy célzott terület vagy probléma gyógyítása koncentrál, hanem a teljes energetikai anatómia kiegyensúlyozására.

Az EMF tehát az egység, az egyensúly, a teljesség állapotára hangol, egy lépésről lépésre zajló és általad fenntartható folyamat során, eredményei pedig saját szándékodnak, fejlődésvágyadnak és belső bölcsességednek megfelelően jelennek meg az életedben. Az EMF ezen kívül fokozott mértékben hangsúlyozza a saját életünk feletti felelősség jelentőségét, legfőbb célja, hogy a mindennapokban tudatosan, azaz lényünk teljességével jelen legyünk.

"Növessz mély gyökereket és érj fel az égig!"
Az EMF az univerzális energiával dolgozó módszerek rokona.
Energetikai anatómiánkat megismerve egyensúlyba kerülhetünk és nagyobb tudatosságra tehetünk szert a mindennapjainkban.

Az EMF-ben igen fontos a fizikai szint, ezért különös hangsúlyt helyez az alsó három energiaközpontunk kiegyenlítésére, stabilizálására. A földenergiával való kapcsolatunk, vitális, kreatív és szexuális energiánk, valamint "érzelmi identitásunk" egyensúlya az EMF-ben, mint rendszerben kulcsfontosságúak, hiszen itt, a fizikai síkon élünk és itt szeretnénk megnyilvánulni, teremteni.

Az EMF egyik jelmondata: "A szabadságod kulcsa, hogy maradéktalanul jelen légy a testedben!"

A folyó V.

2010-06-26T08:30:00.007+02:00

ÖT / Áradás

A nagy vörös folt lassan, lomhán mozdul, inkább csak nyújtózik egyet. Lustán elterpeszkedve pihen egy hatalmas lapulevélen, pontosan az összetorlódott növényhalom közepén. E pillanatban valami mintha mégiscsak megragadná a figyelmét: hirtelen felugrik, és egészen megdermed. Mereven bámulja az apró vendéget, aki a közelben lévő, másfél méteresre nőtt karóbab egyik hajtásán csücsül.

A fiú szemben, a fűzfa nagy, víz fölé nyúló ágán áll, háta a fa törzsének vetve, karja a mellkasán keresztbe fonva. Elmélyülten figyeli a folyóhoz most egészen közel fekvő kertet, pontosabban a kert végében ügyködő macskát. „Ironikus.” – gondolja. „Én a macskát bámulom, aki a rigót bámulja, aki annyira el van foglalva valamivel, hogy nem veszi észre, hogy valaki éppen őt bámulja. Pedig minden esélye megvan rá, hogy pár perc múlva felfalják. Mindenki fagyosan bámul valamit, de az egésznek semmi értelme. Nem fogok közbelépni, de nem azért, mert ’ez a természet rendje’, hanem mert ennyire nem érdekel a dolog.”

A fiúnak sejtelme sincs róla, hogy én meg őt nézem, ugyanilyen kitartóan. Magas és vékony, de izmos, szikár felépítésű. Szőkésbarna, félhosszú haja van, színes, csíkos pólót, kissé rongyos farmert és Converse tornacipőt visel, aminek az orra csupa sár. Az arcán feszült koncentráció: összeráncolja a szemöldökét, ettől egészen szúróssá válik a tekintete. Egyszerre tűnik nagyon ismerősnek és furcsán idegennek. Kis, sóhajtás-szerű hang szakad ki belőlem, de olyan hirtelen, hogy szinte észre sem veszem. Gyorsan elkapom a tekintetem a vörös macskát, a veteményest meg a rigót bámuló fiúról és megmerítkezem a kert látványában.

Nem túlzok: maga a földi paradicsom tárul elém! Már megszoktam, hogy a folyó mindig másmilyen arcát mutatja, de a legnagyobb csoda kétségtelenül akkor jön el, amikor kiönt. Ez nem következik be minden évben, és egyik árvíz sem hasonlít az azelőttire. Én legalábbis nem emlékszem két egyforma áradásra: mindegyik másmilyen környezetet teremt, különböző a kiterjedésük és az éghajlatuk is. Másféle növények nőnek és a szokásosak sem ugyanúgy. A vízszint magassága is változó, s az egymásba olvadt folyóból és kertből időnként új, dzsungelekkel benőtt szigetek, sőt egész földrészek bukkannak elő.

A felnőttek számára az év legborzasztóbb napjait jelenti, amikor a folyó, – furcsa, ilyenkor még ők is így hívják – kiönt. Csak reménykedni tudnak benne, hogy az ár hamar elvonul és nem tesz nagy kárt a termésben. Az idei viszont már egy teljes hete tart és úgy tűnik, esze ágában sincs távozni. Ráadásul a folyó most egészen a hátsó udvarokban lévő mellékhelyiségekig feljött, birtokba vett mindent és a megszokott kert helyébe egy – leginkább a trópusi esőerdőkre emlékeztető-, valódi csodát varázsolt.

Amikor kisgyerekek voltunk, mindig szívrepesve vártuk ezeket a napokat, és a látvány most is ugyanannyira felkavar. De azt hiszem – és remélem, Akác is így gondolja –, ilyen szép még soha nem volt ez a hely! Valamelyik éjjel azt álmodtam, hogy lefestem. Harsogó zöld növényeket festettem, és olyanokat, amelyek szinte világítanak, rájuk meg óriási, színes pillangókat. Másnap aztán, amikor kora reggel, hálóingben és gumicsizmában kislattyogtam és átvergődtem a gigantikus málna- és ribizlibokrokon, láttam, hogy tényleg ott repkednek: rózsaszín, világoskék és halványzöld, hatalmasra nőtt pillék!

A kert most valóban maga az eleven burjánzás, ahol egy kissé megvadult és összekuszálódott a természet. Emlékszem, egyszer narancsunk is termett, azt hiszem, előző évben eldobhattunk néhány magot, ami kihajtott az árvíz idején. Annyi lett, hogy nagyanyám kénytelen volt lekvárt főzni belőle, amiből aztán a fél utca kapott. Hihetetlen, de igaz: ezen a klímán is megterem a narancs! Most narancsligetünk ugyan nincs, de van több tucat, öklömnyi nagyságú földieprünk, ami túlélte az áradást, mert a bokor valahogy felkapaszkodott egy fatörzsre. Aztán szempillantás alatt újraéledt, mintha megfeledkezett volna arról, hogy egyszer már leszüreteltük. A sóska majd’ méteresre nőtt, a bóbitás, lila virágú újhagyma pedig még a térdig érő vízben járva is a derekamat verdesi. A petrezselyem és a sárgarépa levelei akár a páfrány legyezői. A kis kukoricatábla igazi labirintussá vált: már most a fejem fölé magasodik, pedig hol van még a nyár vége! A paradicsom egyelőre félig zöld, de akkora, mint máskor a sárgadinnye. Az meg, hónapokkal a szezon előtt megérett és medicinlabda méretű terméseket ont. Furcsa, egészen új növények is nyílnak itt: hatalmas páfrányszerűek, meg vaskos, húsos levelűek. És kusza, indáikkal félig a levegőben, félig a fákon függők. A zöld minden elképzelhető árnyalata felvonul, a haragostól a smaragdon át az egészen világosig, amit a víz felületét borító, apró szemű békalencse képvisel. Mindeközben az egész kertet elönti az éppen virágzó futóbab, itt-ott pedig az udvarból ideszökött fehér tearózsák emelik ki a vízből szép fejüket. S ez csak a felszín, ki tudja, mi minden zajlik még odalenn, a mélyben!

A szomszéd kövér, vörös macskája most épp egy halat fogott, a kert kellős közepén, nem messze tőlem. Rákiáltok, erre kiejti szájából a zsákmányt. Az arany hasú halacska nagy csobbanással újra a vízben van és remélem, jó messzire eliszkol. Úgy döntök, mégis odamegyek Akáchoz, mert nem lehet, hogy mi így legyünk egymással. Nem fogadom el ezt a helyzetet és kész. Régen nem voltak titkaink egymás előtt, most meg olyan, mintha lennének és ez nagyon zavar. Fogalmam sincs, ő mire gondol mostanában, régóta nem beszél ilyesmiről, és ez szomorúvá tesz. Persze tudom, hogy van egy csomó dolog, amit talán nekem kellene elmondanom neki, mégsem teszem. Olyasmik, amik bántanak, és valahogy szégyellem őket, még előtte is. Nem is értem, miért, hiszen a szüleim régebben is ugyanennyit veszekedtek, ahogyan az övéi is folyton marták egymást. De amilyenné az otthoni helyzet mostanra vált, arra már nem találok szavakat… Talán az az igazság, hogy én változtam meg. Igen: tudom, valami baj van velem, még pedig nagy baj, mert olyan, mintha már sehol nem tudnám igazán jól érezni magam.

A fél életemet az iskolában töltöm és igazából elég nehezen viselem. Erről senkinek sem beszélek, mert bizonytalan vagyok benne, hogy helyes-e így éreznem. Azt hiszem, nem értenék, mi okom rá. A jegyeim viszonylag jók, bár az összes mögött rengeteg munka van, túlságosan is sok. Néha annyira elfáradok, hogy írni meg rajzolni sincs kedvem és attól tartok, ez napról-napra rosszabb lesz. Minden osztálytársammal szót értek, látszólag kijövök velük, de valójában kívülállónak érzem magam és tudom, senkihez sincs ott semmi közöm. Nem ismernek igazán és nem is akarnak megismerni. Ami azt illeti, én sem őket. Amikor nagy ritkán hozzá lehetne szólni egy órán valami olyasmihez, ami érdekel, legtöbbször egyszerűen nem merek jelentkezni. Nem akarok nevetséges dolgokat mondani vagy hülyét csinálni magamból, úgyhogy inkább hagyom az egészet.

Akác meg én nemrég még egy általánosba jártunk, ahogy a többiek is a régi bandából. Aztán ő elkezdte a középiskolát, majd egy év múlva én is elballagtam. Most a városban tanulunk mindketten és legalább hetente egyszer találkozunk itt, a szokott helyünkön. Hamarosan elkezdődik a nyári szünet: ez lesz az első nyaram, amióta gimnazista vagyok. Csak azért nem várom, mert még túl kell esnem a táboron és Akác is elutazik egy időre. Ha mindketten visszajövünk, újra együtt lehetünk és remélem, az nagyon jó lesz.

Valahogy szeretném mindezt megosztani vele, de bizonytalan vagyok, hogyan is fogjak hozzá. Azt is jó lenne elmondani neki, hogy a suli udvaron sokszor tör rám az az érzés, hogy őt látom. Egyszer a tornateremben, a szertár ajtajánál is feltűnt, annyira valódinak tűnt, hogy egy pillanatra egészen biztos voltam benne, hogy ez a jelenés ő maga. Talán legjobban a tesi órákat utálom, mert nincs annál cikibb, amikor mindneki látja az ügyetlenségemet, ez a dolog viszont egészen feldobta a napomat.

Szeretném neki elmondani és azt is, hogy elhatároztam, elmegyek innen. Még nem tudom, hogyan és mikor, de tudom, már nem maradok sokáig ezen a helyen, sőt ebben az országban sem! Ez az, ami a legnagyobb izgalommal tölt el, és amitől a legjobban félek: mi van, ha nem sikerül?

Míg ennyire belegabalyodok a saját gondolataimba, észre se veszem, hogy ott ül a fejem fölött, a cseresznyefán, a lábát lógatja és egyszercsak megdob egy pici kaviccsal. Amikor felnézek, vigyorog, én meg megkönnyebbülten visszavigyorgok rá. Az ágakba kapaszkodva lejjebb ereszkedik, a kezét nyújtja és felhúz. Előre mászik és már én is ott vagyok vele, a fa tetején. Együtt nézzük az alattunk elterülő, víz alatti kertet.

- Nem semmi, ugye? – kérdezi széles mosollyal. Úgy szeretem, amikor ilyen vidám!

- Aham. Gyönyörű. Szerintem idén a legszebb. A hétvégén lefestem.

- Megnézhetem, ha kész?

- Hát persze!

- Figyelj! Holnap nincs suli, mi lenne, ha megpróbálnál kijönni este? Szeretnék mutatni neked valamit.

Nagyon, nagyon régen mondott már ilyet, de van valami a hangjában, amit eddig még nem hallottam. Olyan furcsa és valahogy olyan jelentőségteljes. Egy pillanatra becsukom a szemem, talán így jobban megértem. Meg lennék esküdve, hogy zavarban van. Gyorsan megtöröm a csendet.

- Biztos, hogy nem engednek el, de megteszek minden tőlem telhetőt. Ígérem.

Érzem, hogy valami fontos dologról van szó és még valamit: boldog vagyok.

Éjjel tíz körül aztán lábujjhegyen kiosonok a házból. A nappaliban a tévé fénye ritmusra villódzik, valami hülye sorozat megy, végre egyetértő horkolástól kísérve. Levegőt se veszek, ahogy a teraszajtón át gyorsan kifelé veszem az irányt. Éjfélig visszaérek, hogy hogyan, még nem tudom, de azt igen, hogy megéri egy-két pofont kockáztatnom. Sőt, akár még többet is! Valahogy nem mérem fel a helyzetet, csak az lebeg a szemem előtt, milyen jó lesz találkozni.

És igen: ma este valami új dolog kezdődik. Akác a fűzfánál vár, a kezében a walkman-je, a hátizsákja, abban meg pár kazetta. A fülhallgató egyik fele az én fülembe kerül, a másik az övébe és Pearl Jam-et hallgatunk. A Ten megy körbe-körbe, mi meg vele együtt, úttalan utakon. A túlparton haladunk, de végig követjük a kiáradt folyó vonalát, vagy amit annak sejtünk. Időnként jelentőségteljesen egymásra nézünk és bólintunk egyet-kettőt.

Megyünk tovább, tovább, egészen addig, amíg kimerülten és nyakig sárosan össze nem roskadunk, valahol a búzamező tövében.

A hitelesség evolúciója

2010-06-25T15:10:00.018+02:00

Nem új cikk, még tavaly tavasszal fordítottam, de nekem nagyon sokat adott, és jólesett most újraolvasni. Aktualitásából semmit sem vesztett azóta sem. Ajánlom mindazoknak, akik nyitottak a szellemi tanításokra és a spirituális megközelítésmódra a mindennapokban. Egyszerű, ám igen tanulságos és fontos megkülönböztetéseket tartalmaz.

Sri Ram Kaa és Kira Raa: A hitelesség evolúciója

Avagy a spirituális táplálás és az egó-táplálás közötti különbség

Authentic Evolution: Soul Nourishment vs. Ego Nourishment by Sri Ram Kaa & Kira Raa Forrás: A TOSA Szellemi Központ 2009. április 20-ai és 27-ei hírlevelei,
http://www. selfascension.com
Fordította: Kupai Eszter, Együtt Utazók Alkotói Műhelye
A cikk eredeti megjelenési helye: http://www.kvantumlovaglas.hu
Kiemelések tőlem - A ford.

Első rész

Valódi táplálás az, amely egyensúlyt és harmóniát eredményez, és segíti az igaz szeretetbe való kiterjedésünket.
Az igaz szeretetet egyszerű felismerni: ez az, amely minden eseteben ítélkezés nélküli. Egyszerűen azt jelenti, hogy a fény energiáját sugárzod magadból.

A test számára valódi táplálás az, amely erősíti, anélkül, hogy méreganyagokkal töltené fel - hiszen ezeket ki kell szűrnie ahhoz, hogy táplálékhoz jusson.
A lélek számára valódi táplálás az, amely az Istenivel való összehangolódást kínálja föl és mindenkor a szeretet megerősítését eredményezi, anélkül, hogy a fény megtörne a személyes kontrollgyakorlás "szikláin".

Amit a háromdimenziós tudatosságon belül „valóságnak” nevezünk, minden értelemben töredezett. Ez a forma - maga a sűrűség - megkívánja, hogy a tiszta fényt is megtörjük, így ez egy olyan rezgéstartományba kerül, mely megfelel a többi jelenlévő, sűrű vibrációnak.
Az egyén egészsége akkor kerül válságos állapotba, amikor a norma, amit követ, a tiszta, valódi táplálás szintje alatt van. (A "táplálás" és "táplálkozás" kifejezések alatt Sri és Kira szóhasználatában egyszerre értendő a fizikai, illetve a lelki és szellemi táplálás. Jóval több ez tehát annál, mint amit megeszünk vagy megiszunk - például különböző gondolatokkal, érzelmekkel, szavakkal, hit- és hiedelemrendszerekkel, tevékenységekkel tápláljuk önmagunkat nap mint nap, s ez fizikai testünkre is kihat. - A ford. megjegyzése.) A magas rezgésszintű táplálkozás azt jelenti, hogy a sejteknek és a fizikai test szerveinek el kell engedniük azokat az elemeket, amelyek nincsenek a tisztaság tartományában, annak érdekében, hogy a test a lélekkel összehangolódjon.
S ehhez hasonló az is, ami az érzelmi testben történik: amikor a magasabb frekvenciájú energia belép a személy körüli aurikus mezőbe, érzelmi sebek kerülnek a felszínre, annak érdekében, hogy meggyógyuljanak. Ezért minden seb (MINDEGYIK!) az ítélkezéstől mentes szeretetet kutatja, hogy meggyógyíthassa önmagát.

Ha valaki nem képes elengedni saját, önmagával szembeni ítéleteteit (a megbocsátáson keresztül), a sebek nem gyógyulnak meg; s az egó felveszi az összes, most rendelkezésére álló, új pszichikus fegyvert, hogy egy olyan irányt támogasson, amely megakadályozza az egyén számára felajánlott gyors gyógyulást.

Az Földön jelenleg minden létező válságos egészségi állapotban van. Az energia, mely a bolygót füröszti, Isteni rendelkezés következtében érkezik és MINDENT a megoldás felé hajt.
Ez az univerzális „energiafürdő” még inkább felerősödik, amikor valaki megnyitja magát a magas rezgésszintű tapasztalások és tanítások előtt. Például gyakran vagyunk tanúi az Arkangyali Átszellemüléseket vagy Avesa-workshopokat követő napokban, hogy a részt vevő emberek körül - miután életükkel kapcsolatos kérdéseik és problémáik előtérbe kerültek -, a dolgok mozgásba lendülnek, "felemelkednek". Ez egy csodálatos hajtóerő lehet, amennyiben úgy döntesz, hogy lépést tartasz a sebességgel, melyen a lelked készen áll, hogy vezesse a fejlődésed.
Ez a döntés lehetőséget nyújt az egó destabilizálására, amely mindent megtesz, hogy megvédje hatalmát, melyet eddig az egyén fölött gyakorolt. Az egó természetesen meg fogja erősíteni a tudatalatti félelmeket és hiedelmeket, melyeket eddig a pszichikai és érzelmi mintázatok megszervezésére használt.

Mindenki, aki olyan energiákat integrált, melyek az ő eddig megszokott normáin kívül esnek, úgy érezheti magát, mintha megőrült volna. Ez azért történik, mert a vibrációs rendszer nem egyezik azzal a fennálló normával, amelyhez az egó kötötte magát annak érdekében, hogy megőrizze a stabilitását.
A hiteles spirituális növekedés folyamata megkívánja, hogy az egó hátralépjen és hagyja, hogy a lélek vezessen. Ez csak akkor történhet meg, amikor az egó szeretve érzi magát és bízik a cselekvésben lévő Isteniben, a cselekvés minden szintjén. A hiteles fejlődés a személy rezgésszintjének megemelkedéséről ismerhető fel, mely annak következtében jön létre, hogy az „egó-fénytörések” csökkennek.

A hiteles fejlődés népszerű alternatívája a Spirituális Aktivizmus, amely onnan ismerhető fel, hogy az egó nyitottabb a spirtuális értékek elfogadására, és megtalálja az ezeket érvényesítő szavakat, érzelmeket. Ez mindössze annyit jelent, hogy az egó új szerkezetet épít. A Spirituális Aktivizmus mindig a hatalomgyakorlás eszközei után kutat, és ehhez egy sokkal árnyaltabb vezérlő rendszert működtet.
Hogyan lehet kitörni a Spirituális Aktivizmusból? Minden az önmagadra való éber figyelemmel kezdődik!
Az érzelmi testet a sűrűség alkotta, s az egó által kormányzott területek közül ez a legerősebb. Ha bármilyen jellegű sérelmet vagy fájdalmat hordozol, tudd, hogy ezek a sűrűség paradigmái és a Belső Gyermek sérüléseit jelentik.

A gondolatok és az érzelmek szorosan összekapcsolódnak egymással. Így, a fájdalmon alapuló érzelem olyan gondolatokat ébreszt, melyek segítik az agyat, hogy ezeket az érzelmeket érzékelje újra meg újra. Ezek a gondolatok lehetnek védekezőek, tartalmazhatnak hibáztatást, szégyent, de lehetnek egyszerű megfigyelések is.
Egy kis önmagadra való éberséggel és jó adag elszántsággal, dönthetsz a gyógyulás mellett. Így olyan embereket hívsz magad köré, akik segítik e sebek és korlátokat hordozó hiedelmek elengedését. Ha ez az éberség és elszántság nem lendülne egészséges cselekvésbe, a belső stabilitás megteremtésének alternatívája áll rendelkezésre, az ítélkezésen és a fájdalmon keresztül. Ekkor azt hiszed, hogy valami vagy valaki, rajtad kívül álló a felelős azért a fájdalomért, amit elszenvedsz.

A bolygó népességének egészsége jelenleg válságos állapotban van. Mindannyian érzékelik az energetikai elmozdulást, amely intézményrendszereik szétesésében fejeződik ki. A külvilág valójában egy reflexió, amely most egy új felismerés szükségességét mutatja meg. Teremtéseinket sokkal szorosabban kell összehangolnunk a spirituális igazsággal.

A lélekkel való egyesülésünk nélkülözhetetlen.

A cikk folytatása hamarosan!

Mesterré gyakorlás - avagy az EMF V-VIII. Fázisa

2010-06-23T17:25:00.001+02:00

Gyakori kérdések az EMF-fel kapcsolatban - VII. rész

9.) Mit nyújthat számodra az EMF V-VIII. Fázisa?

"Mesterré gyakorlás?" Igen, hiszen önmagunk, saját életünk mesterei vagyunk! A "gyakorlásunk" folyamata valójában azóta tart, hogy megszülettünk.

Az EMF következő szakasza a "haladó" szint, az V-VIII. Fázis. Amennyiben úgy döntesz, hogy szeretnél továbblépni, ezen Fázisok segítségével továbbfinomíthatod fejlődési folyamatod és megtapasztalhatod a "mesterré gyakorlás" meghatalmasító energiáját. Mit is jelent ez? "Mindössze" annyit, hogy jóval figyelmesebbé, tudatosabbá válsz saját magadra.

E Fázisok során tudatosan elkötelezheted magad az általad kiválasztott mestertulajdonságok gyakorlására a mindennapi életedben, ezzel az elkötelezettséggel pedig új energiamintákat hozol létre, melyek tovább erősítik fejlődésed, kibontakozásod.

Mestertulajdonság kártya az EMF V-VIII. Fázisából,
Ilan Dubro-Cohen gyönyörű illusztrációjával.

Az V-VIII. Fázisok során teljesen egyéni, személyre szabott energetikai kezelésben részesülsz. Ezek alatt a Fázisok alatt rövidül a masszázságyon töltött idő és növekszik az egyéni önreflexió és a tudatos választás szerepe.

A Csillag-gyakorlat

2010-06-22T08:58:00.008+02:00

A Sri Ram Kaa és Kira Raa első könyvéről szóló bejegyzésemben említettem egy fantasztikus gyakorlatot, ami igen egyszerű és könnyen alkalmazható a mindennapokban, ha bármilyen konfliktusos helyzetbe kerülünk. Ám akkor is gyakorolhatjuk, ha nyugodtak vagyunk és szeretnénk egy mélyebb, ellazultabb, mégis fókuszáltabb állapotot megélni.
Válságos helyzetekben gyakran megesik, hogy érezzük, kezd "elborulni az agyunk", kezdjük "nem látni" a másik felet. Amikor elborít a harag, a fájdalom vagy a félelem, amikor küzdeni akarunk, amikor saját sértettségünkbe süllyedünk, amikor azt érezzük, hogy belekerültünk a "drámába", e gyakorlat segítségével megállíthatjuk és átfordíthatjuk az ösztönös reakció-hullámot.

Tapasztalataim szerint a Csillag-gyakorlat (Star Practice) egészen rendkívüli módon hat! Pillanatok alatt "áthangolja", letisztítja az embert. Elősegíti, hogy a lényegre fókuszáljunk, hogy szó szerint "kinyíljon" a szemünk arra, ami valójában számít: egyszerűen emlékezni kezdünk arra a békére, belső nyugalomra és szeretetre, amely bennünk van.

Alkalmaztuk ezt a gyakorlatot az Együtt Utazók önismereti csoportjaiban, de a hétköznapokban is. Hatásáról meggyőződhettem párkapcsolatban, baráti kapcsolatokban, sőt még a munkaügyi központban is, ahol az asztal túloldalán ülő ideges hivatalnok és közöttem kirobbanó konfliktus mintegy varázsütésre elcsitult, és helyét valódi megértés és szeretet váltotta fel, úgy bizony! :))

Amit még nagyon szeretek ebben a gyakorlatban az az, hogy egyedül is végezhető, tükör előtt és - némi gyakorlással - leírhatatlan élményeket tapasztalhatunk meg. Az emlékezésnek olyan mélységét, egy olyan szeretetteljes (újra)kapcsolódást saját magunkkal, amelyért már megéri itt lenni! ;)

A gyakorlat leírásához kattints a folytatásra!

„A Csillag-gyakorlat működésbe hozza Hiteles, autentikus éned.” (Zadkiel)

A hatodik csakránál, vagyis a harmadik szem területén található "arany csillag" valamennyi energiaközponttal összeköttetésben áll, békét idéz elő és szeretet teremt. Fordítsd a figyelmed erre a területre bármikor, amikor konfliktust, viszályt vagy fájdalmat tapasztalsz: e gesztus kiegyensúlyozza energiáidat és visszaemel Hitelességedbe, azaz újra összhangba kerülsz Autentikus, valódi lényeddel."

A Csillag-gyakorlathoz nem találtam szebb és jobban ideillő
illusztrációt az EMF V-VIII. Fázisához Ilan Dubro-Cohen által készített
"mestertulajdonság-kártyánál".

Összhang a különböző Források között - valóban minden EGY! :)

"Amikor haraggal válaszolsz egy helyzetre, az csupán az egó önvédelmi mechanizmusa.
A haragod szabadjára engedésével és kivetítésével valójában a pszichédet károsítod. (...)
A harag alternatívája nem más, mint hogy a szeretet állapotát éld.

Ha békések maradunk, egyszerűen nem foglalkoztatjuk az egónkat. A Csillag-gyakorlat rendszeres használatával a béke megtapasztalásához szoktatjuk magunkat. Minél nagyobb gyakorlatra teszel szert abban, hogy behívd saját belső békéd, szereteted és örömöd, annál könnyebbé válik, hogy összekapcsolódj Hiteles Éneddel.

A gyakorlat végzéséhez adott instrukciók egy partner jelenlétét is feltételezik. A partnered üljön veled szemben, úgy, hogy térdetek összeérjen. Ha nincs partnered, egyszerűen ülj le egy tükörrel szemben és élvezd a tapasztalatot! :)

1. Lazítsd el magad, miközben szemed nyitva, két kezed pedig mellkasod előtt, a tenyereket egymásnak támasztva ("imádkozó helyzetben") tartod. Tekinteted emeld partnered "harmadik szemének" területére, amely valamivel a szemöldök felett, a homlok közepén található. A kezed tartsd a szíved előtt, úgy, hogy a hüvelykujjak a mellkasod középpontját érintsék, többi ujjad pedig kifelé mutasson.

2. Kezdd azzal, hogy elképzelsz egy gyönyörű, szikrázó csillagot, mely a saját homlokodon világít. Miközben egyre mélyebben beleérzel a csillagodba, engedd meg magadnak, hogy ragyogó szeretetenergiát küldj a másik személy homlokán lévő csillagba.

3. Amint kisugárzod ezt a ragyogó energiát, engedd, hogy a következő szavak árasszák el gondolataid: „Szeretlek, ismerlek, tisztelem Isteni lényed.”*

Szeretetenergiád megnyitja partnered harmadik szemét, és segít, hogy emlékezzen saját Hitelességére, Autentikus énjére. Ez a gyakorlat arra összpontosít, hogy szeretetet küldjünk a másik felé és különösen hasznos akkor, ha kényelmetlen, feszültség teli helyzetbe kerülünk valakivel.
A Csillag-gyakorlatot némán, magadban is végezheted, ha egy kihívást jelentő személlyel vagy szituációval találod magad szemben.

A Csillag-gyakorlat egy rendkívül gyors és eredményes központosító gyakorlat, melyet ha egyedül végzel, elősegíti, hogy "leföldeld" Autentikus Éned, és a békés, szeretetteljes érzéseket szokássá, mindennapjaid részévé tedd.

A gyakorlásban egy állat is lehet a partnered, de természetesen megoszthatod ezt a gyógyító energiát egy számodra kedves személlyel is vagy társasággal is.
A gyakorlat kiterjesztett változata az egész bolygó megáldása. Létezik egy egyszerű megoldás erre. Lazulj el és engedd, hogy harmadik szemed kapcsolatba lépjen a bolygó általad vizualizált energiáival. A kilégzéseid legyenek minél mélyebbek és hosszabbak, miközben ezt a gyakorlatot végzed!

Forrás: Sri Ram Kaa - Kira Raa: Sacred Union – The Journey Home, TOSA Publishing, 2003., 155-156.o., ford. Kupai Eszter

Sri Ram Kaa és Kira Raa honlapja: http://www.selfascension.com

* A szanszkrit 'Namasté" köszöntés eredeti jelentése - A fordító megjegyzése.

Az EMF-kezelések száma és gyakorisága

2010-06-21T16:38:00.001+02:00

Gyakori kérdések és válaszok az EMF-fel kapcsolatban - VI. rész

7.) "Hány kezelést vagy Fázist kell megkapnom ahhoz, hogy rendben legyek?"

:) Amennyit érzel, amennyire szükséged van! Lehet, hogy csak egyszer próbálod ki az EMF-et, lehet, hogy az első négy Fázist elégnek találod a magad számára, s az is lehet, hogy szívesen továbblépnél az V-VIII. vagy akár a IX-XII. Fázisokhoz - Rajtad áll! Egyetlen kezelés is sokat ad, az egész folyamatot végigélni és végigkövetni pedig hatalmas élmény! Nincsenek szabályok, csupán annyi, hogy nem lehet mondjuk a IV. Fázissal kezdeni (tehát mielőtt a jövőbeli lehetőségek erőterével foglalkoznánk, nem spórolhatjuk meg a múlttal kapcsolatos nézőpontunk rendberakását - hogy csak ezt az egy példát említsem).
Te tudod, Te érzed, mi az, amire szükséged van és mit szeretnél tenni Önmagadért.

Természetesen megismételhetsz egy-egy Fázist, mégis, maga a rendszer úgy van kialakítva, hogy mintegy lépcsőfokról lépcsőfokra egyre feljebb lépkedsz, egyre tudatosabbá válsz a saját energetikádra - azaz Önmagadra. Ez a módszer nem tesz "függővé", hiszen arra találták ki, hogy Te magad felismerd a saját szereped az életedben és a folyamataidban és - felelősséget vállalva - használni tudd a saját erődet!

Ilan Dubro-Cohen illusztrációja az "Egyensúly" mestertulajdonsághoz
az EMF V-VIII. Fázisából

8.) Milyen gyakorisággal lehet felvenni az egyes Fázisokat?

Ez is a Te választásodtól, egyéni tempódtól függ. A kalibrációs folyamat általában maximum egy hét alatt lezajlik - energetikailag ez az állapot ahhoz hasonlítható, mint amikor a mobiltelefonodat akkumlátorra teszed és kb. két óra alatt beáll az egyensúlyi állapot, s ha a kijelzőt figyeled, még azt is láthatod, ahogyan a töltések elrendeződnek. :)

Egy hetet tehát célszerű várni két alkalom között, annyi azonban bőven elég. Én ezt annak idején kliensként ki is használtam: 2009 januárja és márciusa között hétről-hétre kaptam az I-XII. Fázisokat, s volt/van olyan vendégem, aki szintén ilyen tempóban halad(t), de olyan is, aki lassabban. Minden út egyéni és tökéletes. :)

A folyó IV.

2010-06-19T08:05:00.006+02:00

NÉGY / Éjszakai biciklizés

Éjjel alig tudok aludni, annyira izgatott vagyok. Figyelem a beszűrődő zajokat és a levegő illatát ízlelgetem.

A folyó hangja és szaga egész nap velünk van, de csak időnként tűnik fel, amikor a széljárás erősebbre fordul. Édeskés-fanyar, iszappal, hallal és még valami ismeretlen eredetű gyantával telt illat, ami mindent átitat ezen a környéken. Anyukám megpróbálja kimosni a ruháinkból, de még a réges-régi csipkefüggönyökön, meg a nagyanyámtól kapott csiricsáré ágyneműkön és abroszokon is érezni. Engem cseppet sem zavar, inkább érdekesnek találom és valahogy hívogatónak. Azt a sürgető vágyat váltja ki belőlem, hogy akár most, az éjszaka kellős közepén leszaladjak és megmerítkezzek a folyóban. Kár, hogy odáig el kell jutni valahogy, és én sajnos félek a sötétben való kóborlástól. De ha el is érném a partot, akkor se biztos, hogy bele mernék menni a vízbe. Kiskoromtól kezdve tudom, hogy ez a patak nem fürdésre való, mert hirtelen mélyül és időnként egészen erős sodrású.

Éjszaka a folyó lassan, lomhán mozdulva közelebb jön. Hangosan, csillapíthatatlanul morajlik minden. Az ágyban fekve mintha a parton feküdnék, a nádas fölöttem sóhajtozik és az arcomhoz ér. Alattam süpped és emelkedik a zsombék, a békakórus pedig a gyomromban karattyol.

Furcsa, de nem világít a hold, pedig úgy képzeltem, látom majd, amikor éjjel leszökünk a partra. Ehelyett koromsötét van és a víz olyan, mint a fekete olaj – ettől különösen rossz érzés fog el. Valahonnan mégis jöhet némi, szürkés színű fény, mert látom a többiek alakjának körvonalait. Sokan vagyunk, nem ismerek mindenkit. Néhányan már derékig a vízben állnak. Általános jókedv uralkodik, nevetnek, sőt kacagnak és bátorítanak, hogy menjek én is. Van valami szokatlan, ami egyszerre megnyugtató és nyomasztó is a számomra: mintha a csillagtalan ég összeérne a földdel és a vízfelszínnel!

Veszek egy mély lélegzetet, de még ez is valahogy nehezen megy most. Felülök a biciklimre és hátrébb gurulok, hogy legyen elég helyem ugratni. A kerekem gumija kicsit megcsúszik az iszapos páston, a fékem csikorgása belehasít a levegőbe. Vakmerően rátaposok a pedálra, nekilendülök, és miközben erősen markolom a kormányt, elrugaszkodom a vékony deszkapallóról.

A víz kellemesen meleg és még az sem zavar, hogy tekerés közben hínárdarabok és más növények gabalyodnak a kormányra és a vázra. Könnyedén szelem a vizet, mintha csak úsznék, és a többiekkel együtt nagyokat kiáltok örömömben. Sejtelmem sem volt, hogy ez ennyire jó dolog!

Ahogy tovább tekerünk, érzem, hogy lassan elmerülök: már a szemem magasságáig ér a víz, de valahogy tudom, hogy ura vagyok a helyzetnek. Az örvény nagyon gyorsan jön, semmi nem jelzi előre, egyszer csak ott van. Az idő, amit a víz alatt töltök, mintha kiesne, pedig biztos vagyok benne, hogy több volt néhány pillanatnál. Már csak azt érzékelem, hogy úszom, a biciklim nincs alattam. A sodrás még mindig erős, mégis viszonylag könnyen megy a tempózás, és ekkor hirtelen belém markol a felismerés: valaki közülünk eltűnt a folyóban! Tudom, hogy valaki odaveszett, de nem tudom, ki az. Egy pillanatra mintha felbukkanna mögöttem Akác ismerős arca, ettől kicsit megnyugszom, de nagyon nehéz kivenni a sötétben, ahogyan a mögöttem lévő többi fejet is. Még abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán fejeket látok. Kiáltani próbálok, vagy legalább valamiféle hangot kiadni, de nagyon nehéz, mert közben a víz alattomosan a számba folyik, a szavaimat pedig egészen elnyeli.

Továbbhaladunk és meglepve tapasztalom, milyen jól tudok mozogni, ám egyszer csak újra olyan érzésem támad, mintha egy kígyó marna belém. Összeugrik tőle az egész bensőm és valóságommá lesz a rettenet: valakit megint elveszítettem.

Nem akar hajnalodni és én csak úszom, úszom rendíthetetlenül, pedig semmi kedvem hozzá. Egészen egyedül vagyok már, amikor a fejem fölött meglátok néhány tompán pislákoló, de legalább mégis fénylő csillagot.

Verítékben úszva ébredek. Az álom olyan, mint egy ködből szőtt ruha, nem lehet egyszerűen levetni. Ilyenkor nincs mit tenni, ki kell várni, amíg magától lefoszlik az emberről. Addig mozdulatlanul fekszem, aztán megnyugszom és magamra ismerek.

Mit adhatnak számodra az EMF I-IV. Fázisai?

2010-06-18T18:19:00.001+02:00

Gyakori kérdések az EMF-fel kapcsolatban - V. rész

6.) Mit adhatnak számodra az I-IV. Fázisok?

Az EMF első négy Fázisa önállóan (egy-egy Fázist külön kapsz meg) vagy kombinációban (I-II., III-IV., illetve ismétlőknek I-IV.) is felvehető. Az I-IV.Fázisokban megismerheted az UCL-edet (azaz Univerzális Kalibrációs Hálódat), valamint megértheted és a szándékoddal elősegítheted az ott található elektromágneses töltések átrendezését (kalibrálását):

a bölcsesség és szeretet, "a szív és a fej" egyensúlyára (I.Fázis)
a múltad átfordítására, hogy ezentúl ne visszahúzzon, hanem felismert bölcsességével, "megtanult leckéivel" támogasson valóságteremtésedben (II.Fázis)
a lényed esszenciájának, azaz magenergiádnak a sugárzására és a tudatos jelenlétre az "itt és most"-ban (III.Fázis)
és a jövőbeli lehetőségeid kiválasztására és azok felerősítésére (IV. Fázis)

Az emberi energiaanatómia részét képező Univerzális Kalibrációs Háló.
A talpunk alatt kb. 60 centiméternyire a földenergiával való kapcsolattartásra szolgáló Alsó Centrumunk, a fejünk felett kb. 60 centiméterre a szellemi energiával való kapcsolattartásra szolgáló Felső Centrumunk helyezkedik el.
A középen látható, állandó egyidejű és kétirányú mozgást végző energiaoszlop a magenergiánk.
A kép forrása: http://www.emfbalancingtechnique.com

Az első négy Fázis egy igen intenzív - ám gyengéden ható - energetikai tisztítást és kiegyenlítést visz véghez. Az egyes Fázisok része az ún. energetikai mintázatok "behangolása", melyek segítségével nagyobb rálátást kaphatsz személyes életutadra, életfeladatodra. A mintázatok életutad következő lépésére, újabb szintjére igazítanak, vagyis képessé tesznek arra, hogy hordozd saját erődet: megéld teljességed energiáját, s használd azt - belső bölcsességednek megfelelően

Az EMF Fázisai

2010-06-17T17:36:00.001+02:00

Gyakori kérdések az EMF-fel kapcsolatban - IV. rész

5.) Mik azok a Fázisok?

Az EMF Balancing Technique® eddig tizenhárom egységből, ún. Fázisból áll. Az egyes Fázisok olyanok, mint egy-egy lépcsőfok, ugyanakkor a "rendszeren belüli rendszerként" négyes szakaszonként (tehát pl. I-IV., V-VIII.) és önállóan, egyenként is felvehetők. Egy alkalommal, egyszerre csak egy Fázist kaphatsz, az első négy Fázis esetében azonban lehetséges az I-II., illetve III-IV. Fázis kombinációja is.
Az EMF "szülőanyja", Peggy Phoenix Dubro közel 30 éve foglalkozik energetikával (harcművészeti gyakorlata és önismereti útjának tapasztalatai mellett a modern fizikát tanulmányozta és személyes inspirációiból alkotott) - ez a rendszer folyamatosan fejlődött, alakult ez alatt az idő alatt, míg elérte jelenlegi formáját.

Az "emberi glória" vagyis az Univerzális Kalibrációs Háló keresztmetszeti ábrája, az I-VIII. Fázisok ún. "végtelenített húrjaival". Középre képzeld el a fejtetőd - mindannyian "így nézünk ki" felülnézetből. :)
A kép forrása: http://www.emfbalancingtechnique.com

Három, különálló - és részben - egymásra épülő szakaszt különböztetünk meg az EMF-ben, egyenként négy-négy darab Fázissal (tehát: I-IV., V-VIII. és IX-XII. Fázisok). Egy kedves kezelőtársam-barátnőm úgy jellemezte az egyes szakaszokat, hogy az I-IV. Fázis olyan, "mintha egy hangszert újrahúroznának" vagy a húrokat kifeszítenék (ez az "újrahuzalozás az új energiára" - a hangszer pedig maga az energetikai anatómiai rendszered! ), az V-VIII. Fázis már a "finomhangolás", a IX-XII. pedig "még egy oktávval feljebb emeli az egészet." :) A XIII. Fázis, amit Peggy tavaly szeptemberi budapesti látogatásakor adott át a "bónusz", ami Jutka szerint olyan, "mintha egy hárfán végigjátszanál egy dallamot": és valóban, a XIII. Fázis tartalmazza az EMF valamennyi kulcspontját vagy fókuszpontját.

A folyó III.

2010-06-15T12:19:00.006+02:00

HÁROM / Expedíció

A fénypászmák, mintha zsalugáter résein át szűrődnének be egy sötét szobába, vízszintesen tagolják a szemhéjam mögötti vetítővásznat. Óvatosan elmozdítom a fókuszt és a világító lapocskák egyszerre függőlegesre váltanak. Nem gondoltam volna, hogy ilyeneket is tudok! Pedig úgy tűnik igen, hisz’ egy ideje már ezt próbálgatom, és nagyon szórakoztat a dolog. A fűzfánk legvastagabb ágán fekszem és az ebéd utáni szundításomat követő félálom könnyű ringatását élvezem. Valójában nem is ág ez, inkább olyan, mintha a fa gyökeréből több, termetre különböző, ám egymással egyenrangú törzs nőtt volna ki. Ez nyújtózik a legalacsonyabban, de a legtávolabbra is: egészen a víz fölé hajol. Biztonságos, erős és kényelmes, ahogyan a nagy fán található összes magasles és pihenőhely. Nekem mind közül ez a kedvencem.

Nyújtózkodom. A hátam megszokta már a kissé göcsörtös felületet, jobban alszom itt, mint az ágyamban. Sőt: az a helyzet, hogy csak itt tudom magam igazán kipihenni. A szemem előtt valamilyen égitest jelenik most meg, körülötte apró napkitörések módjára pulzál a fény. Hunyorítok és látómezőmön lassan kirajzolódik az ágak fölém hajló sátora. A hosszúkás levelek ragyognak: talán egy láthatatlan kéz hintette be őket finom aranyporral. A délutáni szellő is a fa vendége, itt pihen most, és csak egészen finoman rezgeti a pompás lombkoronát. Nem akarok még felkelni, hasra fordulok inkább, miközben kinyújtom a kezem és könnyedén, mintha reptetném őket, végighúzom ujjaim a víz felületén. Oldalra billentem a fejem, a szemem kinyitom, és a folyót nézem, amint alattam fekszik. Csendes és egészen sima most a víztükör, s nicsak: a felszínen, közvetlenül az arcom mellett mintha szivárvány ülne! Kicsit felemelkedem és innen már tisztán látom: ez tényleg szivárvány, de olyan, amilyennel még sosem találkoztam! A hátára fordult, úgy terül el. Visszatartom a lélegzetem, nehogy véletlenül elfújjam vagy elijesszem a csodát.

Fényben fürdő, széles sugárútra emlékeztet, mely a levegőben halad, a vége pedig, akárcsak a folyóé, a végtelenbe vész. Aranyköd burkolja be, az tartja a víz felett. Olyan gyönyörű, hogy legszívesebben eggyé válnék vele, s ahogy erre gondolok, egyszer csak megtörténik: a különleges fényjáték összekapcsolódik velem. Egészen elszédülök attól az érzéstől, ami most támad bennem: amit kívül látok, belőlem indul ki, bennem van, én pedig benne!

Hamarosan három füttyszó szűrődik be hozzám: az első rövidebb, a második hosszabb és élesebb, majd megint egy rövid jön. Hogy még teljesebb legyen az örömöm, Akác is megérkezett! Ez a hang azt is jelzi, hogy minden rendben kinn, tiszta a terep. Felülök és visszafütyölök. A szivárvány-arany derengést már nem tudom megmutatni, mert a közben felébredt kis szellő hirtelen átrendezi körülöttem a teret, és mire Akác ideér, szappanbuborék módjára pattan szét az imént még oly’ valódi jelenés. Nem keseredem el, történt már ilyen máskor is, elmesélem, amit láttam, ő meg figyelmesen hallgat, majd komolyan bólint.

- Sugárút. – mondja.

- Hát ez az! Én is pont erre gondoltam.

Nemsoká rátérünk a hosszú listára, amit még ma át kell néznünk. Sok a teendőnk ezen a délutánon. Először is fontos, hogy ellenőrizzük, minden megvan-e a másnapi expedícióhoz. Azután vár még ránk egy kisebb terep-bejárás, és a tervrajzokat is át kell tekintenünk újra. Jobb az ilyesmit akár többször is megejteni, fő az elővigyázatosság! Szendergés közben szinte már meg is feledkeztem minderről, úgyhogy most egyszerre nagy izgatottság lesz úrrá rajtam. Az egyik lehajló ág rejtekéből gyorsan előszedem a nagyapám műhelyéből eltulajdonított, ütött-kopott, barna bőröndöt. Már régóta nem használja senki, tényleg elég viseletes, de remek darab, még biztonsági zár is van rajta. Kicsatolom, Akác pedig közben azt a táskát nyitja ki, amit ő hozott magával. Mire felhangzik az újabb füttyszó, már javában tanácskozunk. Tavaly nyár óta Borzas a csapatunk harmadik pillére. Már alig emlékszem, hogyan vettük be magunk közé, de úgy tűnik, egy szó nélkül: egyszer csak már velünk volt. Bár tudjuk, hogy ő jön, azért kérjük a jelszót. A fűzfafüggöny széthúzódik, s előbb felbukkan az ismerős, torzonborz fej, majd az időnként egy kisebb testű mackóra emlékeztető barátunk is bemászik rajta. Most látom, hogy Akác haját mennyire kiszívta nap, majdnem szőkének tűnik most, Borzas fekete üstöke mellett. Azon is elcsodálkozom magamban, mennyit nőttek a fiúk, lassan egy egész fejjel magasabbak nálam mind a ketten!

- Már megint itt van. – ez az újonnan érkező első mondata.

A kissé keserű kijelentés a húgára vonatkozik, akivel nekünk semmi bajunk, mert komolyan és lelkesen teljesít minden parancsot, Borzast viszont nagyon zavarja, hogy a szülei folyton rábízzák, ezért nem tehet mást, magával kell cipelnie.Most nem mászunk fel a fűzfára, hanem a belső udvaron, azaz a ránk boruló hatalmas sátor rejtekében vizsgáljuk át bőröndjeink tartalmát. Mankát közben őrködni küldjük, kicsit csalódottan, de azért kimegy. Megsajnálom, de hamar megnyugszom: pár perc múlva már halljuk, ahogy vidáman énekelget.

A lista Akácnál, nálam meg a legszükségesebb felszerelési tárgyak. A kivétel a térkép, amit mi ketten rajzoltunk, több héten keresztül, és amit ő most le is terít magunk mellé a földre. A táskámból most sorban előkerül minden:

egy nagy fémkulacs bögrékkel
fém evőeszközök
egy kis üveg narancslekvár (arra az esetre, ha hirtelen és nagyon megéheznénk)
egy nagyító (tűzgyújtáshoz)
színes madártollak (álcázáshoz)
egy kis tégelyben összekevert sár és festék (szintén)
gyurma (tömítést készíteni)
egy kisméretű láda (bizonyos, megszerzendő dolgok biztonságos tárolására)
egy házilag eszkábált, áram nélkül működő hajszárító (távol tartja a szúnyogokat és természetesen arra is jó, hogy útközben megszárítsunk ezt-azt)
„A KINCS”

Kétségtelenül utóbbi a legfontosabb tárgy az összes közül. Akkor találtam, amikor ez idáig a legmesszebbre merészkedtem a búzaföldön és tulajdonképpen egy közepes nagyságú, lapos, piros kő, amely attól különleges, hogy felmelegszik, ahogy a célunkhoz közelítünk.

A szendvicseket ráérek holnap reggel becsomagolni, ahogyan a teknősbéka-mintás, saját kezűleg kirojtozott pizsamám se hoztam magammal. Azt már eldöntöttem, hogy ezt fogom viselni az expedíción, mert egy fontos alkalomról van szó. A kedvenc darabom: a színei pont olyanok, mint a fogkrémé – világoszöld és rózsaszín -, az anyaga pedig nagyon kényelmes – azt hiszem, flanel. Muszáj megállapítanom, hogy Akác már megint gondolt olyasmikre, amikre én nem: például meleg ruha is van nála, egy régi, de működőképes távcső, meg svájci bicska és jó erős kötöző zsineg. És szótár, ha esetleg oroszul kellene beszélnünk. Borzas hozott néhány képregényt, amiket a bátyjától kölcsönzött titokban, meg egy csomó süteményt a nagyijától. Ezeknek holnap nem sok hasznát vesszük, de ma még azért annyi időnk van, hogy átnézzük az X-Men-eket, és a süti nagy részét is elfogyasszuk.

Még egyszer megvitatunk mindent, aztán kifutunk a napsütésbe. Teszünk egy ellenőrző sétát a rétsáv mentén, később pedig megcélozzuk a nagyszüleim udvarát. A kertet a Borzas által kifejlesztett fáról-fára módszerrel szeljük át. Talán furcsának tűnhet, de ez a nagy melák csak a szárazföldön mozog egy kissé nehézkesen, az egyik gyümölcsfáról a másikra való lendülésben olyan ügyes, mint egy valódi akrobata. Minket is ő tanított meg így közlekedni. Utolsó megbeszélésünk már a garázstetőn zajlik, ahová csodával határos módon sikerül észrevétlenül feljutnunk. Innen lehet a legjobban belátni úti célunkat. Közöttünk, a levegőben szinte tapintható az izgalom. Nem csoda, hisz’ ott, ahová holnap megyünk, még soha nem jártunk! Akác jutott eddig a legközelebb hozzá egy felderítőútja során, és arról számolt be, hogy van egy tó, valahol a búzaföld közepén. Különleges hely, még rágondolni is az, kicsit borzongató ugyan, de alig várom, hogy lássam! A terep viszont igen nehéz, mert egyrészt a tó közelében hatalmas, elektrosztatikus szúnyogok nyüzsögnek, másrészt meg a legváratlanabb helyeken eshetünk bele egy kiszáradt kútba, vagy ami még annál is rosszabb: egy mocsárba! Ő is így járt, ezért nem jutott el végül a tóig, és csak minden erejét megfeszítve tudott elmenekülni a mocsár fogságából. Ezért viszünk most kötelet, így ha kell, ki tudjuk húzni egymást.

Lassan itt a vacsoraidő, legjobb lenne együtt elfogyasztani, mondjuk krumplit sütni kinn, a szabad ég alatt, ahogy egyszer régen. Igaz, akkor olyan későig maradtunk, hogy mindannyian kikaptunk. Mivel semmiképp sem akarunk holnapra büntetést, most sajnos haza kell mennünk.

Még egy kézfogás és szétszéledünk, a szélrózsa minden irányába.

Hogyan zajlik egy EMF-kezelés?

2010-06-11T17:06:00.001+02:00

Mire számíthatsz, ha eljössz egy EMF-kezelésre? Kezdjük azzal, ami a fizikai, szemmel látható szinten történik. :)

Gyakori kérdések az EMF-fel kapcsolatban - III. rész

4.) Hogyan zajlik egy kezelés?

Te, a vendég vagy kliens (hangsúlyozottan nem páciens, hiszen itt együttműködés, társteremtés zajlik, még akkor is, ha ez a részedről nem kíván erőfeszítést, csupán némi ellazulást!) a rövid (15-20 perc alatt is elvégezhető) szériáknál egyaránt lehetsz ülő vagy fekvő helyzetben. Ezek a kezelések egyrészt az "ismerkedés" céljára szolgálnak, vagyis arra, hogy az érdeklődő megtapasztalja az energetikai kezelés élményét, hatását. Másrészt akkor is hasznosak, ha csak kevés idő áll rendelkezésre és az energiarendszered gyors kiegyensúlyozásra, tisztítására, egyfajta "felhangolására" van szükséged.

Az I-IV. Fázis kezelései masszázságyon zajlanak, a vendég fekvő helyzetben van, a relaxáció vagy meditáció kényelmes, ellazult állapotában, amely erőfeszítés nélkül megtörténik.

Magát a kezelést rövid beszélgetés előzi meg és az is követi, melyek során a hangsúly a kliensben zajló folyamatokra kerül. A kezelő az önismeret, önkiteljesedés és tudatosodás folyamatának segítőjeként van jelen.

A kezelés során az energiatesttel dolgozunk, azaz "energiamunkát" végzünk: tehát nem közvetlenül a fizikai testen dolgozunk, hanem általában 15-30-60 centiméternyire a test körül, időnként bizonyos pontokat a testen is megérintve, melyet előre jelzünk.

A kezelő lágy, kecses és folyamatos, "tai-chi-szerű" mozdulatokat végez.

A folyamatban fontos szerepe van a kimondott szavaknak: ezek szintén segítik, hogy átéld és tudatosítsd a kiegyenlítés folyamatát. Ily' módon közösen irányítjuk a szándékokat, a kezelés után kapott szándékemlékeztető napló segítségével pedig Te magad tudod továbbvinni és mélyíteni a saját változásod folyamatát, és annak megértését.

Az V-VIII. Fázisok során teljesen egyéni, személyre szabott energetikai kezelésben részesülsz, melyet a kezelés első felében - a rövid beszélgetés és egy ráhangoló meditáció után - általad kiválasztott ún. mestertulajdonságok sorrendje határoz meg. Az V-VIII. Fázisok során fontos, közösen használt eszközeink a gyönyörűen illusztrált mestertulajdonság-kártyák. Ezek alatt a Fázisok alatt rövidül a masszázságyon töltött idő és növekszik az egyéni önreflexió, a tudatosság szerepe, így például az otthoni naplóírás (jegyzet-készítés) is nagyobb szerepet kap.

A kezelések időtartama kb. másfél óra.

Hogyan hat az EMF-kezelés?

2010-06-10T16:39:00.003+02:00

Gyakori kérdések az EMF-fel kapcsolatban - II. rész

3.) Hogyan hat az EMF Balancing Techique® kezelés?

Az EMF Balancing Techique® kezelés a minket körülvevő elektromágneses erőtérre irányul.
Játssz el egy kicsit a gondolattal és képzeld el, hogy minden, ami körülvesz energiából áll, sőt Te magad is energia vagy! Mi emberek mindannyian energetikai lények vagyunk, "energianyelven beszélünk egymással" és minden egyes cselekedetünkkel, érzelmünkkel, sőt gondolatunkkal rezonanciát bocsátunk ki, mellyel hatunk egymásra és a világunkra. Ezek a gondolati és érzelmi minták aztán a "vonzás" (szintén energetikai) törvényének megfelelő helyzeteket, tapasztalatokat, kapcsolatokat "hívnak be" az életünkbe. Lelki, szellemi létezők vagyunk, fizikai testben, amely azonban nem ér véget a szemmel látható anyagi szintnél! A - pszichológiából ismert - érzelmi és mentális test fogalma mellett az EMF megismertet bennünket az energetikai anatómiánkkal, s az annak részét képező önszabályozó rendszerrel, az Univerzális Kalibrációs Hálónkkal (angol nevén Universal Calibration Lattice®, röviden UCL), mellyel mindannyian rendelkezünk.

Az energetikai anatómiánk, - mely többek között energiaközpontjainkból vagy hagyományos nevükön csakráinkból, valamint saját erőterünkből áll - mérhető aktivitással rendelkezik, s éppen úgy a részünk, mint például a keringésünk vagy a csontrendszerünk. A Peggy Phoenix Dubro által bevezetett UCL a szimpatikus, valamint paraszimpatikus idegrendszerünk kiterjesztéseként is leírható.

Az EMF Lee Carrol szavaival élve - "a szellem és a biológia integrálódását hivatott felgyorsítani". Mit is jelent ez? A módszer különlegessége és forradalmi jelentősége abban áll, hogy mind a modern tudomány, - elsősorban a kvantumfizika és az ún. "húr-elmélet", (string theory), valamint a biológia -, mind pedig a szellemi vagy spirituális tanítások nézőpontjából adekvát, mintegy hidat képez e kettő között.

Az eljárás növeli a betegségekkel és káros környezeti hatásokkal szembeni ellenálló képességünket, erősíti az egyensúlyhelyzetünket és beavat saját energetikai anatómiánk felismerésébe, tudatosításába.

Önmagunk, mint fizikai testben élő energetikai lények megismerése és saját energiarendszerünk kiegyensúlyozása révén tudatosan vehetünk részt mindennapi valóságteremtésünkben.
A kezelések során a kliens (hangsúlyozottan nem páciens!) szándéka egyéni, az EMF-kezelő azonban mindig az egyensúly, az egység állapotára koncentrál, az energetikai kiegyenlítődés így a kliens saját belső bölcsességének megfelelően történik.

A folyó II.

2010-06-08T09:00:00.005+02:00

KETTŐ / Garázstető

- Mit játszol? – hangzik a kérdés, most kicsit hangosabban, de még mindig türelmesen.

Hoppá, már megint megfeledkeztem magamról! Vadul pattogtatom a labdát, fogalmam sincs, mióta és nem vettem észre, hogy szólnak hozzám.

- Elmondod?

Nem tudom, mit feleljek, egyáltalán nem vagyok felkészülve arra, hogy valaki ezt megkérdezze tőlem. A nagyszüleim udvarán vagyok, a vén diófa alatt és megállás nélkül pattogtatok még mindig, mintha a testem automatikus üzemmódban létezne, én viszont még mindig valahol máshol. A fiú, aki kizökkentett, tőlem jobbra, a garázs fala mellett ül a kis sámlin, amin nagyapám borsófejtés meg zöldségtisztítás közben szokott kuporogni. Mindig csodálom, hogy férhet el rajta egy ekkora nagy ember, ráadásul látszólag igen kényelmesen. Ennek a fiúnak viszont éppen a mérete. Úgy ül ott, mintha mindig is az övé lett volna ez a szék; mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy a mi udvarunkon csücsül. Pedig nem csak, hogy nem lakik itt, de egészen érthetetlen, hogy került ide, hiszen az utca felől csengetés nélkül lehetetlen bejutni hozzánk.

Délután van és elég meleg, mindenki behúzódott a jó hűvös szobába, idáig azt hittem, egyedül vagyok. Feldereng most, hogy láttam már ezt a gyereket odakinn és egyszer azt is hallottam, ahogy a nővérével veszekszik. A nyár elején költöztek a szemközti sorházak egyikébe. Ha jól tudom, ő nagyobb nálam: már iskolás.

- Hahó! – kiált rám.

Na, ezt már nem! Egy szempillantás alatt elszelelek balra, és beveszem magam a két, egymással szomszédos házfal közé. Szűk kis járat, amolyan sikátor-féle, tökéletes búvóhely és helyzeti előnyöm is van, mert ez a fiú biztos, hogy nem járt még itt. A következő pillanatban aztán egészen váratlanul a folyosó másik, lugas felőli oldalán megjelenik a labdám.

- Ezt itt hagytad, hátha kell. – mondja a fiú. A hangja valahogy kedvesnek tűnik. Csak egy kezet látok, amint a résen át begurítja a labdát, és a tulajdonosa már húzza is vissza.

- Az egri vár ostromát.

Végül csak válaszolok a korábban nekem szegezett kérdésre, de rögtön meg is bánom. Érzem, mennyire hülyén hangzik.

- Csatlakozhatok?

Úgy látszik, mégsem mondtam akkora butaságot. Bólintani sincs időm, már folytatja.

- Viszont akkor kell egy igazi vár, anélkül sajnos nem megy. Elkezdhetjük építeni még ma délután. Tudok egy jó helyet, megmutassam? Meg ismerek egy szemétlerakót is, van ott egy csomó kacat, amit felhasználhatnánk… Na?

- Hmm, jó.

Bemutatkozásnak azt hiszem, ennyi is megteszi; szó nélkül kimegyek az alagútból abban az irányban, amerre eltűntem benne. Ő meg a másik oldalról követ, így átvágva titkos szentélyemen, de olyan otthonosan mozog, hogy el is felejtek meglepődni. Kinn futok néhány kört, miközben egy kicsit jobban megszemlélem újdonsült ismerősöm. Emlékeztet valakire, de hirtelen nem jut eszembe, kire. Fél fejjel magasabb csak nálam, szőkésbarna üstökén össze-vissza áll a haj. A bőrét jól megfogta a nap, kissé elnyűtt atlétatrikó meg rövidnadrág van rajta, cipőt nem visel. Az enyémnél hosszabbak és valamivel vékonyabbak a karjai meg a lábai is, és nagyon gyorsan tud futni. Sőt: egy fél pillanat alatt megperdül a saját tengelye körül! Ilyet még nem láttam. Megállok, és elismerően csettintek, de csak magamban.

- A garázstetőn jártál már? – kérdezi.

Vajon szórakozik velem? Némán megrázom a fejem.

- A saját garázstetőtökön?! – kérdezi őszinte döbbenettel a hangjában. – Egyébként ott egy létra. Gyere! – és már el is tűnik a kocka alakú garázs hátsó fala mögött, amihez málnabokrok tapadnak szorosan. Ügyesen slisszol át a szúrós indák és a fal között. Én követem, miközben az omladozó vakolat itt-ott lehorzsolja a karomat. Mint egy csimpánz, úgy mászik fel a semmiből kinövő létrán. Akkor hagyhatták itt, amikor az új víztartályt szerelték fel. Mikor is történt ez? Lehet, hogy már régóta itt ez a létra, csak én nem vettem észre!

A garázstető sokkal, de sokkal jobb hely, mint azt valaha is elképzeltem! És nagyon lakályos. Nincsenek rajta cserepek, csak egy összefüggő betonplacc az egész. Körben az esőcsatornaként szolgáló perem, középen meg ott a nagy víztartály, ami nem egészen értem, mit keres itt. Mindegy is, mert ahogy körbenézek, nagyot dobban a szívem és a hasamban egy egész pillangóraj moccan hirtelen. Nagyon-nagyon messzire ellátni! Magasan át tudok nézni a cseresznyefák feje fölött, alattam az ismerős, innen mégis jóval dúsabbnak tűnő kertek hömpölyögnek. Azokon túl az én szeretett folyóm kígyózik, mint egy végtelenül hosszú ezüst szalag. A túlsó parton pipacsos rétsáv nyúlik el, bokrok, füzek és nyárfák különös, emberekre emlékeztető csoportjait fogva közre. És aztán ott fodrozódik az egész, hatalmas, most éppen zöld színben pompázó, határtalan búzamező, a távolabb azért mégis felderengő erdőségekig.

- Egészen a dombokig ellátni! Én egyszer voltam már ott. – jegyzi meg a fiú.

Itt fenn jobban érezni, ahogy fúj a szél. Az ég közelebb van, és sokkal nagyobb. Ahogy fölénk hajol olyan, mint egy rózsaszín és halványkék csíkos vattacukorból készült, hatalmas búra. Nagyot lélegzem a friss és édeskés levegőből és engedem, hogy átjárjon a hullámzás.

- Nézd! Ott a várunk! – mondja a mellettem ülő, és lelkesen hadonászik.

Kicsit tényleg emlékeztet egy majomra. – A folyó másik oldalán van pár fa, azokon lehet bunkert építeni. De várj! Akár össze is köthetjük őket, úgy még jobb lenne!

Fogalmam sincs, mi az a bunker, de van most fontosabb kérdés is.

- Te tudod, hogy lehet átjutni?!

- Azt nem, de megkérhetjük nagyapádat, hogy építsen hidat. Ha megteszi, segíthet megcsinálni a várunkat. Ha nem, akkor ott a régi híd, végső esetben pedig még mindig építhetünk egy csónakot. Talán az lenne a legjobb, akkor senki se szólhatna bele, mit csinálunk

- Oké. – mondom. Ez tényleg meggyőzően hangzik.

- Egyébként még be sem mutatkoztam. Akácnak hívnak. Illetve én így hívom magam, mostanában ez a név tetszik. És téged?

- Sztrapacska. – ezt inkább csak magam elé motyogom. Aztán hangosabban. – Sztrapacska, ma éppen ez tetszik. De tudod mit, szólíts inkább Sztrapacsnak!

- Rendben. Nekem is tetszik.

Aztán már nem beszélünk, belemerülünk a késő délutánba. Néma csöndben ülünk tovább és figyeljük a tájat. Néha meg hanyatt fekszünk, és az eget nézzük. Fenn vagyunk a tetőn, egészen addig, amíg lemegy a nap.

A kapcsolatok misztériuma

2010-06-06T11:45:00.005+02:00

Sri Ram Kaa - Kira Raa:
Sacred Union - Szent Szövetség (2003)

Sri Ram Kaa és Kira Raa tanításai a legközvetlenebb szellemi inspirációt jelentik számomra. Az EMF és Peggy Phoenix Dubro munkássága mellett Ők azok, akik olyan gondolatokat és eszközöket kínálnak a mindennapokra, amelyekkel mélyen összhangban érzem magam. Egyszerűen rezonál rá a lelkem - így nem meglepő az sem, hogy mindkét, számomra oly' tiszta és sokat adó forrással szinte sorsszerű volt a találkozásom. Sri és Kira Új-Mexikóban - s újabban "kétlaki" életmódot folytatva Dél-Amerikában, Guatemalában - él, Ők a TOSA szellemi központ alapítói, s nevükhöz fűződik az Avesa Quantum Healing módszer.

Túl az elmén, nyitott szívvel

Sri és Kira könyvei és az általuk átadott, az interneten ingyenesen hozzáférhető tanítások és gyakorlatok azokhoz szólnak, akik nyitottak az első pillantásra kissé talán szokatlannak tűnő szellemi kalandokra. Személyük, lényük szeretetteljes kisugárzása könnyűvé teszi az olvasó és hallgató számára, hogy bizalmat szavazzon Nekik és kinyissa nem csak a fülét, hanem a szívét is. Ahhoz ugyanis, hogy valóban meghalljuk, mit mondanak, nem elég az elménk - de vajon nem így van-e ez minden esetben? Hogy a világ mögé lássunk és megpillantsuk a valóságot, túl kell jutnunk az elmén: természetesen becses ajándék és használnunk kell, ám fontos, hogy amikor arra van szükség, szeretettel el is tudjuk engedni! Kira "átszellemülése", amely során a Zadkielnek nevezett energiaminőséggé, "angyali jelenlétté" válik, elsőre nagyon meredek elképzelésnek tűnik (még akkor is, ha az in-soulment angol szó, amellyel ezt az állapotot leírják hangsúlyozza a különbséget a médiumi közvetítések vagy chanellingek, s e között). Mégis, ha elengedjük az ellenkezést és kíváncsian odafigyelünk, egyszerű, tiszta és elképesztő erejű tanításokat kapunk, melyek hatására hamarosan érdektelenné válik, hogy mindez milyen formában érkezik el hozzánk! Mosolygunk, sőt nevetünk a felismeréstől - az emlékezéstől - , s egyszerűen: befogadjuk.

Sacred Union: a "szent szövetség"

2008 elején talált rám magyar fordításban eddig egyedüliként megjelent könyvük, melynek címe 2012: Van választásod! (Mandala-Véda Kiadó, 2007). Azt hiszem, azért hívott magához, mert rögvest feltűnt, hogy ennek semmi köze nincs azokhoz a 2012-vel foglalkozó, népszerű és többnyire riogató tartalmú kiadványokhoz, amelyek néhány éve elárasztották a könyvesboltokat, hanem valami egészen más, számomra sokkal hitelesebb dologról szól. Nem sokkal később hozzájutottam többi művükhöz, melyek közül elsőként a 2003-ban írt Sacred Union: The Journey Home (Szent szövetség: A haza vezető út) címűt olvastam. Ez a könyv jelenleg csak angol nyelven hozzáférhető, ezért is vállalkozom most arra, hogy megosszak néhányat a benne megfogalmazott gondolatok közül.

A címben jelzett "szent szövetség" sokak számára lehet ismerős: az 'unio mystica' alapvetően spirituális fogalom, mellyel számos helyen találkozhatunk, például az alkímiáról szóló, csodálatos A Vörös Oroszlán című Szepes Mária-regényben is. Az ellentétes pólusaink egyesítését, személyiségünk - valójában lelkünk - különböző részeinek befogadását jelenti. "Ezoterikusabb" nyelvezettel élve ez az Egységhez vagy Önvalónkhoz való kapcsolódás, vagyis maga a kiteljesedés, amely mindig valódi átalakulást, változást hoz: személyiségünk, életvitelünk, látásmódunk transzformációját. Átlényegítő "belső alkímia" ez, amely "arannyá", fénnyé teszi a sötétet, és egy magasabb tudatszintre emeli az embert. Sri és Kira könyve is erről a folyamatról szól, de egészen máshogyan, mint azt várnánk. A könyv szövege egy cseppet sem "elvont", a szellemi tanításokkal, ezotériával nem foglalkozók számára is könnyed, olvasmányos és mélyen ható, ám kétségkívül jelenthet némi kihívást, hiszen szellemi megélésekről írnak benne. Naplószerű formája már jelzi, hogy egy (páros) önvallomásról van szó, s a könyv ereje éppen a megélt tapasztalatok egyszerű, keresetlen, őszinte átadásában rejlik.

Sri és Kira közös története 2003 végén kezdődött. Egy olyan párkapcsolat krónikája ez, amely alapvetően változtatta meg e két ember - és azóta rengeteg más ember - életét, s nem utolsó sorban magáról a párkapcsolatról alkotott fogalmukat. Nagyon szeretem a történetüket, s azt a kedvességet és humort, ahogyan megosztják, szerintem erőt ad mindenkinek, aki szeretne harmóniában élni önmagával és a társával. S mindenkinek, aki - akár kapcsolatban él, akár nem - olyan kapcsolatokra (párkapcsolatra és általában: emberi kapcsolatokra) vágyik, amely egy más minőségű társulás, mint azt kollektív hitrendszereink mintái vagy társadalmi elvárásaink meghatározzák. A "szent szövetség" lényege, hogy a feltétel nélküli szeretet és bizalom bázisán áll. Meghatalmasító erejű, csodálatos lehetőség ezt együtt gyakorolni (párkapcsolatban, barátságban vagy bármilyen jellegű emberi kapcsolódásban), azonban ahhoz, hogy tartósan élni tudjuk, előfeltétel, hogy az egyén önmagában, önmagával is megélje! Ez a fajta szövetség tehát fizikai partner nélkül, egyedül és párosan is megteremthető és élvezhető, sőt: valójában mindenkinek születési joga, hogy ilyen kapcsolatban legyen másokkal és önmagával. Ami elengedhetetlenül szükséges hozzá, az a világos, "transzparens kommunikáció", amely a - szereteten alapuló! - őszinteséget jelenti, önmagunkkal és a partnerünkkel egyaránt.

Amikor az egók "fellobbannak"

Sri és Kira beszámol arról, amit a tudatosság útján járók - köztük én is - jól ismernek: amikor az emberben megszületik a vágy, hogy ilyen jellegű kapcsolatban éljen, azaz elkötelezi magát erre az útra, először is nagyon hamar megkapja az ehhez szükséges tapasztalatokat, lehetőségek, személyek és helyzetek formájában, melyek alkalmat adnak a gyakorlásra. A következő - és elkerülhetetlen! - lépés az, hogy az egók "fellobbannak", azaz az elme "bepörög". Az ember gyakran pánikkal, félelemmel, akár haraggal tiltakozik a nagy változás ellen. Ha két partnerről van szó, ez annyit jelent, hogy amikor mindkét félben megszületik a vágy az ilyen minőségű kapcsolatra, s elkezdik a közös utukat, minden - de valóban minden - feljön, ami eddig esetleg az árnyékban rejtőzködött. Minden félelem, fájdalom, elfojtás, minden, amit esetleg szerettünk volna a "páncélunk" alatt tartani, s akár még magunk előtt is rejtegetni.
A feloldáshoz bátorságra és elengedésre van szükség. Azért jön föl mindez, mert a szeretet jelen van és ez a jelenlét olyan, mint a legerősebb reflektorfény: ráirányítja a figyelmet mindenre, ami az Egységtől, azaz önmagunktól és a többiektől elszakított bennünket. Vagyis mindarra, amivel elszakítottuk vagy talán még elszakítjuk önmagunkat. Csak így tud meggyógyulni, aminek még meg kell: amíg elzárjuk magunk elől, addig ez egyszerűen nem lehetséges. Páncél alatt nem tudunk gyógyulni és egyáltalán nem lehetünk SZABADOK! Az egó ellenáll és mindig megvan a lehetősége, hogy ő diktálja a feltételeket, az egyetlen út pedig az, ha elfogadjuk és mosolygunk rajta - a valódi szándékunkat pedig szem előtt tartjuk!

Sri és Kira megejtő humorral, bájjal, őszinteséggel és nem kevés (ön)iróniával, nagyon "emberi" módon osztják meg a tapasztalataikat - akár az említett "angyali jelenléttel" kapcsolatban is. Sokszor olvashatunk a könyvben hétköznapi, profán részleteket és reflexiókat. Bár találkozásukkor már mindketten túl vannak számos kapcsolaton, házasságon és váláson, (a negyvenes éveikben járnak), Sri például arról is beszámol, mennyire meglepődik amikor rájön, hogy egyáltalán nem egy olyan a nőbe szeretett bele, mint amilyet ő elképzelt magának, sőt: ez nem is az a típusú szerelem, amiben Ő eddig hitt. A megoldás természetesen erre a szituációra is csak az őszinteség lehet, vagyis a szembenézés először is magunkkal, azzal, hogy miért nem tudunk elfogadni valamit a másikban - hiszen ennek az oka alapvetően BENNÜNK van!

A könyvben számos valóban praktikus tanács és gyakorlat található ahhoz, hogy hogyan kezeljük a mégoly válságos helyzeteket, amikor kezdjük "nem látni" a másik felet, amikor elborít a fájdalom, a harag, amikor küzdeni akarunk, amikor belekerülünk a drámába. A Csillag-gyakorlat például (amelynek fordítását hamarosan megtalálod itt, a blogon) személyes tapasztalataim szerint egészen hihetetlen módon hat! Konfliktusos helyzetben, amikor az ember szinte ösztönösen reagál, ha kicsit figyel magára és "előkapja" ezt az egyszerű, "észrevehetetlenül" is végezhető gyakorlatot, az maga a csoda: Te és a másik fél is - mintha csak emlékezni kezdenétek önmagatokra és az alapvetően mindenkiben jelen lévő szeretetre - megnyugodtok, letisztultok tőle!

Önfelemelkedés

A legszimpatikusabb dolog Sri és Kira munkásságában kétségtelenül az, hogy arról tanítanak, a gyakorlatban, a mindennapokban hogyan tudod megélni és alkalmazni a spiritualitást - beleértve a párkapcsolatot és más emberi kapcsolatokat, az egyéni elmélyülés pillanatait, az önbizalmat próbára tévő helyzeteket, de az életmódot és a táplálkozást is. Hiszen a "spiritualitás" meg a "tudatosság" szavak valójában "csak" annyit jelentenek, milyen mértékben és hogyan tudod az életedben kifejezni, megnyilvánítani béke, a szeretet és az öröm állapotát.
Sri és Kira a Szent szövetség című könyvben adta át először ennek az állapotnak - Ők Önfelemelkedésnek (Self-Ascension) nevezik - a "modelljét", s azokat a lépéseket, melyek ehhez szükségesek. Mindez igen egyszerű - íme a "recept"! :)

Elengedem az ítélkezést.
Egységben vagyok.
Átadom magam.
Feltétel nélküli szeretet vagyok.

Sri Ram Kaa-ról és Kira Raa angol nyelvű honlapja:
http://www.selfascension.com

Sriről és Kiráról és Avesa Quantum Healing módszerről magyar nyelven:
http://www.kvantumlovaglas.hu/source/avesa.php

Angol nyelven megjelent könyvek:
Sacred Union: The Journey Home (TOSA Publisging, 2003)
2012: You Have A Choice (TOSA Publishing, 2005)
2012: Atlantean Revelations: Becoming a Mystic in a 9 to 5 World (TOSA Publishing, 2007)
2012: Awekening: Choosing Spiritual Enlightement Over Armegeddon (TOSA Publishing, 2008)
2013: Mayan Sunrise (TOSA Publishing, 2010)

Magyar nyelven megjelent:
2012: Van választásod! (Mandala-Véda Könyvkiadó, 2007, for. Fauszt Edina)

Cikkek, gyakorlatok magyar fordításban:
http://www.kvantumlovaglas.hu/source/translation.php

Mi az EMF Kiegyenlítő Technika® és mit nyújthat Neked?

2010-06-04T16:09:00.006+02:00

Gyakori kérdések az EMF-fel kapcsolatban - I. rész.

Haladjunk lépésről lépésre!

1.) Mi az EMF Kiegyenlítő Technika®?

Az EMF Kiegyenlítő Technika - EMF Balancing Technique® - napjaink új energetikai kezelése, melyet Peggy Phoenix Dubro fejlesztett ki. Az EMF betűszó jelentése: "Electro Magnetic Field", azaz "elektromágneses erőtér". A kezelés célja a körülöttünk lévő elektromágneses erőtér kiegyenlítése, az energetikai egyensúly állapotának megteremtése, illetve helyreállítása. A módszerről a világ a Levelek otthonról című Kryon-könyvből értesült (mely Amerikában 1999-ben, Magyarországon 2005-ben jelent meg), azóta Peggy Phoenix Dubro a Kryon-csoport állandó tagjaként a világ minden táján bemutatja, tanítja és terjeszti ezt a technikát. Mára több mint 70 országban, - több helyen, pl. New York-ban már az egyetemi oktatás részeként! - ismerik el az EMF-et. Magyarországon először Somi-Kovács Mária kezdte alkalmazni, meghonosítani és tanítani.

2.) Miben nyújt hatékony segítséget az EMF ?

Többek között:

a stressz, valamint a negatív érzelmi és gondolati minták elengedéséhez
fizikai egészséged fenntartásához vagy gyógyulásodhoz
vitalitásod és a betegségekkel, káros környezeti hatásokkal szembeni ellenálló képességed növeléséhez
önbizalmad, önelfogadásod és mindennapi motivációd erősítéséhez
a magabiztos, tiszta kommunikáció és az önkifejezés fejlesztéséhez
egyensúlyhelyzeted, érzelmi stabilitásod és belső nyugalmad megéléséhez.

A módszer egy erőteljes (ön)gyógyító és tanulási folyamatot katalizál, melynek során tudatosul bennünk saját energetikai anatómiánkkal való kapcsolatunk. Lényegében egy igen intenzív - ám gyengéden ható - energetikai tisztítást és kiegyenlítést visz véghez. Az egyes fázisok része az ún. energetikai mintázatok "behangolása", melyek segítségével nagyobb rálátást kaphatsz személyes életutadra, életfeladatodra. A mintázatok életutad következő lépésére, újabb szintjére igazítanak, vagyis képessé tesznek arra, hogy hordozd teljességed energiáját, azaz saját erődet.